7 + 1 nap, amely hatására az egész világod megváltozik. Hogy miért? Mert már Te nem leszel ugyanaz…

NYÍLT hét a Tudatos Élet Akadémián – szeptember 8. és 18. között

Mi, Emberek, a „szokásaink rabjai” vagyunk. Éljük az Életünket – legjobb tudásunk szerint. Mindnyájan úgy, ahogy láttuk, s amint Felmenőinktől kaptunk „örökül”. Kiegészítve saját tudásunkkal, megélt tapasztalatainkkal (amelyeket gyakran a régi traumáink, fájdalmaink hátrahagyott energiája nyomán hozott döntéseink, választásaink generálnak).  S vannak területek, amelyek – akárhogy is próbáljuk – nem és nem akarnak működni az életünkben! Mintha egyhelyben topognánk. Vagy ugyanazokat a köröket futnánk.

S az itt velünk történteket gyakran „kudarcként” éljük meg. Pedig nem azok.
Mi lenne, ha az elakadásaidra, a problémáidra, az ismétlődően felbukkanó kihívásaidra egyfajta útjelzőtáblaként tekintenél? 

Vagy inkább kapuként – amelyen, ha a megfelelő módszert alkalmazva átlépsz, nemcsak egy problémát oldasz meg…hanem egy régi, sejtszinten tárolt, és a választásaid/döntéseid befolyásoló energetikai mintázatot oldasz fel, méghozzá a gyökerénél!

nap
óra
perc
mp.

Na de, hogyan kell ezt csinálni?

A jelenlegi tudásod, tapasztalatod, emberi kapcsolataid és attitűdöd eljuttattak oda, ahol ma vagy. A mai életed – múltbéli döntéseid tükröződése, fizikai síkon. De mi van, ha vannak olyan életterületek, ahol nem tetszik, amit látsz, ahol vagy?
Néha annyi is elég a változás elindulásához, hogy – Számodra teljesen új nézőpontot képviselő – új információra, a „fősodortól” eltérő tudásra teszel szert. Amelyre rácsodálkozva egyszeriben másképp kezded látni a világot! Ezt hívják AHA-pillanatnak 🙂

Amikor 2022-ben – a „Jövőre fiatalabb – járd az utat!” egyéves coaching Program „végzősei” kérésére, akik továbbra is vágytak az új tudásra, no és egymás Társaságára – létrehoztam a Tudatos Élet Akadémiát, az a szívbéli szándék vezérelt, hogy a mindennapi életminőségünket befolyásoló, legfontosabb életterületekről hozzak el Számodra olyan tudást, amely valódi szemléletformáló erővel bír! 

Általam tisztelt, nagyrabecsült és kedvelt Szakértők autentikus tudásanyaga gyűlt össze az évek folyamán az Akadémián, amely nem csak az önismereti folyamataidhoz tud segítséget nyújtani, hanem az „ébredéshez”, a világ egy másik szemüvegen át nézéséhez is!

Az anyagokkal nem titkolt szándékom volt az is, hogy egyre többen „ébredjenek” a mai, a fogyasztást istenítő, matériába zuhant digitális világ illúziójából! S lássák meg végre: van MÁS ÚT…

Az egyre fogyó időről – és a kritikus tömegről …

Nyári – az Everness Fesztiválon és a Művészetek Völgyében a különböző előadásokat meghallgatva, workshopokon való részvétellel szerzett – tapasztalataim megerősítették, amit régóta érzek: az időnk egyre fogy. Nem kérdés, hogy benne vagyunk az ökológiai válságban, a túlzott digitalizációban (gondolj csak az AI-ra!) és – az emberiség szempontjából nézve – egy lefelé menő spirálban.

A világban zajló, roppant kedvezőtlen folyamatok pedig egyre gyorsulnak… és – illúzióink ne legyenek! – senki, de senki nem fogja tudni kivonni magát a hatásuk alól!
A népességen belüli, képzeletbeli olló elkezd még jobban szétnyílni.
A Veled történtekre pedig csakis saját tudatosságod szintjén fogsz tudni válaszolni.
Ezért létfontosságú az önismeret, az önreflexió, a gyógyulás – és az ennek hatására elinduló energetikai emelkedés és tudatszint változás.

Ehhez szeretnék hozzájárulni, amennyire tudok – a saját eszközeimmel. Igen megtisztel, ha velünk tartasz 🙂
S hogy mindezt hogyan?

