Nem kell ismét 10 évet várnod – újranyitjuk!
Mert ez a Program túl jó ahhoz, hogy megfosszalak az élménytől, no meg ezektől az eredményektől 😉 …
TUDATOS Bombanő születik! 2020. – REPLAY
Október 5. – December 13.
Nagyon friss még az élmény, hisz a 10 év után idén először újraindított TUDATOS Bombanő születik! Programnak júliusban lett vége. A 10 izgalmas, mély felismeréseket, önbizalmat, új barátságokat hozó, kilókat-centiket meg vivő, személyiségeket/ életeket áttranszformáló Program záróakkordjaként július 18-án ünnepeltünk együtt a Borirodában azokkal a – mind egy szálig – Bombanőkkel, akik élőben is velünk tartottak :)! Hogy milyen hangulatban? Arról árulkodjék ez a kisfilm ;):
Mindig nagyon izgalmas, amikor az ember egy virtuális világból átlép a való életbe: amikor a nevek és a posztok melletti fotók arcot, testet öltenek :)! A hangulat az első pillanattól oldott, vidám és családias formát öltött – pedig valójában egymás számára “idegen” emberek gyűltek itt össze – ám mégsem! Egy közös élmény – a Program előtte lévő 10 hetének – tapasztalata láthatatlan, ám mély szálakat szőtt közéjük. Mindnyájan tudták, mire gondoljanak, ha valaki “család klauzulát”, vagy “Ébredés” workshopot emlegetett … s mindnyájuknak megvolt a maga “kedvenc” Szakértője, akinek a témája különösen megérintette a lelkét … vagyis rögtön pezsgő beszélgetések vették kezdetüket. A rendezvény célja pedig az ÜNNEPLÉS volt. Hogy megünnepeljük magunkat, az elért ereményeinket – mert hiszem, hogy a mi korosztályunknak ezt kicsit “tanulnia”, de legalább is gyakorolnia kell ;)!
S akkor jöjjenek a pályázatok :)! Hisz a jelenlévők a helyszínen megválasztották 2020. TUDATOS Bombanőjét is, aki egy értékes nyereménycsomaggal lett gazdagabb. Ám az igazi nyereménye az a változás – s ebből a szempontból valamennyi Résztvevő NYERTES! – AKIVÉ Ő ez alatt a 10 hét alatt vált …
A 2020. TUDATOS Bombanője pályázat Résztvevőinek történetei
Tolvaj-Rigó Zita: “… hogy legyen kedvem minden nap felkelni” | Éberhardt Mária: tudatos táplálkozás mellé tudatos testmozgást! | Bátorné Neczpál Erika: “kapcsolatunk története” 🙂 |
Móréné Rácz Rita: -14 kg Pilatesszel és juice-szal | Nagyné Gazsi Diána: “új lendületet, de ennél sokkal többet is kaptam.” Dia azóta a Balcsit is átúszta :)! | Dr. Simon Piroska: “a Pilates – szerelem első látásra … a nyújtásra pedig nagy szükségem van!” |
Lázi Móni: a 21+3 naposból egyenes út vezetett a Tudatos Bombanő születik!-be | Mert a Szakértő is ember – Juice Szakértőnk, Munián Éva története és Rita gáláns felajánlása … |
And the winner is 🙂 …
A pályázat nyertese – a Jelenlévők által leadott szavazatok egyöntetű eredménye alapján …
S ez még pluszban történt velünk ezen a délutánon!
A rendezvény fényét a Petőfi Musical Stúdió műsora emelte :)! | Egyéb elismerések – mert voltak :)! |
Így kezdődött újra – amikor egy “legenda” újjáéled …
Az idei év elején éreztem azt, hogy újra eljött az idő. Valami azt súgta, hogy 2020. lesz az az év, amikor a Programnak, amely anno Nők százainak életét változtatta meg, újra nagy szerep fog jutni. Tíz év nagy idő. Olyan hosszú, amely alatt rengeteg változás megy (mehet) végbe egy emberben. Ha visszatekintesz a 10 évvel ezelőtti Önmagadra – arra, ahol akkor álltál; amit akkor gondoltál a világról és benne önmagadról; ahogy akkor érezted magad a bőrödben – biztosan szembeötlő a változás.
Én sem vagyok már ugyanaz az ember – még jó ;)! – s az új programba mindannak az esszenciáját, amit az elmúlt évtizedben tanultam, élettapasztalatként átszűrtem magamon, sűrített formában szeretném pakoltam bele.
