Múlt csütörtökön történt. Nagyon készültem. Szinte tűkön ültem. Majd’ kerek 3 órát a számítógépem előtt. Mert menni akartam … és tudtam, hogy pikk-pakk betelik. A fejem egyre csak ezt „kántálta”: ezen egyszerűen ott KELL lenned! Ám mindeközben – zsigeri szinten – ambivalens érzések hatottak át.
A szállásfoglalást is egyre halogattam.
Először is, jártam már abban a konferencia központban Bécsben, ahol az egészet tartják. Még Bob Proctort néztük meg itt, anno 2019-ben, két Péteremmel – és hogy finoman fogalmazzak, nem voltam elájulva tőle. Hogy 1 héten keresztül, minden nap ide legyek bezárva, a nyár közepén?! Nos, ez a perspektíva kicsit sem tűnt vonzónak számomra!
Másrészt, a rendezvény utolsó napja – augusztus 13-a – pont egybeesik a Szupertáborunk nyitó dátumával. Ez is egy „kicsit” macerás lett volna. (de majd megoldom, gondoltam …)
Amikor megnyitották, először a német nyelvű, jelentkezést, volt egy kérdés a jelentkezési lapon, amitől görcsbe rándult a gyomrom. De ezt is átugrottam, nem foglalkoztam vele. Mire (segítséggel, hisz németül nem beszélek) kitöltöttem az egész – nem rövid! – kérdőívet, már az összes hely elkelt!
2 órára rá nyílt az angol nyelvű regisztráció. Azon végigszáguldottam (hisz már pontosan tudtam, hova mit kell válaszolni ;)), az a kérdés … csak tovább nyugtalanított. De nem hagytam, hogy elterelje a figyelmem. Rekord idő alatt töltöttem ki a kérdőívet – és nyomtam rá a „Fizetés” gombra, amikor … visszadobta a rendszer a kártyám! A pillanat törtrésze alatt futott végig az elmémen: Te jó ég, nem emeltem meg a kártyalimitem! Netbankba be, majd vissza. 5 perc sem volt az egész … de arra pont elég, hogy lemaradjak. 19:07-re az összes hely elkelt, ezen az oldalon is.
Így most augusztusban nem leszek ott Dr. Joe Dispenza 1-hetes bécsi Advanced Retreatjén. Kb. fél órán keresztül dúltam-fúltam és rettentő csalódottnak éreztem magam, amikor is belém hasított A GONDOLAT.
Az idei egész évem témája: „a folyó tudja”. Ez az, ami nagyon foglalkoztat (a Szupertábor programja is eköré a téma köré épül majd ;))
Mindnyájan részei vagyunk valami nálunk Sokkal Nagyobbnak – s az ember ezt egy-egy kegyelmi pillanatában pontosan, mélyről fakadóan érzi és tudja! Mégis hány-meg-hányszor futunk bele abba, hogy mindent (is) kontrollálni akarunk! Mindent előre jól megtervezve – ami rendben is van. Semmi gond a tervezéssel… csak épp …! Ehhez a tervhez/célhoz akkor is ragaszkodunk adott esetben, amikor azt érzékeljük, hogy az elképzelésünket semmi-de-semmi nem támogatja!
Teljesen egyértelműen, a folyó másfele akar vinni. S ilyenkor mit teszünk? Elkezdünk kapálódzni. Küzdünk. Próbálkozunk. Bosszankodunk. Jól elfáradunk. És közben nem értjük… „De hát én mindent megtettem! Mégsem megy…” Nem lenne egyszerűbb, ha felfeküdnénk rá – s egyszerűen csak hagynánk, hogy vigyen? Mert „Ő” pontosan tudja, merre folyik. S olyan tájakra, olyan kalandok felé akar sodorni Téged, amire álmodban sem gondoltál volna?!
S ekkor elöntött a mélységes HÁLA! A kérdés, amely nyugtalanított, s amire nem akartam figyelmet fordítani, ez volt: van-e önnek aneurizmája. (érdekes, nem? Már egy pár héttel ezelőtti, légzésterápiás foglalkozásán is előjött – akkor is legyintettem rá, most meg még 2x …) Hogy van-e? Nem tudom. Nem akartam megtudni … Csak azt tudom, Anyát így veszítettem el 5 évvel ezelőtt. Aneurizma okozta az agyvérzést, amiből aztán nem volt visszaút.
Az orvosok már akkor javasolták, hogy nézessem meg a fejem, mert ez örökölhető. Úgy voltam vele, hogy kit érdekel, ketyeg-e egy időzített bomba a fejemben?! Miért jó az nekem, ha tudom? Vagy lehet, hogy mégis jó? Hisz ha tudom, nyilván nem kezdem el húzogatni önszántamból a bomba gyújtózsinórját …
Most már így látom: lehet, hogy a „folyó” egyszerűen – meg akart óvni…
(A Férjem pedig azt mondta, csak akkor enged el egy későbbi Dr. Joe-ra, ha előbb megnézetem a fejem … :))
Nem a bécsi volt az enyém. A lelkem érezte, a kezdet kezdetétől fogva – épp csak az egóm nem akarta elfogadni. Most már elfogadja … és hálás vagyok a Jóistennek, hogy ezzel esetleg valami olyasmitől óvott meg, ami beláthatatlan következményekkel járt volna. Nulla rossz érzés van bennem az egésszel kapcsolatban … ha ott a helyem egy ilyen rendezvényen, előbb-utóbb ott is leszek! 😉
Mert a folyó tudja. Én pedig elfogadom. S belesimulok. Felfekszem rá – bizalommal. A magam részéről mindent megpróbáltam és így alakult. Hát veszem a jelet! S hagyom, hadd vigyen, ahová szeretne … mert „Ő” olyat is tud, amit én nem; azt is „látja”, ami érzékszervekkel fel nem fogható …
Ez volt az én tanulságos történetem a múlt héten. Történt Veled is hasonló valaha? Ha igen, gondolkodj el a saját megéléseden. S tudd: ha megváltoztatod, ahogy a dolgokra nézel, a dolgok, amelyekre nézel, egyszeriben megváltoznak!
Ha van kedved megosztani bármely, ilyen jellegű élményed, megélésed, örömmel veszem!
Csodaszép hetet Neked!