Emlékszel még az egyetemi Nyílt Napokra?

Amikor bemehettél az általad választott kampuszra körülnézni, beszélgetni a Tanárokkal, s a már oda járó Diákokkal? Hogy megérezhesd a hangulatot? S hogy magabiztosan eldönthesd, vajon valóban ide szeretnél-e járni? 😊

Én hasonlóra invitállak Téged! Mindjárt egy egész Akadémia Nyílt Hét vár Rád. Amelynek keretei között belenézhetsz a Tudatos Élet Akadémia egyes tanfolyamaiba, mi több: minden „elméleti” tanfolyam mellé ajándékba kapsz egy tematikus mozgásanyagot is, amellyel 7+1 napon keresztül adhatod meg testednek-lelkednek, amitől jobban érzi majd magát!

2022. év vége óta, amióta folyamatosan születnek az Akadémia jobbnál-jobb tanfolyamai, én is sokat változtam. Az Ágipilates alapítása – vagyis 2006 óta – az egész tevékenységem az jellemezte, hogy szerettem volna megosztani Veled azt, amit élek. Vagyis vizet prédikálok – és vizet is iszom 😊 Ahogy én változom-fejlődök, úgy változnak a tornáim, a Programjaim, az élő rendezvényeim is. (Kérdezd csak meg az eddigi 58 Ágipilates tábor Résztvevőit :D)

A tapasztalatom azt mutatja, az Elme szereti a fokozatosságot: fontos számára az új információ, a kognitív megértés – mielőtt „enged” Téged valamit másképp csinálni! A pincéből nem ugorhatunk rögtön a padlásra – meg kell másznunk a saját lépcsősorunkat.

Ezért továbbra is érkeznek a Szakértőkkel forgatott új tanfolyamok az Akadémiába.

Ami viszont még fontosabbá vált számomra az elmúlt időszakban, az a Hozzátok történő valódi, plasztikus, szinte „tapintható”, élő kapcsolódás, saját tapasztalat megosztás – és együtt gyakorlás.

Hogy érezhessük a Közösség megtartó erejét és támogatását.
Hogy odafigyelhessünk egymás lelkének megértésére, s megsimogatására.
Mert meg kell értenünk, hogy emberi kapcsolatokban sérülünk – ám azokon keresztül is gyógyulunk!  

A Gyógyulás útjai…

Az Akadémia jövője EZ. Ahol az én szerepem legjobban a „Gyógyító asszony imája” fejezi ki, ami személyes kedvencem:

„Nem foglak megmenteni, mert nem vagy erőtlen.
Nem foglak megjavítani, mert nem vagy elromolva.
Nem foglak meggyógyítani, mert látom a teljességed,
De végig megyek Veled a sötétségen keresztül,
Amíg újra emlékezni nem kezdesz a fényedre.”

Velem tartasz ezen az úton?
Ahol nem kell „jobbá” vagy „többé” válnod. Mert jó vagy, ahogy vagy. És elég vagy. S nem kell „másvalakivé” sem válnod.
Amire szükséged van az az, hogy kapcsolódni tudj a legbensőbb önmagadhoz – ahhoz a maghoz, amely mindig is ott volt benned. Csak a külvilág által rád aggatott „maszkok” épp eltakarták! 

De ha figyelmeddel elkezded öntözni, tápoldatozni, az a mag szárba szökken, kihajt és csodás virágba borul! Csak erre vár – jó hosszú ideje… Hogy Te – 100%-ban TE lehess végre!

Van kedved ehhez az önfelfedező kalandhoz? Akkor szeretettel hívlak, hogy tarts velünk az elkövetkező héten, amelynek során az Akadémia kurzusai, folyamatosan alakuló anyagai segítségével mindezt együtt fedezhetjük fel.

Mi fog történni a Nyílt Hét során?

Szeptember 8. és 18. között minden nap megnyílik szuper kurzusaink 1-1 érdekfeszítő, új perspektívát nyújtó videója. Amit egy tematikus mozgásprogram is kísér – hogy ne csak az elméd, hanem a tested és a lelked is megkapja, ami neki jár (a rám jellemző holisztikus megközelítés jegyében 😉)

S ha tetszik, és úgy érzed, szeretnél a gyógyuló, egyre tudatosodó Ágipilates Női Kör tagjává válni, ahol olyan Nők gyűlnek össze, akik megértik, ahogy Te gondolkodsz és érzel (hisz Ők is pont ezt teszik) – ez alatt az időszak alatt bármikor csatlakozhatsz hozzánk. Sok szeretettel várunk!
Akkor? Indulhat az utazás? 😉

Hogyan haladhatsz velünk a Tudatos Élet Akadémián?

