Tudom, hogy tornázni szeretnél. Azért vagy itt, nem igaz?

Mert azt reméled, hogy a Pilates tud valami olyat, amitől jó lesz a testednek – s ez TÉNYLEG így is van! Soha nem találkoztam még olyan mozgásformával (pedig lassan 20 éve működöm edzőként), amellyel ilyen rövid idő alatt ilyen hatékony eredményeket érhetsz el, mint vele!

Ahogy Joseph Pilates híres mondása meg is fogalmazza:

„10 alkalmat érzel, 20 már látszik … 30 után pedig, mintha új testet kaptál volna.”

S ez valóban így is van! Azért, mert a Pilates felébreszti szunnyadó mélyizmaid, újra aktiválja idegrendszered. Mobilizálja gerincoszlopod – márpedig tudod: „csak annyi idős vagy, mint a gerinced” (J. Pilates) – beolajozza ízületeid. Minden szervrendszered, így a test-lélek-szellem hármas egységének működését is, az ideális funkcionális állapot irányába tolja el!

DE! Hosszú edzői pályafutásom alatt a Vendégeim segítségével ráébredtem VALAMIRE.

Egy nagyon fontos dologra. „Csak” a Pilates – nem elég. A változás szükséges, ám közel sem elégséges feltétele. A KULCS – Te vagy. Egészben. Mivel a tested nem tud más lenni, mint legbensőbb hiedelmeidnek, saját énképednek, önmagadhoz való viszonyodnak, attitűdödnek, szokásaidnak a fizikai megjelenési formája, dőreség volna csak a testtel, a felszín vakargatásával foglalkoznunk. Mindazt érintenünk kell, ami hatással van rá, ami alakítja…

Amióta ezt tudom, az Ágipilates minden egyes online Pilates-és mozgásprogramja tartalmaz Téged az önismereti úton elindító / vezető, személyiségfejlesztő-és motivációs elemeket. Amelyekkel a lelkes és rendszeres testmozgás, Pilates is jóval könnyebbé, élvezetesebbé és – ha lehet 😊 – még hatékonyabbá, s visszavonhatatlanul az életmódoddá válik! Márpedig a cél ez…

Vagyis itt nem csak tornázni fogsz velem – hanem holisztikusan FEJLŐDNI. Elindulhatsz egy olyan izgalmas önismereti úton, amely befelé visz. Ahol egyre több, rejtett kincsre bukkansz önmagadban. És amit egyre jobban élvezel! Hogy közben laposabb lesz a hasad és formásabb a popsid? És még a derékfájásod is elillan? Az már csak hab lesz a tortán!

Ezek közül az online programok közül választhatsz

21+3 napos Ágipilates-és Életflow

Az egyik kedvenc programom – és a Tiétek is! 😊 A pandémia kitörésének évében forgattuk. Akkor, amikor rájöttem: elegem van a kihívásokból! Akar a fene még egyet belőlük … ezért lett a címe inkább „flow”. Végül is, ez a Pilates egyik alapelve, nem igaz?! E program sokatok számára vált különleges jelentőségűvé … ez idáig több, mint 10.000 Nő tornázik rá. Kezdőknek is kiváló. Ha most ismerkedsz a Pilatesszel, akkor is szívből ajánlom!

21 nap – 21 mini Pilates videó (10-15 percben) – 7 kritikus női testtájék. Minden nap teljes figyelmet kap az egyikük!

A 3 hét során újra-és újra visszatérünk rájuk, egyre magasabb nehézségi szinten. Így azt is megtapasztalhatod, milyen a Pilatesszel szintről-szintre és szinte napról-napra fejlődni!

A videók végén 2-3 percben pedig azzal foglalkozunk, Aki a legfontosabb kéne, hogy legyen a saját életedben: Veled! 😊

Pilates-mánia

Alapvetően ez egy nyári formára hangoló, 5 napos, online Pilates-gyorssegély csomagnak készült, amely mentális és lelki békéd is helyrebillenti, lelki állóképességed pedig megsokszorozza.

Az, hogy a nyári szezonra alkottuk meg, ne tévesszen meg! 😊 Bármikor végezheted, amikor hamar van szükséged látványos eredményre… amúgy is, tudod, a nyári testeket télen formálják! 😉 Ha folyamatosan végzed, nem lesz szükség a bikiniszezon előtti kapkodásra, meg turbó fogyókúrára… ez a program középhaladó szintű – akkor ajánlom, ha rendelkezel némi Pilates alappal. Akkor viszont, hajrá!

Ágipilates Középkezdés

Ki nem állhatod a januárt? A hideg, sötét, téli hónapokat, amikor legszívesebben bekuckóznál a kemencepadkára – vagy, a medvéhez hasonlóan téli álomra vonulnál – és hagyjon mindenki békén?! Mozogni? A legkevésbé sincs kedved. De azt is tudod, ha valamikor, akkor télen hipp-hopp, felugranak azok a fránya kilók! Ezért nem akarod kiengedni teljesen a kezedből a gyeplőt.

Én sem vagyok oda ezért az időszakért! Ezért találtam ki ezt a programot. 😊 Hogy segítsen átevickélni mindnyájunknak a nem-szeretem szürkeségen. 7 nap együtt-Pilates (minden nap új tornavideóval), motiváció, lelki felhangolás és gondolkodásmód-kalibrálás, hogy a nehéz időszakokban is megőrizd vidámságod és lelkesedésed!

Az Ágipilates Középkezdés program bármikor segít, amikor épp nehéz időszakon mész keresztül az életedben, s úgy érzed: most szeretnél egy „közepet kezdeni”. Valamit lezárni, s új irányba fordulni.

A tornák nehézségi foka vegyes – könnyűtől a középhaladóig. Én megszavazom Neked a bizalmat – vágj bele bátran, akár kezdőként is 😉…

Az 5 legjobb … 5×5 napos test-és lélekfelfedező kaland (alias „Angyal-projekt)

„Megláttam a márványban az angyalt és addig faragtam, amíg ki nem szabadítottam.” (Michelangelo) Amikor ezt az idézetet elolvastam, valamit mélyen, ott legbelül pednített meg bennem. Tudtam, hogy még dolgom lesz vele!

Hiszem, hogy mindnyájunkban ott lakozik az az Angyal. S kinek-kinek a maga dolga, hogy kiszabadítsa! 😊 Ezért vagyunk itt, ezen a Földön – erre kaptunk lehetőséget az életünkben.

A mondat megihletett – s amikor elgondolkodtam, hogyan tudnék segíteni én, hogy a Te angyalod is kiszabadulhasson, már jött is a válasz…

Úgy gondoltam, merüljünk kicsit mélyebbre a Pilates szerteágazó és izgalmas világában és fedezzük fel más-és-más szemszögből, mi mindenre nem képes ez a fantasztikus mozgásrendszer! Hogy lesz 1-2 AHA-élményben részed, abban biztos vagyok :)!

S amint magad mögött hagyod a “melyik testtájékra dolgozunk” – “milyen nehézségi szintű” gyakorlat megközelítést, úgy ugrasz egyből szintet a Pilatesben!

Mert ezek a témák remek alapot adnak ugyan a Pilatesszel való ismerkedéshez, de kicsit be is szűkítenek! Mondjuk így, hogy ez a Pilates 1×1-e … s ha az 1×1-et elsajátítottad, lehet, hogy szívesen felfedeznéd, mi minden van még! 😉

5 témakör (testtájék-fókusz, funkció-fókusz, edzéscél-fókusz, elő a kiseszközökkel!, pilates gépes gyakorlatok a matracon) – s minden témakörben 5 napon keresztül a neki megfelelő, 5 legjobb Pilates gyakorlatokat tartalmazó program!

Könyv, online kiadvány

Pilates Biblia

Hitem szerint: tanulni a forrástól érdemes. Hány-meg-hány fordítását, értelmezését hallottam én már a Pilatesnek, olyan emberektől, akik azt sem tudták, hogy a Módszer megalkotója egy személy volt, akit Pilatesnek hívtak! A könyvét pedig hírből sem ismerték – nemhogy olvasták volna. No comment.

A „Pilates Biblia” Joseph Pilates eredeti, 2 könyvének – az „Egészséged”-nek és a „Vissza az életbe a kontroll művészetén keresztül”-nek – összefoglaló, magyar nyelvű kiadása, amely magyar jogtulajdonosa és kiadója az Ágipilates.

Ha érdekel, mit is mondott Joe Pilates a saját módszeréről és mi a mögötte fellelhető filozófia, illetve szívesen megnéznéd, maga Joe bácsi hogyan végezte az eredeti, 34 matrac gyakorlatot, azt ebből a könyvből megtudhatod. Szívből ajánlom – igen tanulságos 😉

Főzőcske, de egészségesen – receptfüzetek Huszár Ilditől

Huszár Ildi táplálkozási szakértő. A „Jövőre fiatalabb-járd az utat!” és a TUDATOS Bombanő születik! programjaink résztvevője és ez utóbbi segédmentora.