S ennek fényében a Programot “TUDATOS Bombanő születik!”-re kereszteltem át. Hogy a Program új formájában milyen hatást gyakorolt a Lányokra, arról az “élő” történetek vallottak. Ám emellé még rengeteg levelet kaptam (az előző etap 250 feletti Résztvevője közül sokaktól), amelyek hasonló tapasztalatokró számoltak be – épp ezért döntöttem az újranyitás mellett :)!
Vajon mi lehet a szerepe a tudatosságnak abban, ahogy az életed éled? Abban, hogy hány kiló vagy, vagy hogy napi szinten mit vagy hajlandó megtenni a fittségedért/egészségedért? Mondhatni MINDEN. Biztosan Te is ismered azt az állapotot, amikor valamit remekül tudsz elméletben (pl. hogy jó lenne rendszeresen Pilatesezni, vagy vacsi után már nem elcsábulni egy fél tábla csokira), ám ezt a tudást nem vagy képes gyakorlattá átkonvertálni … vajon miért?
Edzőként a tanítással töltött, elmúlt másfél évtized tapasztalata több nagy felismerést is hozott számomra, nevezetesen:
- a tested nem tud mást “tenni”, mint fizikai formában manifesztálni mindazt, ami a lelkedben, a gondolataidban napi szinten működik, amit a szokásaiddal létrehozol; s amit HISZEL – akár önmagadról, akár a Téged körülvevő világról
- az automatikus programjaid futtató “szokás-elme” hatalmát megtörni egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy azt mi elképzeljük (ha az lenne, tele volna a világ boldog, kiegyensúlyozott, egészséges emberekkel). Ehhez először meg kell értened, hogyan is működik az elméd, mi fut benned öntudatlan “háttérprogramként” és azt is, hogyan tudsz hozzáférni és átprogramozni ezt úgy, hogy innentől Téged szolgáljon
- a Nők döntő többsége a felszín “kapargatásával” van elfoglalva – ha Te most itt vagy és ezt olvasod, valószínűleg a kivételek közé tartozol ;)) -, s fel sem tűnik neki, hogy évről-évre (akár évtizedről-évtizedre) ugyanazokat a köröket futja. Vagy lehet, hogy feltűnik, de fogalma sincs arról, hogyan változtasson rajta! Ő a folytonos fogyókúrázó, aki TÉNYLEG mindent próbált már, mégsem tud kitörni a jo-jó ördögi köréből; Ő a folytonos újrakezdő, aki mindig nagy lelkesen veti bele magát a testmozgásba, hogy aztán valahol lemorzsolódjon; Ő az, aki mindig utolsó a saját rangsorában; akinek soha nincs ideje önmagára, vagy arra, hogy sportoljon – vagy ha van, akkor meg a lelkiismerete furdalja, hogy most éppenséggel csinálhatna valami “hasznosat” is
- egy jó edzőnek, nem elég az edzéstervezés fizikai vetületeivel foglalkoznia. Hanem az EMBERT, mint test-szellem-elme EGY-ségét szükséges figyelembe vennie. Évek óta igyekszem ezt tenni. Veled együtt képesek leszünk feltárni azokat a mentális-gondolkodásbeli és lelki tényezőket, amelyekkel esetleg öntudatlanul szabotálod mindannak az eredménynek az elérését, amelynél jobban másra pedig nem is vágynál :)!
Egész életemben valami hatalmas erő, egy izzó vágy hajtott előre, hogy megértsem a világot mozgató Nagy Törvényeket és benne az EMBER működését. Hogy megismerjem az IGAZSÁGOT (bármi is legyen az). Sokáig kívül, a világban kerestem. Mindaddig, amíg olyan Tanítókat/Mentorokat nem leltem, akik a fókuszt befelé irányították, s arra ösztönöztek, hogy mélyre, elsősorban önmagamba szükséges elmerülnöm, hogy ráleljek a fontos dolgokra.
A legizgalmasabb ugyanis nem az idegen tájak bejárása-felfedezése (persze, kétségkívül az is az), hanem az a benső utazás, amelynek során megismerkedsz azzal, aki Benned lakik – s közelebb kerülsz ahhoz, KI is VAGY Te valójában …
A Tudatos Bombanő születik! programot úgy raktam össze, hogy ezeket a kéréseket ha akarnád, sem tudnád megkerülni! Vagyis ha elég a felszín-vakargatásából, mert végre hosszútávú, tartós eredményre vágysz, ez a Program Neked szól :)! S ha a tavaszi- nyár elei “kör” Résztvevőinek sikerült, Neked ugyan miért ne tenné ;)?!