Az Akadémia anyaga sok – hogyan fogod Te ezt feldolgozni? Hát épp úgy, ahogy „megeszünk az elefántot” … falatonként. Fogjuk a kezed, s együtt haladunk.

Minden évet előre megtervezünk: mely hónapban melyik tanfolyam kerül feldolgozásra. Ha Téged más hív, „felveheted” azt a tárgyat is – az előre meghatározott curriculum egy ajánlás, ami átláthatóvá teszi az egyes lépéseket 🙂

A képre kattintva nagy méretben megnézhető

Az Akadémián éves, féléves, vagy havi tandíj van. A díjak 2022 – a TÉA indulása óta – változatlanok! 

Azért, mert roppant fontosnak érzem, hogy ez az önismereti, személyiségformáló és tudatosságemelő anyag minél többetekhez utat találjon – s az anyagiak ne jelenthessenek akadályt! Megtisztelsz, ha Te is velünk tartasz!

A képre kattintva nagy méretben megnézhető

A 7+1 napos utazás videói itt várnak Rád…

1. nap – nyílik 09.08-án, elérhető 09.11-ig

Az ajurvéda alapjai

Tavaszi megtisztulás – 21 napos ajurvédikus tisztítókúra Gyulai Julcsival

Táplálkozás és életmód

Kedves Testem

Ki a mókuskerékből!

Meditáció és relaxáció

Életem első, könnyedén és vidám lélekkel végzett tisztítókúráját szeretném most megosztani Veled… ahol nem csak pontos iránymutatást kapsz annak teljes időtartama alatt, hanem kézen is fogunk – és együtt csináljuk! 🙂

  • Ajurvédikus tisztítókúra hitelesen, Gyulai Julcsival
  • Az ajurvéda alapjai
  • A 21 napos tisztítókúra elemei
  • Testtípusok – a Dósák
  • Reggeli rutin 1.: A gyertyaláng nézés protokollja
  • Reggeli rutin 1.: Trataka meditáció
    Reggeli rutin 2.: Mantra meditáció – bevezetés
  • Reggeli rutin 2.: Mantra meditáció – gyakorlat
  • Reggeli rutin 3.: Jóga Julcsival
  • Reggeli rutin 4.: Kapalabhati légzéstechnika – bevezetés
  • Reggeli rutin 4.: Kapalabhati légzés – gyakorlat
  • Reggeli rutin 5.: Nauli krija – bevezetés
  • Reggeli rutin 5.: Nauli krija – gyakorlat
  • Detox víz készítés és táplálékkiegészítők
  • Monodiéta START: főzzünk együtt kicserit!
  • Orrtisztítás neti csészével
  • Záróra – búcsúzás

66 napos stresszűző, lassulós-nyújtós program testi és lelki nyugalmadért.
Jól esne egy kis stresszűző, nyújtós-lazulós torna program, ami úgy kikapcsol, hogy a végére azt sem tudod, hol vagy? – a Ki a Mókuskerékből! Program pont Neked szól!

  • Bemelegítés, előkészítő gyakorlatokkal
  • Nyújtás Erával
  • Kedves testem
  • Pilates Mini-workshop – Mi az a semleges medencetartás?
  • Oldal
  • Pilates Mini-workshop –  Tartsd a Pilates-dobozod!
  • Pilates out-of-the-box, seprűnyéllel
  • Pilates Mini-workshop – Az Erőközpont mellett erről szól a Pilates…
  • Jövőre fiatalabb! gyakorlatsor
  • Pilates Mini-workshop – Az óra alfája – a Pilates állás
  • Stretchy Mat
  • Pilates Mini-workshop – Nőj ki az ülőgumóidból 🙂
  • Légzéstechnikák: Jógalégzés
  • Giga-stretching Erával, a természet lágy ölén
  • Pilates Mini-workshop – Vidd magaddal az Erőközpontod!
  • Záróra – és hogyan tovább?

2. nap – nyílik 09.09-én, elérhető 09.12-ig

Amit még nem tudtál a szívedről… ÉS mi is az a HeartMath Institute?