Ildivel ezer éve ismerjük és kedveljük egymást. Amikor megbizonyosodtam róla, milyen tudás birtokában van – s hogy mennyire elkötelezetten és lelkesen képviseli a saját témáját, nem volt kérdés, hogy együtt fogunk alkotni Vele…

Ezek a receptfüzetek együttműködésünk korai zsengéi – amit egyszerűen imádtatok 😊

4 db szezonális receptfüzet, benne fantasztikus mennyiségű és minőségű, nem csak egészséges, de ízletes receptekkel! Amiket ráadásul gyorsan el tudsz készíteni…

Időszakosan megnyitásra kerülő életmódváltó, és coaching programok

TUDATOS Bombanő születik! – 10 hetes, online életre szóló megújulás és életmód-váltás Ágival

Vajon mi lehet a szerepe a tudatosságnak abban, ahogy az életed éled? Abban, hogy hány kiló vagy, vagy hogy napi szinten mit vagy hajlandó megtenni a fittségedért/egészségedért? Mondhatni MINDEN. Biztosan Te is ismered azt az állapotot, amikor valamit remekül tudsz elméletben (pl. hogy jó lenne rendszeresen Pilatesezni, vagy vacsi után már nem elcsábulni egy fél tábla csokira), ám ezt a tudást nem vagy képes gyakorlattá átkonvertálni … vajon miért?

Egész életemben valami hatalmas erő, egy izzó vágy hajtott előre, hogy megértsem a világot mozgató Nagy Törvényeket és benne az EMBER működését. Hogy megismerjem az IGAZSÁGOT (bármi is legyen az). Sokáig kívül, a világban kerestem. Mindaddig, amíg olyan Tanítókat/Mentorokat nem leltem, akik a fókuszt befelé irányították, s arra ösztönöztek, hogy mélyre, elsősorban önmagamba szükséges elmerülnöm, hogy ráleljek a fontos dolgokra.

A legizgalmasabb ugyanis nem az idegen tájak bejárása-felfedezése (persze, kétségkívül az is az), hanem az a benső utazás, amelynek során megismerkedsz azzal, aki Benned lakik – s közelebb kerülsz ahhoz, KI is VAGY Te valójában…

A Tudatos Bombanő születik! programot úgy állítottam össze, hogy ezeket a kérdéseket, ha akarnád, sem tudnád megkerülni! S olyan neves Szakértő gárdát hívtam meg hozzá, akik saját szakterületük kiválóságai (többek között Kriston Andrea, Dr. Buda László, Kokavecz Kata, Hoppál Bori, stb) s akik rengeteg új felismeréshez vezetnek Téged. Vagyis, ha elég a felszín-vakargatásából, mert végre hosszútávú, tartós eredményre vágysz, ez a Program Neked szól :)!

A Program 2020-ban 2x került megnyitásra – több, mint 400 Nő részvételével, akik fantasztikus eredményeket tudhattak magukénak.

A csatlakozási lehetőség lezárult.

Jövőre fiatalabb! – járd az utat!
– 1 éves, online életmódváltó, önismereti-és önfejlesztő coaching program Ágival

A Program, amellyel újra írhatod az életed! A legátfogóbb, „mindent visz” anyagunk. Csak bátraknak. Ha ebbe benevezel és becsülettel végig is csinálsz mindent, amit mondok – készülj … mert az életed 180 fokos fordulatot vesz majd, méghozzá az általad vágyott irányba! Mint ahogy ez történt az idén végzett 1. évfolyamunk – 84 fő – esetén.

Elmúltál 40 és úgy döntöttél, hogy mostantól nem öregszel?

Mi több, tudod-érzed: most jött el az ideje, hogy újra írd, s az előtted álló évekre virágba borítsd az életed? Akkor tarts velünk – veszítenivalód nulla! A következő Csapat 2023-ban indul útjára. S ne feledd: más ismerni az utat és más járni rajta…

Hamarosan…

Tudatos Élet Akadémia Nőknek – folyamatos fejlődésed színtere, ahol 6 tanszéken fejlődhetsz, meghívott, neves Tanítók segítségével!

Az Akadémián megtalálhatod az összes valaha volt és majdan valaha lesz anyagomat. A mozgásprogramokat (pl. Fascia-fitnesz, Szilárd vázon, Dancing Queen, Superwoman, Macskanő gerinc, Bikiniforma program stb.) csakúgy, mint a győztes észjárás videókat. S természetesen az Akadémiára meghívott Tanítóink – mint Müller Péter, Hoppál Bori, Huszár Ildi – csak számunkra átadott tudását, tanfolyamait.

Az Akadémiához havi, vagy éves díj fejében tudsz csatlakozni. Remek Közösség és egy felépített tematika vár Rád, amelyen én vezetlek végig. 6 tanszék tanfolyamai várnak Rád, köztük: a test és mozgás; a táplálkozás és életmód; a gondolkodásmód-önismeret; a lélek; a nőiség és a relaxáció-meditáció.

Az Akadémiához a csatlakozási lehetőséget néhány alkalommal nyitom meg egy évben.

Jelenleg a zárva van.