
(Ágipilates 20/9.) Dr. Bruce Lipton gyógyulása ÉS egy szemléletváltó üzenet
Nem minden üzenet ér célba azonnal. Van, amikor éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy valami „leessen” … pedig lehet, hogy már előtte is hallottad. De nem

Nem minden üzenet ér célba azonnal. Van, amikor éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy valami „leessen” … pedig lehet, hogy már előtte is hallottad. De nem

Hol is kezdjem? Valahogy suhannak a hetek – s a heti összefoglalóim közül 1-1 kimarad néha.Tudom, hogy a régi Énem – amely a maga támasztotta

Tegnap furcsán indult a reggelem – nem tanulnivalóval a kezemben! 😊 Helyette a kertünkben “bóklászva”. Rácsodálkozva, micsoda bőség is vesz körül: a cseresznyefa roskadozik, a

Szinte hihetetlen, de az első, Pilatesszel kapcsolatos anyagaim DVD formátumban jöttek napvilágra. 2005-2006. tájékán EZ volt a technológia. Méghozzá – a videókazettás korszakot követően –

Talán említettem már, hogy az Ágipilates számomra nem egy „vállalkozás”, hanem … az életem. Mi több: az életünk. Hisz annak történései, eseményei az egész Családunk

Ami leginkább foglalkoztat mostanában, az a változás. A fejlődés lehetőségei.Az egyre mélyülő önismereti út során megjelenő potenciál-kibontakoztatás lehetősége. Talán Te is érzed, hogy nyakig vagyunk

Ha azt állítanám, hogy nagyon tudatosan kezdtem el anno 2006-ban építeni az Ágipilatest – hát, meglehetősen távol állnék a valóságtól.Sőt … sosem akartam „vállalkozni”! Már

Egy olyan mérföldkőhöz értünk el így együtt, az Ágipilates történetében, ahol – úgy érzem – érdemes megállnunk, elüldögélnünk és szemlélődnünk kicsit. Merthogy, 20 évesek lettünk!

Jó ideje meg akartam már írni Neked ezt a cikket – de valahogy most érett meg bennem a mondanivaló úgy, hogy formába is kéredzkedett …Köszönöm

Amikor a gimis osztálytársaim nagy elánnal vetették bele magukat a 35 éves (!) érettségi találkozónk megszervezésébe, ha akartam, ha nem – eszembe jutott a korom.

Ágipilates 2025. visszapillantó, képekben Nem tudom, Te hogy vagy vele, de számomra ez az idei év – erőteljes repülőrajttal indulva – szinte „berobbant”! (január 3-4-én

A változókori tüneteid mindegyike nem más, mint a tested részéről feléd küldött, 1-1 „segélykiáltás”.A tested nem csak intelligens, de rendkívül lojális is. Akár hosszú évtizedek

A hangod – akárki akármit is mond – igenis számít.A hangodnak ereje van. Rezgése és frekvenciája.Épp ezért, a hangod képes gyógyítani is. Saját magadat. És

A spirál – az Univerzum egyik ismétlődően előforduló fraktálmintázata. A DNS kettős spiráljában ugyanúgy megtalálható, mint a Tejútrendszer formájában.Sőt, a lélek fejlődése és az egész

Az Ágipilates története – az én történetem is egyben. 2006-ban, „véletlenül” – és ösztönösen kezdtem bele. Azóta majd’ 20 év telt el, s „mindketten” hatalmas

Igen, Veled vagyok. Veled, aki éppen benne vagy, méghozzá a kellős közepén – annak minden kellemetlen, a hátad-közepére-nem-kívánt tünetével! Veled, aki már „túl” van rajta

– Mit csináltál a hétvégén? – Testőr-gladiátor-rabszolga voltam Visurgisban … – ??? De tényleg. Peti LARP-ján jártam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem a mostani

Minden csoda 3 napig tart … vagy mégsem? Múlt szerdán lett vége, de még mindig a hatása alatt vagyok … és azt hiszem, ez egy

A hét elején Ági Pilates Kuckójába egy különleges “Summer Vibes” torna videó került fel, amit Tenerifén rögzítettünk. De hogy mi szél fújt engem Tenerifére (a

Vajon min múlik, hogy valami „megérkezzen” Hozzád? Hogy bele tudd engedni magad a történésekbe, hogy azok át tudjanak „folyni” rajtad, miközben Te megőrzöd belőlük azt,

A Húsvét előtti hétvégén edzőképző tanfolyamot vezettem. Roppant izgalmas folyamat! Látni, ahogy a Tanítványok elkezdik átlátni a Pilatest, mint mozgásrendszert! Ahogy a Módszer lassan, de

Kint verőfényes napsütés – de engem hív a papír. 🙂 Van, amikor nagyon konkrét mondanivalóval ülök le elé és írok Neked. Ám olyan is, amikor

Igazi “metamorfózis” … ki tudja, hányszor zajlott már le a szemem előtt és élhettem át velük együtt?! Mégis, minden egyes alkalommal csodálattal tölt el …

Most ért haza a sétából. A szokatlanul meleg, napsütéses decemberi időjárás hívogatón ölelte át, ahogy a – bőréből örömében majd’ kiugró – kutya nyakára csatolta