Érzed már a szív szavát? – lelki rugalmasság és állóképesség fokozás a gyakorlatban Nyilas Andreával

Észjárás és önismeret

Kecses Barre Erával

Dancing Queen

Test és mozgás

Emberként az egyik legkülönlegesebb szerved: a szíved. Jóval több, mint egy pumpa, amely a vért keringteti az érhálózatodban! Egyedül az emberi szív képes arra, hogy egy adott időpillanatban megválassza, milyen érzést akar érezni… s ha képes vagy a szíved és az agyad összehangolni (ezt hívják szív-agy koherenciának), olyan Potenciál nyílik ki, amely egyszerre lesz lenyűgöző és megdöbbentő… s ez Benned is ott van. Mindnyájunkban ott van.

  • Amit még nem tudtál a szívedről… ÉS mi is az a HeartMath Institute?
  • Érzelmek és tudatosság – tudományos alapokról
  • Használd a Műszert! És egy kis szívközpontú légzés…
  • A szív-agy kommunikációról ÉS a Gyors Koherencia gyakorlat
  • A 4-kérdés technika ÉS az Attitűd Légzés
  • Szívfájdalmak hátterében ÉS a Zárd a szívedbe! gyakorlat
    Az intuíció 3 formája ÉS egy Jolly Joker gyakorlat
  • Belső drámád rejtett bugyrai kontra koherens kommunikáció
  • Szakértői interjú Nyilas Andreával: Amikor a szíved és az agyad egyetért

Fogyni vágysz, miközben az sem baj, ha edzed szíved és keringésed, méghozzá önfeledten és vidáman? A kardio edzés nem kell, hogy nyűg és szenvedés legyen! Ebben a 66 napos programban 6 db táncos és ugyanennyi elméleti videó vár Rád.

  • Bemelegítés
  • Nyújtás
  • Port DeBras Flow, basic
  • Mire jó a kardio edzés?
  • Groove, az önkifejezés tánca
  • Amiről a pulzusod mesél…
  • Balett erősítés Rékával
  • Balett – ülésben, Rékával
  • Eddz a csúcson! A szuperkompenzációról…
  • Kecses Barre Erával
  • A savasodásról – izomláz, vagy inkább “idegláz”?
  • Just dance – modern tánc Lindával
  • Mint egy királynő! – így tartsd magad helyesen tánc közben…
  • Mamma mia! Retrobic Dórával és Edinával
  • Miért jó kardio edzés a tánc és mire figyelj közben?
  • Tangó alapok, Katával 🙂
  • Boka-és lábfej erősítés Lindával
  • És még mindig légzés, Katával

3. nap – nyílik 09.10-én, elérhető 09.13-ig

Stílusiránytű Ferencz Judittal

Stílusiránytű Ferencz Judittal

Nőiség

Pilates Kombó-özön

Superwoman

Test és mozgás

Ha valaha is előfordult már Veled, hogy tanácstalanul álldogálsz – a ruhával amúgy dugig tömött szekrényed előtt – a fejed vakarva, vajon mit is vegyél fel… Akkor ezt a tanfolyamot élvezni fogod 😉 S egy hónap múlva ilyenkor mindez már csak történelem lesz, mert addigra az Álomgardróbod is kialakítottuk!

  • Stílusiránytű Ferencz Judittal
  • Vesd bele magad a stílus világába!
  • Mitől függ, hogy milyen színtípus vagy
  • A tavasz évszaktípus
  • A nyár évszaktípus
  • Az ősz évszaktípus
  • A tél évszaktípus
  • Hogyan állapítsd meg a testalkati típusodat
  • A homokóra testalkat
  • Az alma testalkati típus
  • A körte testalkati típus
  • A banán (egyenes) testalkat
  • Az eper testalkati típus
  • Tudatos gardróbépítés – Alapdarabok

Has, popsi- és combfaragó, erősítő program a bomba formáért és a stabil önbizalomért. A Superwoman Programba aztán tényleg mindent belepakoltunk Erával, hogy viszonylag rövid időn belül pont úgy passzoljanak Rád a kedvenc ruháid, mint az álom!

  • Bemelegítés állásban
  • Nyújtás Erával
  • Six-pack Abs
  • Vasalódeszka has program
  • Pilates Mini-workshop – Mi az a semleges medencetartás?
  • Plank Challenge Erával
  • Pilates Mini-workshop –  Kritikus összeköttetések I.
  • Popsi-comb turbó Ágival
  • Pilates Mini-workshop –  Kritikus összeköttetések II – Borda a lapockához
  • Pilates Kombó-özön
  • Pilates Mini-workshop – Kritikus összeköttetések III. – Az arany háromszög
  • Superwoman 2.
  • Pilates Mini-workshop – Légzés a Pilatesben – ne lihegd túl!
  • Miniszoknya Pilates program
  • Pilates Mini-workshop –  Csavard fel a szőnyeget, avagy Fekvőtámasz Pilatesesen…

4. nap – nyílik 09.11-én, elérhető 09.14-ig

Bátorság, életöröm, küldetés

Önismeret és a jóga útja – Életünk a védikus tanítások tükrében Pati Nagy Attilával

Lélek

PortDeBras Relax

Kis-Buddha

Meditáció és relaxáció 

Mit taníthat nekünk a jóga és egy 5 000 éves bölcseleti rendszer? Milyen örökérvényű igazságokat hordoznak a védikus tanítások, és hogyan alkalmazhatók ezek a 21. század emberének életére? Mit tud ez az ősi rendszer, amely Téged is hozzásegíthet belső egyensúlyod visszaszerzéséhez-megőrzéséhez, és elméd működésének mélyebb megismeréséhez, megértéséhez… és megzabolázásához? Ez a roppant izgalmas kurzus ebbe vezet be Téged!

  • Egy különleges személy – a mi sztorink
  • Bátorság, életöröm, küldetés
  • Önvalónk nyomában: visszatérés az ősboldogsághoz
  • Belső egyensúlyunk megőrzése – Te mire váltod át az életenergiád?
  • Robot és egzisztenciális nyomás kontra hivatás és a tettek felszabadító öröme
  • Elménk működése – a kocsikerék hasonlat
  • Iránytű mindennapjainkhoz: mire tanít a jóga 8 ága?
  • A stresszről… és hogy hogyan kezeld egyszerű, hétköznapi módszerekkel
  • Kilépés a Mátrixból

Az elméd ide-oda csapong és tiszta zaklatott az életed? Úgy érzed, a stressz maga alá gyűr? Stresszoldó mozgásformák, légzéstechnikák, relaxáció, meditáció… minden, ami hozzásegít, hogy lerakhasd a hétköznapok gondját-baját. Ismét 66 napos keretek közt → tarts velünk a Kis-Buddha Programban, s hamarosan csodát látsz!

  • Bemelegítés Dórával
  • Nyújtás Dórával
  • BodyART Flow Edinával
  • Yin jóga Lindával
  • PortDeBras Relax
  • Stresszoldás, bodyART touch
  • Jóga flow, relax
  • Meditatív pilates
  • Mi a stressz? Mit tehetsz ellene?
  • A stressznek a hormonjaidra gyakorolt hatása
  • Mindfulness, avagy a tudatos jelenlét technikája
  • Így kezeld a stresszt!
  • Mentális szűrőd szerepe a stresszkezelésben
  • DISC – személyiségtípus analízis előzetes
  • DISC-személyiségtípus analízis
  • Légzés, mint a legalapvetőbb mozgásminta…
  • Stretching and balance
  • Meditáció
  • Szív-agy szinkronizáció
  • Gyógyulást segítő meditáció
  • Esti relaxáció

5. nap – nyílik 09.12-én, elérhető 09.15-ig

Zenéljünk együtt – a hangolás fontossága

Lélekvándor Müller Péterrel

Lélek

Home-made gyakorlatok, házi eszközökkel

Gyermeki Én-ébresztő

Lélek

A Tudatos Élet Akadémia “Lélekvándor” tanfolyamát Müller Péterrel készítettük. Ebben az exkluzív anyagban olyan dolgokról esik szó, amelyek mentén nem csak jobban megértheted önmagad, de az életutadon való előrehaladás is könnyedebbé, tudatosabbá válhat számodra.