A Nagy Metamorfózis indul – avagy 10 hetes, életreszóló megújulás, életmód-váltás Ágival …
Fura év ez a 2020. Valahogy már az elején éreztem, hogy az lesz. Voltunk már karanténban – s most ugyan nem vagyunk, de a helyzet közel sem rózsás. A jelenlegi káosz pedig szintén nem véletlen. Egy régi világ hullik szét éppen – és egy új van születőben. Mert az élet nem mehet úgy tovább, ahogy a járvány előtt zajlott, ez világosan látszik!
Az élet megújulásához gyökeres gondolkodás-és szemléletmód váltásra, az egyén szintjéről kiinduló változásra van szükségünk. Ehhez pedig ébredésre, tudatossági szint növekedésre – amiben a NŐK fontos és egyre fontosabb szerepet játszanak.
A mostani helyzet remek lehetőséget is hordoz magában: szinte kínálja magát, hogy végre afelé az Ember felé forduljon szeretetteljes, megértő figyelmed, akinek a legnagyobb szüksége van rá – ez pedig Te magad vagy! Hogy a 2020-as év olyan időszakká válhasson Számodra, mint hernyónak a bebábozódás, amelynek végére gyönyörű pillangóként kelsz szárnyra!
Erre a testi-lelki metamorfózisra invitál Téged a TUDATOS Bombanő születik!, amely jóval több, mint egy “sima” fitnesz program, ahol megkapod az edzésterved, elmondjuk, mit egyél, aztán jó napot! Ez egy sok kalandot ígérő önismereti-önfelfedező utazás is – amelyben természetesen a Pilates, a rendszeres testmozgás, mint szokás megalapozása az életedben nagyon fontos szerepet kap. Ám amelynek a végére olyan közel kerülhetsz Önmagad Ideális Énjéhez (kívül-belül), amennyire talán még sosem voltál 😉 …
S akkor most nézzük, mit is kínál Számodra a most következő 10 hét!
A TUDATOS Bombanő születik! Program tartalma és felépítése
Pilates edzőként az egyik legfontosabb feladatomnak a rendszeres testmozgás életedbe történő integrálását tartom :). Épp ezért a Program során ez külön hangsúlyt kap.
S mivel a fogyáshoz kardio edzésre is szükség van, így zenés-táncos órák is várnak Rád, csakúgy, mint a 10 évvel ezelőtti Programban! A Pilates mellett Groove, PortDeBras, BodyArt, sőt, egyéb táncos óra is bekerült a repertoárba. Mindez egy nagyszerű Edzőcsapat közreműködésével – hálás köszönetem nekik 🙂 …
Íme, szuper Edzőgárdánk tagjai
- a labdán: az ikrek, Ramm Dóra és Edina – Pilates és BodyArt edzők
- a létráshordón: Simonfi Ági – Pilates edző, életmód mentor
- csak úgy “lazán”: Páli István – tánctanár
Mi állítottuk össze azt a 8 db edzésprogramot, amely mozgásanyagod alapját képezi a 10 hét során 😉
Tudom, hogy az igazi erő az összefogásban rejlik. Hogy Csapatban sokkal többet, jobbat tudunk nyújtani Neked, mint amit egyedül tudok kínálni Neked … S mivel kicsit sem gondolom, hogy mindenhez értek 🙂 – az idei Bombanő Programnak is olyan-de-olyan Szakértői Csapata alakult, hogy csak na! Nagy megtiszteltetés, hogy ezek a REMEK EMBEREK örömmel mondtak IGEN-t a felkérésemre: saját területük kiemelkedő Szakértői ők, akik rengeteget fognak tudni hozzátenni TUDATOS Bombanővé formálódásod folyamatához!
