Május végi Ágipilates tábor – áprilisi időben :) …

Az időjárás az idei 1 hetes classic táborunkban igen csak próbára tette a kreativitásom és letesztelte szervező (pontosabban átszervező) képességem!
Mert, ugye, ember tervez … csak nem mindig alakul minden a terveknek megfelelően! A gyönyörűen összeállított órarendet mindjárt a hétfői nappal sutba vághattam. De minden jó, ha jó a vége 😉 … Idei Classic tábori kalandjainkról – volt belőlük bőven – itt olvashatsz …Nagyon hálás vagyok a jó Istennek, mert végül mindenre sor kerítettünk, amit elterveztünk – csak a sorrend borult fel “kissé” 😉 … de hát kicsire nem adunk!

Idén 9. éve gyűltünk össze májusban, hogy 1 héten keresztül tornázzunk, beszélgessünk, kikapcsolódjunk és épüljünk egymás társaságában! Az 1 hetes “dömösi Ágipilates tábor” a leghosszabb táborunk, s mint ilyen, nagyon különleges … mert itt van időnk “mélyebbre menni”. S nem csak a Pilatesben. Minden egyébben is 🙂 … pont az egyik kedves törzstáborozónk fogalmazta meg: sokkal többről van itt szó, mint testünk ápolásáról. Nagyon örültem, hogy így érzi! Mert az ember test – lélek – szellem. Amelynek ha hármas egysége megbomlik, a jól-lét egyszerűen elképzelhetetlen. A táborban mindegyiken “dolgozunk”, de itt ez nem “munka”, hanem színtiszta élvezet :)! Szinte észrevétlenül történnek a dolgok, mennek végbe belső átalakulások (a külső centivesztések már nem is beszélve, hisz az “természetes” ;)), köttetnek tartós – akár életre szóló – barátságok …
Formálódik – fejlődik – épül test és lélek. Köszönet Nektek, hogy bíztok bennünk és évről-évre itt vagytok!

Most pedig nézzük, mi minden történt velünk idén – tábori kalandok dióhéjban :)!

A vasárnap még szépen, napsütésben indult. Gyűltek a résztvevők, törzsvendégek és “gólyák” egyaránt. Lezajlott a megnyitó is és akkor még élt bennem halványan a remény, hátha … Hátha a meteorológia téved és nekem volt igazam, amikor hétfőre terveztem a Prédikálószék túrát, ami egy hosszú, 6 órás mászás … De illúzióim hétfő reggel ébredés után rögtön szertefoszlottak. Lógott az eső lába, hamarosan pedig szakadni kezdett.
Túra storno. Mondják, az ember agya olyan szerkezet, amely ha sürgős problémával, vagy feladattal szembesül, addig jár, amíg meg nem találja a legoptimálisabb  megoldást. Én ezt a jelenséget hétfő reggel igen intenzíven tapasztalhattam meg magamon és már készen is állt az új, ám bármely kihívásra reagálni tudó, flexibilis órarend variáció: Prédikálószék túra csütörtökre halasztva, csütörtöki program hétfőre hozva 🙂 …

                            2015_t_ny_w-(5)  2015_t_ny_w-(4)  

                            2015_t_ny_w-(2)     2015_t_ny_w-(6) 

Így mindjárt, amúgy in medias res, belevágtunk a közepébe: délelőtt Pilates és BodyArt óra (utóbbi Fincza Erával – aki ismeri Őt, tudja, hogy ez mit jelent ;)) ; délután egy kis Groove (szintén Era “előadásában”) és újra Pilates, mert hát végül is Pilates táborban vagyunk, vagy mi a szösz!
Kis lazításképp délután azért beiktattunk egy kis Könyvmustrát, amit imádunk – idén nyárra is rengeteg olvasnivaló (sőt, színdarab) ötletet kaptunk egymástól! Köszönet mindenkinek, aki aktívan, ajánlójával hozzájárult e programhoz! (a Hallgatóságnak is a befogadó, lelkes figyelemért!

                                                    2015_torna_w-(15)     2015_torna_w-(17) 
 BA_Eraval

Persze, este jött az sms Borkától a lovardából, hogy a terep maximum vízilóval történő lovagláshoz alkalmas, ami azért érintett érzékenyen, mert a lovaglást meg keddre terveztük. Itt már kezdtem egy kicsit elszomorodni, de az Úr nem próbál meg senkit, csak olyan mértékben, amennyire azt hordozni képes – így rajtam is megkönyörült :)! Kedden verőfényes napsütésre és enyhe szellőre ébredtünk – ami épp elég volt ahhoz, hogy felszáradjon a lovarda! Juhéjjj!!! Irány a lovaglás! A meteorológia a rádióban nem győzte hajtogatni, hogy “ma is szomorú, szürke, esős napunk van”, én pedig azt kérdezgettem: hol? A Dunakanyarban biztos nem :)! A legérdekesebb az volt, hogy amikor az utolsó lovasunk is leszállt a nyeregből (úgy fél 5 körül), akkor szakadt le az ég! De amíg kellett, sütött a Nap ;)! És igen, nagyon büszke vagyok Rátok, mert 18-an ültetek lóhátra – lovas nép a magyar, nem igaz ;)? (vagy az volt, jó régen, de a vér nem válik vízzé, meg hasonlók …) Szuper ügyesek – és bátrak – voltatok, mert Borkával a lovaglás nem egyenlő vánszorgás lóhátonnal!!! Itt feladatok vannak, kérem szépen. Ha először ülsz lovon, ha nem … sőt, ügetés is van! Az ember úgy érzi, mint aki TÉNYLEG lovagol! Köszi, Borka, hogy vagy nekünk!!! És Neked is Virág, kicsiny Nagy lányom, hogy mindig segítesz, mert imádod a lovakat és hogy a lovaglást velem is megszerettetted :)!!!