  • Zenéljünk együtt – a hangolás fontossága
  • Világvége ÉS a Varázslónők titka
  • Gyémánttengely ÉS párkapcsolat
  • Sport, dráma, szerepek
  • Anyaság és spiritualitás
  • Kereszténység ÉS humor
  • A veszteség túlélése ÉS meglátás az általános lélektani tanácsokról
  • Szerepjáték ÉS laza lelki tartás…
  • Traumák, életkor ÉS a Te dalod
  • A személyiség erőtere
  • Meditáció és imádság; Dharma és Szvadharma
  • Egyéni sorsfeladatról és misztériumokról – őszintén
  • Szellemi Tanítómesterek ÉS Tanítványok
  • Végtelen út Vándorai – a halálfélelemről
  • Sorsfeladatról és világvégéről – másodszor…
  • Bohóclélek és digitális kultúra
  • Hűség… vagy kitartás
  • Magyar nyelvlecke és szellemi hagyomány
  • Globalizáció, élettapasztalat és az érintőleges boldogság

Az idejét nem tudod, mikor nevettél tiszta szívből, felszabadultan és önfeledten? Folytonos aggodalomban telnek a napjaid, s az élet egy harctér, ahová reggel kilépve végig kell küzdened magad a napon? Akkor még pont időben vagy, hogy megelőzd a betegségeket…

  • Bemelegítés Edinával
  • Nyújtás Edinával
  • Animal moves – utánozd az állatokat 😉
  • A nevetés fiatalító hatása
  • Happy baby 🙂
  • A közösség fontossága
  • Gurulj velem!
  • Ölelés-érintés
  • PortDeBras nagylabdán
  • A gyermeki éned felélesztése
  • Labda hátán labda
  • Az osztatlan figyelem szerepe
  • Home- made gyakorlatok házi eszközökkel
  • A feltétel nélküli elfogadás és szeretet
  • Spartan erőnléti gyakorlatsor
  • Trigger pontos masszírozás Lindával
  • Legyen tánc! – Gaillarde Katával 🙂

6. nap – nyílik 09.13-án, elérhető 09.16-ig

De mi is az a bőség

Pénz- és bőségtudatosság Nőknek, a 21. században Pintér-Szabó Eszterrel

Észjárás és önismeret

Tabata Pilates

Szilárd vázon

Test és mozgás

Különleges lehetőségként éljük meg mindketten, hogy magyar Nőkként, egy egyedülálló szemszögből közelítve vezethetünk be Téged a bőség- és pénztudatosság témakörébe. A téma ilyen jellegű megközelítése és feldolgozása hiánypótló – és nagy-nagy szükség van rá kishazánkban! Különösen a Nők számára.

  • A mi történetünk
  • De mi is az a bőség
  • Mi köze a testednek a pénztudatosságodhoz
  • Miért esik olyan nehezünkre a bőség gondolkodás
  • Megoldják helyetted – avagy a személyes felelősségvállalásról
  • Félelem, vagy bizalom
  • Hiedelmek, tévhitek a pénzzel kapcsolatban
  • A Titok nyitja – és amit kihagytak belőle
  • Mire vagyok méltó
  • A környezet hatása – csak olyat, ami Téged épít
  • Arigato BE, arigato KI
  • Hardcore pénzügyekről… és a Benned lévő erőről
  • Zárás női szemmel

Azért, mert közelítesz a menopauza felé (vagy akár már túl is vagy rajta), nem szeretnél aggódni a csontritkulás miatt?
A Szilárd Vázon Programnál jobbat keresve se találnál e célra!

  • Bemelegítés
  • Nyújtás
  • Tabata-Pilates
  • Mi a csontritkulás?
  • BodyArt Dórával
  • A csontritkulás tünetei és kezelése
  • PortDeBras gumiszalaggal, a rugalmas csontokért
  • Hogyan serkentheted a csontképző folyamatokat?
  • Köredzés Edinával
  • A csontritkulás kockázatai
  • Tabata Ritával
  • Csontritkulás és menopauza kapcsolata
  • Álló jógagyakorlatok Lindával
  • A megelőzés fontossága
  • Lélegezz! – egy különleges légzőgyakorlat

7. nap – nyílik 09.14-én, elérhető 09.17-ig

Bevezetés a hula világába – elfogadás, elengedés

Ébredő erő! – kapcsolódás a női minőségedhez a hulával Natkai Ági vezetésével

Nőiség

Jövőre fiatalabb 2.