Itt pedig párját ritkító Szakértői Csapatunk
Felvételről velünk lesz és segít Neked:
- Kriston Andrea – a Kriston Intimtorna kidolgozója, a “Kriston Intimtorna” és “Kriston testreform” c. könyvek szerzője
- Dr. Buda László – a szomatodráma Atyja, a “Mit üzen a tested?”, “Mit üzen a lelked?” című könyvek szerzője
- Hoppál Bori – testtudat oktató, a “Kebelbarátnők-mellbeszélgetések nőkről nőknek” és az “Az én testem” c. könyvek szerzője
- Ferencz Judit – a STYLEXPERT alapítója, stíluskommunikátor, a “Stílusteremtés nőknek 10 lépésben” c. könyv szerzője
- Munián Éva – juice terapeuta, táplálkozási szakértő
- Kokavecz Katalin – a MED központ alapítója, autoimmun szakértő, az “Autoimmun sorsfordító program” c. könyv szerzője
- Bojtor Márta – az Arcvonal arctorna kifejlesztője, arctorna trénerképző
- Quastné Rigó Katalin – az Oriolus-Med alapítója, sejtbiológus, mozgásterapeuta
- Bulla Bianka – a Légy-Egész társalapítója
- Nagy Gyöngyi – home-dekor és DIY specialista
Valamennyi Szakértővel több ízben volt alkalmam együtt dolgozni. Ismerve őket, szaktudásukat, lelkesedésüket és elhivatottságukat, tudom, hogy sok-sok önmagaddal kapcsolatos új felfedezés, megtapasztalás vár majd Rád :)! A szakértői interjúkat felvételről tudod megnézni a Program zárt felületén belül.
Én is Nagy Elhatározásra jutottam. Jó ideje tanulok Dr. Bruce Liptontól, Gregg Bradentől és Dr. Joe Dispenzától, akik egy teljesen új világra – az Új Tudományokra és ennek fényében az emberben rejlő hatalmas potenciálra – nyitották rá a szemem! Az elkövetkező 10 hétben egy mini-workshop formájában fogom megosztani Veled mindazt, amiről úgy érzem, mindenképp tudnod szükséges önmagad mélyebb megértéséhez, szokásaid megváltoztatásához és ahhoz, hogy megtaláld a helyed ebben az újonnan formálódó világban ;)! Ez lett az 5-részes “ÉBREDÉS” sorozat, amelyről a Csajok is beszéltek …
S ez különbözteti majd meg a TUDATOS Bombanőt a “simától” ;)!
A TUDATOS Bombanő születik! Programban 2 csomag közül választhatsz – íme, melyikben mit kapsz:
A Program tartalma | Alapcsomag Bombanőknek | “Bombasztikus figyelemmel” – VIP csomag Bombanőknek |
A Program összes mozgásanyag videója | ||
Edzéstervek a 2×5 hétre (edzettségi szintnek és az elérendő edzéscélnak a függvényében) | ||
Útontartó segédanyagok: táplálkozási napló, edzésnapló, edzésnaptár stb. | ||
Heti 2-3 tematikus cikk a Tudástárban | ||
A Hét Szakértőjével készített értékes interjú, felvételről | ||
Extra motivációs anyagok | ||
Zárt FB-csoport, ahol egy szuper KÖZÖSSÉG, napi szintű motiváció és egy támogató háttér vár Rád, velem együtt | ||
“Ébredés” workshop sorozat Ágival (5 részes -a program egyik legértékesebbnek szavazott tartalma) | ||
EXTRA BÓNUSZ! Egy szuper segéd-mentor Csapat támogatását élvezheted, akik az előző “körben” a Programot végigcsináló Tudatos Bombanők közül kerültek ki! | ![]() | |
3×1 óra online coaching Ágival és a Segéd-mentor Csapattal | ![]() | |
“Bombasztikus figyelem” Ágitól 1.: 2 x 45 perces, élő online Pilates órán való részvétel a többi VIP taggal, ahol visszajelzést kapsz a testtartásoddal és mozgásoddal kapcsolatban | ||
“Bombasztikus figyelem” Ágitól 2.: 30 perces, telefonos konzultációs lehetőség, ahol csak Rád figyelek, bármit kérdezhetsz 🙂 | ||
Értéke: |
| |
Részvételi díja: | 29 900 Ft | 39 900 Ft |
|
|
FONTOS! Mivel az én figyelmem és kapacitásom is limitált, a “Bombasztikus figyelemmel” csomagba maximum 30 főt tudok fogadni! Ha erre vágysz, kérlek, ne tétovázz sokat :)!
Mennyibe kerül a Programban való részvételed?
Azt szeretném, hogy ez a lehetőség minél többetek számára VALÓDI LEHETŐSÉGKÉNT legyen megragadható. S hogy csak úgy szülessenek azok a TUDATOS Bombanők, akik másokat is változásra, fejlődésre inspirálnak a saját környezetükben ;)!
A Program értéke ugyan számszerűsíthető (lásd fent), ám valójában felbecsülhetetlen – ez már többször bebizonyosodott.
