Az 1 hetes, júniusi Ágipilates Classic tábor hagyományos helyszíne – immáron 10. éve – a Dunakanyar gyöngyszeme, Dömös, ahol házigazdánk a Biblia Centrum épülete, amely számos hazai programot és nemzetközi konferenciát lát vendégül. Ez a tábor Neked való, ha:
A Classic tábor specialitása: időtartamát tekintve a leghosszabb táborunk, amely lehetővé teszi, hogy a Pilates és a rendszeres mozgás tényleg napjaid szerves részévé váljon! Ennyi idő alatt épp be is épül! 1 hetes időtartama és a környezet szépsége okán a NYUGALOM. Ami persze nem jelent tétlenséget, mert programban és tornában minden évben „dúskálunk” – s nem lesz ez másképp idén sem 🙂 … de ha épp olyanod van, nyugodtan napozhatsz, vagy olvashatsz a medence parton:)!
A Classic tábor programja igen változatos: a napi 3, órarend szerinti óra mellett minden évben egy nagy túrát is beiktatunk, ez általában a Rám-szakadék, vagy a Prédikálószék felé vezet.
Megyünk nordic walkingolni, de jártunk már lovagolni, íjászkodtunk, utaztunk lovaskocsin, ellátogattunk a visegrádi Salamon-torony lovagi tornájára. Zumbáztunk, batucaztunk, görög táncoltunk …. Járt nálunk pszichológus, párkapcsolati tanácsadó, alvásszakértő és táplálkozási szakértő …
A Classic tábornak vannak, nagy sikerű, minden évben visszatérő programpontjai és meglepetés újdonságai :)!
Pillanatok a Classic táborok hangulatából:
[catlist content=”yes” name=”agipilates-classic-tabor-velemenyek” numberposts=-1]