Macskanő gerinc

Test és mozgás

Mi, Nők, gyakran kényszerülünk rá, hogy „férfias” üzemmódban működjünk – amelyben nem is érezzük magunkat komfortosan! Mégis, néha beleragadunk… A Natkai Ágival létrehozott tanfolyam és a hawaii hula tánc segítségével újra felélesztheted a Benned szunnyadó női energiád és kapcsolódhatsz belső fényeddel. Olyan érzés lesz, mint aki „haza érkezett”…😊

  • Bevezetés a hula világába – elfogadás, elengedés
  • Testes a tengelyed – tudatos mozgás a hulával
  • Mozgásos meditáció: az elme lecsendesítése a polinéz táncok segítségével
  • Áramlás a mozgásban – áramlás az Életben
  • Kapcsolódás a belső fényünkhöz
  • Életöröm és az erőforrásaidhoz való hozzáférés
  • A tradíció ereje: kapcsolat a gyökerekkel, az Ősökkel
  • Kiút az életszakasz válságokból: új utak, új nézőpontok a tánccal
  • Generációk találkozása – Nők, Közösségben

Hát- és derékfájás elimináló program a fiatal gerincoszlopért! Szinte hihetetlen, hogy már 1 hét gyakorlás után elmúlik a derékfájásod, ha néha hozzájutsz… Hát még ha a Macskanő Gerinc Programba is belekezdesz 😉

  • Bemelegítés, előkészítő gyakorlatokkal
  • Nyújtás Erával
  • Macskanő gerinc (Pilates program)
  • Pilates Mini-workshop – Gyakorlatkönnyítések építőkockákkal
  • Jövőre fiatalabb 2.
  • Pilates Mini-workshop – A Felgördülés titkai…
  • És a fal adja…
  • Boldog gerinc sorozat nagylabdán 🙂
  • Pilates Mini-workshop – Mire jók a gurulós gyakorlatok
  • Gerincnyújtás seprűnyéllel!
  • Pilates Mini-workshop – Jajj, hol a fejem?
  • Vissza a gyökerekhez
  • Pilates Mini-workshop – Hattyú helyesen…
    PILATES a labdán
  • Pilates Mini-workshop – Miért nem tudom tagolni a gerincem?

Bónusz: 8. nap – nyílik 09.15-én, elérhető 09.18-ig

Minden energia

Bevezetés az Emotion Code®-dal történő gyógyításba Fincza Erikával

Lélek

Rugóláb a labdán, Dórával

Fascia-fitnesz

Test és mozgás

Az Emotion Code®-dal egy olyan energetikai gyógyító szemléletet és tudást osztunk meg Veled e tanfolyam során, amely már a jövőbe mutat!

  • Minden energia
  • A bent ragadt érzelmekről és amit okozhatnak
  • A Szív a nyitja – több, mint pumpa
  • Az Emotion Code® működése
  • További érző lények és a kezelésről általában

A fitnesz szakma egyik új “varázsszava”: a fascia. Ne ijedj meg, ilyened Neked is van – egyszerűen: kötőszövet! Szeretnéd megőrizni kötőszöveted friss, fiatalos voltát? Hogy úgy tudj mozogni, mint 20-30 éves korod környékén… vagy még jobban? És ne legyen gondod a narancsbőrrel sem? → akkor a Fascia Fitnesz Program a Tied!

  • Bemelegítés, Dórával
  • Csak lazán 🙂
  • Zárás, nyújtás Ritával
  • Neked is van! De mi is az a fascia?
  • Ugorj, szökkenj Edinával!
  • A fascia szerepe és funkciói a testben
  • Dinamikus nyújtózkodós, Ritával
  • Az egészséges és az elhanyagolt kötőszövet jellemzői
  • Rugóláb a labdán, Dórával
  • Ismerd meg a tenzegritás modellt
  • Hengerezd a tested!
  • Te viking vagy, vagy indiai templomtáncos? Kötőszövet típus teszt
  • Fascia-barát Pilates, egy kis extrával 🙂
  • Ingereld fel! – a fascia hangsúlyos edzésről
  • Mi is az az SMR henger?
  • SMR eszközök
  • Triggerpont kezelés Katával

A Tudatos Élet Akadémia Tanítói

Nyilas Andrea
HeartMath® mentor

Ferencz Judit
stíluskommunikátor, a Stylexpert alapítója

Fincza Erika
Emotion Code® Healer

Gyulai Júlia
zenész, jógatanár, ajurvéda szakértő

Müller Péter
spirituális szerző és drámaíró

Hajdu-Natkai Ági
hula tánctanár

Pintér-Szabó Eszter
üzleti és pénzügyi tudatosság mentor

Pati Nagy Attila
védikus bölcsész és védikus életmódmentor

Huszár Ildikó
funkcionális táplálkozási szakértő

Akik már tagjaink