A részvételi díjat illetően pedig úgy döntöttem, hogy – a jelenlegi helyzetre való tekintettel és hogy lásd, mennyire elkötelezett vagyok a Te sikeredért – a Program 10 évvel ezelőtti árszintjét biztosítom Számodra, amely:
- Az Alapcsomag esetén mindössze 29 900 Ft (vagyis kevesebb, mint heti 3 ezer Ft)!
- A “Bombasztikus figyelemmel” csomag esetén 39 900 Ft (vagyis kevesebb, mint heti 4 ezer Ft)!
Számomra a legfontosabb a Te elégedettséged! Ha úgy éreznéd, hogy a Program nem felel meg előzetes várakozásaidnak, vagy nem azt kapod tőle, amire számítottál, semmi gond. Kérlek, a 2. hét végéig jelezd és visszautalom a részvételi díjat!
Ez a Program nem való annak, aki:
- nem tudja elfogadni, hogy a hosszútávú változáshoz időre és türelemre van szükség
- nem tud-akar együttműködni velem, vagy a Csapattal saját SMART célja elérése érdekében
- nem fogadja el a Program folyamat-jellegét és azt, hogy néha lesznek megtorpanások
- azt hiszi, ez egy gyors eredményt ígérő, fogyókúrás program
- nem nyitott az új ismeretek, megoldási javaslatok irányába
Ha Te nem ismersz Magadra a leírásból, gyere bátran! Nagyon fogod élvezni ;)!
Mi fog történni, ha csatlakozol hozzánk? Hogy néz ki technikailag a Program működése?
A TUDATOS Bombanő születik! Program összes anyaga a www.jovorefiatalabb.hu oldal (amely az Agipilates online programjainak “otthona” ;)) zárt felületén belül elérhető, online formában.
A Program nagy ereje a valós idejű lebonyolításában rejlik: vagyis abban, hogy október 5-én szedjük fel a horgonyt együtt és “hajózunk ki a kikötőből”, december 13-án, a 10. hét végén pedig remélhetőleg teljes létszámban, szintén együtt érjük el álmaink célállomását – mindenki a sajátját :)!
Október 5-e előtt megérkezik Hozzád az az e-mail, amely minden adatot és belépési kódot tartalmaz majd, amire szükséged van a zárt felületen belüli navigációhoz, illetve a FB-csoportba történő csatlakozásodhoz. Kérlek, mindent figyelmesen olvass át és ments el! És ahhoz, hogy a mailjeinket biztonságban megkapd, az agipilates.hu-t biztonságos küldőként állítsd be a levelezőrendszeredben.
FONTOS! Ha Te már használod a zárt felületet, mert bármely Ágipilates online programot megvásároltad, vagy előfizetője vagy, a belépési adataid változatlanok – nem kapsz külön e-mailt! Csak megjelenik majd a felületeden az új programhoz való hozzáférés, illetve tartalom, október 5-én.
És igen, a Program tartalma – onnantól, hogy beneveztél rá – “örökre” a Tiéd marad :)! Akkor térsz vissza hozzá, amikor csak akarsz …
Jelentkezési határidő: 2020. október 9-e éjfél!
Hozzájárulsz a KÜLDETÉShez?
Úgy érzem, hogy a Nők fontos szerepet fognak játszani az elkövetkező évtizedben a világ (át)alakulásában. Ehhez azonban önmagukat ismerő, önnön képességeiknek tudatában lévő, pozitív énképpel és önértékeléssel rendelkező, fizikailag is fitt, magabiztos Nőkre van szüksége a világnak. Akik meg merik élni a Női Princípiumokat – az empátiát, türelmet, figyelmet, odafordulást, szeretetet, hálát; önmaguk és mások felé is – s ezzel a többi Nőnek is példát mutatnak!
Ebben a programban a 10 hét alatt mindezzel foglalkozunk majd.
Ha Te is ismersz a környezetedben olyan Nőt, akiről tudod, hogy jót tenne Neki ez a Program, mert szüksége lenne a testi-lelki-szellemi megújulás bármely vetületére, hálásan köszönöm, ha elküldöd Neki a Program linkjét! Tudod, Csapatban az erő ;)! Ezzel nagymértékben hozzájárulsz az én küldetésem beteljesítéséhez is – hogy sokszáz Nőt segítsünk a TUDATOS Bombanővé válás útján!
S ha menet közben bármely kérdésed merülne fel, írj nyugodtan az agi@agipilates.hu -ra – örülök, ha segíthetek!
A változás kulcsa Te magad vagy!
Szeretettel: Ági
[catlist content=”yes” name=”bombano-szuletik-10-hetes-eletmodvalto-programrol”]