“A Pilates-ben semmi nem történik véletlenszerűen!” – vallotta Joseph Pilates a Módszer szülőatyja.
A Pilates – alkotójának szándéka szerint – egy jól felépített és működő MozgásRendszer, s mint ilyen, több, mint az egyes gyakorlatok összessége. Van benne valami, ami a külön, szétszedve tanított gyakorlatokban nincs meg. Ezt a Működő Rendszert tanulhatod meg a MEGÚJULT PPC (Peak Pilates Comprehensive) képzési program során, a matracon, Pilates gépeken és egyéb klasszikus kiseszközökön!
A Peak Pilates oktatóképző programját eddig is az integrált szemlélet jellemezte.
A pandémia azonban arra is rávilágított, hogy az addig csakis teljes személyes jelenléttel folytatott programjainkat online anyagokkal nagymértékben meg tudjuk támogatni. Sőt, akár élő online kurzusok formájában is továbbadni…
A helyzet javulásával a képzés ismét élőben, többmodulban zajlik – viszont menet közben kialakítottunk egy rendkívül profi, online oktatási felületet, ahol minden tanulónk a saját fiókján keresztül videós formában, visszanézhetően is eléri mindazt, amiről élőben a képzéseken szó esik.
A hibrid felkészülés lehetővé teszi, hogy a jelenléti oktatás során roppant gyakorlat-fókuszú munkát végezzünk 😊…
Az is egyedülálló, hogy már az első szint (PPC I.) elvégzése egy teljes eszközös Pilates repertoárt ad a kezedbe, benne nem csak a nagygépekkel (reformer, cadillac), de a kisebb eszközökkel is (félhordó, létrás hordó, gerinckorrektor és az összes pilates szék)!
A 3-szintű PPC program Magyarországon 2014. szeptemberétől indult útjára, s 2020. őszén újult meg szerkezetileg! Mindhárom szintjét elvégezve teljes, átfogó Peak Pilates képesítésre és 500 órányi szakmai gyakorlatra teszel szert, ami kimagasló tapasztalatot biztosít Neked a Pilates oktatók között!
A megújult tanfolyamok nagy erőssége, hogy modulokból állnak és az egyes modulok önállóan is elvégezhetők, ami pénz-és időtakarékos megoldást nyújt Neked, ha belevágsz edzői karrieredbe! Már az I. szint (Level I.) elvégzése után nemzetközi bizonyítványt kapsz, amellyel el is kezdhetsz tanítani – akár külföldön is!
A PPC tanfolyam sorozat egy többszintű képzési program, amely a Matrac, Reformer, Cadillac, székes, hordós, valamint a kiegészítő fal-és gyűrű gyakorlatok összetett, következetes végrehajtásával és oktatásával ismertet meg Téged.
A képzés során megtanulod a Klasszikus Rendszer hatékony tanításához nélkülözhetetlen gyakorlat sorrendet és azt az óra felépítést, amelyben a Rendszer minden elemének pontos helye és szerepe van! Ezenkívül elsajátítod azt az 5-lépcsős tanítási módszert, amely a Peak edzőket már messziről jellemzi és kiemeli a Pilates edzők tömegéből!
Alapos és ugyanilyen alaposan számon kért anatómiai/élettani elméleti oktatásban is részesülsz, amely a “mit miért tanítok és miért úgy, ahogy?” kérdésekre adja majd meg az egyértelmű, világos választ!
a Peak edzők soha nincsenek magukra hagyva! Mentoroddal mindig kapcsolatban vagy, merüljön fel bármely kérdésed – így egyre magabiztosabb Pilates edzővé válsz!
A program mindhárom szintjét úgy építettük fel, hogy követhető legyen Számodra, ha nemrég ismerkedtél meg a Pilatesszel, de elegendő kihívást nyújtson akkor is, ha már tapasztalt edző vagy!
A képzés sorozat alapozó programja. Olyan elfoglalt szakemberek/edző jelöltek részére fejlesztettünk ki, akik szeretnék elsajátítani az eredeti Módszert – annak autentikus formájában – biztosítva számukra az állandó fejlődést. Az oktatásnak ezen a szintjén kezdőtől középhaladó szintig elsajátítod a Matrac, Reformer, Cadillac, székes, hordós gyakorlatrendszert és ezek hatékony oktatásának módszereit személyi edzés, illetve kis csoportos edzés keretei között. Természetesen ez magában foglalja a Magyarországon jelenleg legnépszerűbb matrac gyakorlatok oktatását is!
Épít a PPCI-en elsajátított tudásodra és megszerzett képességeidre. Középhaladótól haladó szintig elsajátítod a Rendszer összes gyakorlatát és megtanulod beépíteni az új gyakorlatokat az alaprendszerbe. A szóbeli utasítások mellé megtanulod finomítani érintéstechnikád és klienseid speciális szükségleteinek megfelelően alkalmazni az egyes gyakorlat variációkat, módosításokat.
A záró modul, amely feltételezi, hogy az előző kettőt sikeresen elvégezted. Itt megtanulhatod a legmagasabb szintű gyakorlatokat, csakúgy, mint a “problémás” célcsoportok Pilates edzését. A befejező tanfolyam lehetőséget nyújt arra is, hogy tovább finomítsd tanítási technikád. Azt is megmutatja, hogyan fejlesztheted vendégeid biztonságosan egyre magasabb szintre, kihívást nyújtva mindenkinek saját szintjéhez mérten.
Ne feledd, már a PPC-I. sikeres teljesítése után új szakma lesz a kezedben és 200 gyakorlati órával a hátad mögött vághatsz bele a tanításba! Megkapod a Peak nemzetközileg elismert oklevelét, mellyel immáron Peak Pilates® edzőként taníthatod meg ügyfeleidnek a teljes klasszikus Pilates gyakorlatrendszert!
Kötelező olvasmány minden tanfolyamhoz: “Pilates Biblia”, a Joseph Pilates 2 eredeti mûvét tartalmazó könyv magyar nyelvû kiadása!
Mint minden hazai Peak Pilates® képzésnek, a PPC tanfolyamoknak is az Ági Pilates Stúdió ad otthont, amely a magyarországi Peak Pilates® tanfolyamok oktatási központja.
A tanfolyam díja 2 400 USD+ Áfa + 305 Euro+Áfa a jegyzet és az oktatási segédanyagok, amelynek forint összege a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyama alapján kerül meghatározásra.
Ha az árfolyamváltozás +/- 5%-nál nagyobb, az árak is kiigazításra kerülnek!
A tanfolyam részvételi díja modulonként is fizethető, 4 egyenlő részletben.
1. modul: szept. 19-21.
2. modul: okt. 10-12.
3. modul: nov. 14-16.
4. modul: dec. 12-14.
2025. 1 negyedév
2024-ben igény esetén kerül megrendezésre!
Mivel Joseph Pilates 60 évet felölelő munkásságának elsajátításához és átlátásához minden edzőnek folyamatos fejlődésre van szüksége, a Peak Pilates nagy hangsúlyt fektet edzői folyamatos továbbképzésére. A Peak Pilates oklevél nem örökbérlet – dolgoznunk kell rajta, hogy kiérdemeljük és megtarthassuk újra és újra! Ez a minőség garanciája az ügyfelek és a Peak Pilates edzők közössége felé!
Minden oklevél és képesítés (legyen az akár matracos, akár PPC), amelyet a Peak Pilates kibocsát, meghatározott – egészen pontosan 2 éves – időtartamig érvényes. Mindenkié.
Hivatalosan elismert Peak Pilates edző státuszát egy PPC I-es oklevéllel rendelkező oktató csak akkor tarthatja meg, ha a diplomája lejárati időpontja előtt összegyűjti a meghosszabbításhoz szükséges 14 folyamatos képzési kreditet, vagy elvégez egy magasabb szintű tanfolyamot (pl. PPCI. -ről PPC II-re, avagy PPC II-ről PPC III-ra lép)
Többi részlet: ld. táblázat.
Bármely tanfolyamra történt jelentkezésed után néhány napon belül e-mailben, vagy telefonon keresünk. Tanfolyami díjad pedig díjbekérő ellenében fogod tudni kiegyenlíteni.
Befizetésednél, kérlek, tüntesd fel a tanfolyam nevét (PPC I., PPC III. tanfolyami díj)
Az Ágipilates Stúdió kis ékszerdoboz – tanfolyamok maximális résztvevői létszáma 6 fő.
A létszám a befizetések és nem a jelentkezések sorrendjében telik meg!
Remélem, hamarosan Téged is a klasszikus Peak Pilates edzők közösségének tagjaként köszönthetlek!
Baráti üdvözlettel: Ági
© Copyright 2006-2024 Ágipilates.hu Minden jog fenntartva. • Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-90892/2015