ahol közösen merülünk bele a tavasz és a megújulás energiáiba. No meg, egy olyan programba, amelynek segítségével bármikor visszanyerheted elméd nyugalmát és lelki békéd – legyen bármennyire hektikusan változó és kiszámíthatatlan is a világ körülötted. “Csak” csinálni kell! S mi pont ezt fogjuk …
A napot pedig egy közös vacsorával zárjuk, ahol megünnepeljük magunkat
– mert megérdemled 😊 …


Az 1-napos Pilates napok olyan hagyomány az Ágipilates életében, mint a 2007. óta zajló táboraink. Valahogy most mégis kimaradt az elmúlt év … és hiányzik. Ahogy Te is hiányzol.
2024. februárjában találkoztunk utoljára ilyen 1-napos rendezvényen – s azóta sok víz lefolyt a Dunán. Magam is rengeteget változtam. Máshová került a fókuszom … talán az életkor is hozza. És persze a megélt tapasztalatok. Lehet, hogy „bölcsülök”? 😉
Mondják – és ezt így érzem én is – hogy minden segítő csak addig képes „elvinni” a neki bizalmat szavazókat, ahol maga is tartózkodik épp. Jómagam sokat tanultam-tapasztaltam-haladtam előre a legutóbbi Pilates napunk óta 🙂 S alig várom, hogy ezeket az új megéléseket Veled is megoszthassam!
A tavaszi újjászületés téma pedig nagyon „adja magát”. Hisz, egyrészt, az új évszak beköszöntével új energiák, új lendület is érkezik az életünkbe. Másrészt, Te magad is előbújsz „téli álmodból”, s felébred benned a testi-lelki megújulás vágya a hosszan tartó, kemény hideg és szürkeség után. A Tavasz – a Remény évszaka is. Amire mindig szüksége van az embernek … mindezzel várunk ezen az örömteli, vidám napon! 🙂
Fentiekből is következik, hogy e március 21-i Pilates napunk roppant gyakorlat-orientáltnak ígérkezik.
S itt nem „csak” a Pilates gyakorlatokról van szó … megmutatok Neked, s együtt átélünk egy olyan napi rutint, amelynek összetevőit – vagy azokból néhányat – a hétköznapjaidba átültetve sokkal nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá formálhatod az életed. A körülményektől függetlenül.
S tudod, mi a legjobb az egészben? Hogy ezek közül VALAMENNYI a Te kezedben van!
Úgy érzed, pont ilyesmire vágynál? Akkor ez a nap – pont Neked szól …;)


Mert ami jól működik, azt megőrizzük! 🙂
Az évek során külön-külön rendeztünk már „tisztán” Pilates napot, ahol – néhány elméleti blokk kíséretében – szinte egész nap tornáztunk. Pilates, BodyArt, jóga, Groove … és egyéb mozgásformák kombinációját kipróbálva.
Volt már többször „tisztán” évtervező napunk is. Idén viszont izgalmas csoportos – és egyéni önismereti játékokkal, feladatokkal készülök, ahol hatalmas AHA-pillanatokban és felismerésekben lesz majd részed. Csupa-csupa megélés, gazdagító közösségi és egyéni élmény vár Rád! Az elmúlt időszakban – köszönhetően új tanulmányaimnak – jelentős perspektíva-váltáson mentem át. S ezt az új, transzformatív szemléletet szeretném elhozni most Neked erre a napra. Mert minden információ csak annyit ér, amennyire képes a hétköznapjaidba beépülve, pozitív irányba elmozdítani Téged – s vele együtt az Életed.


Az évindító vacsora sem újdonság, hisz jó néhányszor került sor már erre is! Hol a Gellért szálló éttermében, hol a VakVarjúban, hol a Rosinante Hotel éttermében …
A háromra így együtt, összekombinálva, most harmadszor kerül sor. Az eddigiek olyan jól sikerültek! Annyira klassz, igazi Csapatépítő, közös élményben volt részünk – naná, hogy idén is megismételjük!

Sok testmozgás: Pilates, jóga és Tabata formában.
Természetesen fogok egy kicsit mesélni Neked a Pilates piacon zajló, „kissé” kaotikus történésekről (amelyek nem tesznek mást, mint tükrözik az „általános káoszt”), s arról, hogyan válhatsz „tudatos gyakorlóvá” itt is.
Belekóstolunk kicsit a különböző típusú meditációkba és egy csodás hangfürdő teszi majd kerekké idegrendszered stresszmentesítésének élményét.
S hozok néhány olyan gyakorlatot, amelyek nem csak ott, a helyszínen visznek közelebb Téged saját magadhoz – segítve kapcsolódni a belső magodhoz – de haza is kísérhetnek, hogy bármikor előkaphasd őket, amikor szükséged van rájuk 😊
Ez a programpont – opcionális. Bár szerintem a nap egyik fénypontja! Jól megérdemelt, csapatépítő vacsoránkat a nap helyszínéhez közel eső VakVarjú Étteremben – a RAM Colosseumhoz közel – költjük majd el.
Itt tovább folytatódik a nap közben megkezdett ismerkedés, beszélgetés, kapcsolatépítés. Tudod, amikor rájössz, milyen sok közös van bennünk, Pilates-és tanulás-önfejlesztés rajongókban … 😉 A technikai részleteket néhány pontban összefoglalva a következő szekcióban találod.

A nap helyszíne:
Jiaido Meditációs Központ, 1133 Budapest, Vág utca 19.
A nap időpontja:
március 21. szombat, 10:00 – 18:00
Résztvevői létszám: max. 25 fő
Részvételi díj:
Amit ezen a napon átélhetsz, roppant fontos – és meghatározó lesz életed hátralévő részére. Minél többeteknek szeretném átadni! Ezért a „Tavaszi Újjászületés” Pilates-és önfelfedező nap részvételi díja – az elmúlt alkalomhoz képest változatlanul – 29 990 Ft.
A vacsorára itt kerül sor:
Újlipótvárosi VakVarjú Étterem, 1133 Budapest, Bessenyei utca 4-6.
A vacsora díja kedvezményes lesz számunkra – és a helyszínen, egyénileg fizetendő. Ennek pontos összegével hamarosan jelentkezünk.
Jelentkezésed után kapsz egy megerősítő mailt tőlünk. A további részletekkel pedig külön levélben, a rendezvény hetének közepéig jelentkezünk!
Lemondási információ:
Bárkinek bármi közbe jöhet. Ez tiszta sor. Viszont a Pilates napot pénzügyileg terveznünk szükséges, ezért az utolsó pillanatos lemondásokra díjat számolunk fel. Ha a napon való részvételed a kezdő időponthoz viszonyított 2 héten belül kényszerülsz visszamondani, a részvételi díj 50%-át tudjuk visszatéríteni. Vagy dönthetsz úgy, hogy bent tartod a részvételi díjad és egy következő rendezvényünk alkalmával felhasználod. Ha kevesebb, mint 3 nappal a kezdés előtt érkezik a lemondás, a részvételi díjat nem áll módunkban visszatéríteni, viszont azt bármikor felhasználhatod egy későbbi élő rendezvényünk, táborunk alkalmával! 🙂
Én már alig várom a személyes találkozást!
Jelentkezési határidő: Március 19. csütörtök, 12 óra
Sok szeretettel: Ági








© Copyright 2006-2026 Ágipilates.hu Minden jog fenntartva. • Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-90892/2015