                2015_lovaglas_w_(2)    2015_lovaglas_w_(29)    2015_lovaglas_w_(22)      2015_lovaglas_w_(19)

A szerdai canopytól már előre volt egy kis “para”. Az idő ismét hűsre és igen szelesre fordult. Így reménykedve érkeztek a kérdések: lehet, hogy nem is megyünk? Még a végén lefúj minket a szél! De mentünk … A siklás előtt azonban várt még ránk némi torna és a Kovács Ági vezette smink bemutató (lassan én is megtanulom, mit mi után kell csinálni, hogy jó legyen a sminkem, vagy hogy egyáltalán legyen :)!). Zsuzsó a bemutató alanyaként jól viselte a “kiképzést” – az eredmény pedig önmagáért beszélt.

                   2015_smink_w-(1)            2015_smink_(2)

Aztán pedig jött, aminek jönnie kellett. És 2 csoportban leküzdöttük az akadályt! Voltak, akiknél a visegrádi Canopy pályán történt lecsúszás nyerte el a “legkomfortzóna-elhagyóbb” (nem tudom, van-e ilyen szó egyáltalán ?! most lett :)!) kihívás címét, ám le a kalappal, mert aki elköteleződött a minden félelme ellenére meghozott döntése mellett, annak hatalmas élményben volt része … A többi nap kihívásai innen nézve gyerekjátékká váltak.

                                2015_siklas_w_(1)     2015_siklas_w_(10)

                        2015_siklas_w_(20)   2015_siklas_w_(24)

A csütörtök végre szép időre virradt  – amolyan túra-kompatibilisre. Csak épp nem számoltunk Erika délelőtti, székes erősítő órájával, amelyen néhányan olyan izomlázat szedtek össze, hogy képtelenek voltak 3-nál több lépést megtenni és így a túrán való részvételük teljesíthetetlenné vált.
De egy kemény mag végül – 2 túravezetőnk, az én két Péterem vezetésével – meghódította a Prédikálószéket! Ja, hogy utána jött még egy laza kis esti táncház magyar népzenére a Szigeti Veszedelem zenekarral??? Mi az nekünk 6 óra mászás után? Már meg se kottyant! (ugye, az eredeti programban hétfőn szerepelt a túra – így viszont a fél 8-kor visszaérkező Csapatnak este 8-tól táncolnia kellett volna – hát, nem mondom, hogy nem izgultam, mi lesz ebből 🙂 … de hála nagyon aranyos tánctanárunknak és a roppant lelkes zenészeknek, az ember lába nem bírt mozdulatlanul maradni az élő magyar népzene hatására! Szóval, lassan, de biztosan beindult a tánc is ;)!)  

                                         foto 15            foto 14

Predikaloszek_1

                        2015_tanch_w-(159)         2015_tanch_w-(156)

                        2015_tanch_w-(147)          2015_tanch_w-(142)

Pénteken már “csak” laza 3 torna – benne a vadi új Garuda Dharaval – , egy kis búcsúvacsi tábortűzzel és “Ki mit tud?”-dal várt ránk. Ha azt mondom, a hangulat igen emelkedett volt – rengeteget nevettünk és igen csak jól éreztük magunkat – finoman fejeztem ki magam … Bár az örömbe egy kis üröm is vegyült, hisz másnap már eljött a táborzáró is …

                2015_torna_w-(3)       2015_torna_w-(23)  2015_torna_w-(1)

Persze, lehetetlen elmondani, mi minden történt – a programokon túl  – ebben a táborban! Ha ott voltál, átélted – ha nem, gyere el 1x, hogy Te is megtapasztalhasd :)! Néhány életkép (külön köszönet Kiss Krisztának, aki Táborozóként gyönyörű kompozíciókat festett nem csak saját Kislánya, hanem először a táborban résztvevő többi gyerek, majd pedig a felnőttek arcára-kezére is – puszta szórakozásból; és Vandlik Mónikának, kedves Pilates oktató kolleginámnak a remek órákért és a segítségért ;)):

    2015_Kriszta_w-(2) 2015_bucsu_w-(3) 2015_bucsu_w-(1) 2015_Kriszta_w-(6)

    2015_Kriszta_w-(8) 2015_a_szn_w-(4)  2015_a_szn_w-(2) 

    2015_bucsu_w-(5) 2015_konyv_w-(5)  2015_konyv_w-(7)

    2015_bucsu_w_teszt  2015_t_z_w-(224)  2015_t_z_w-(220)

    2015_t_z_w-(218)  2015_torna_w-(11)  

Most nem tudtál eljönni? Ne búsulj, már gőzerővel készülünk az augusztusi Szupertáborra :)! Figyeld a honlapot, s ha úgy érzed, valami hasonló feelingre vágysz, örülünk, ha csatlakozol hozzánk!
Szeretettel: Ági 

Még ezek is érdekelhetnek

Keresés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük