Magam sem gondoltam volna, amikor május 17-én az 1. Csapat, 150 kísérletező kedvű, nyárra bikiniformába lendülni vágyó Résztvevővel útnak indult, hogy ilyen fantasztikus eredményeknek és egy ilyen szuper, összetartó, támogató KÖZÖSSÉG kialakulásának lehetünk szemtanúi! Amikor a 30 napos Bikiniforma Kihívás programját összeállítottam, egyetlen cél lebegett a szemem előtt: hogy abból a tudásból és tapasztalatból, amelyet az elmúlt években szereztem és amely az én életemben kvantumugrásszerű fejlődést eredményezett, minél többet belepakoljak és átadjak Nektek ebben az 1 hónapban! Köszönöm a bizalmat, hálás vagyok minden egyes Résztvevőért – és azokért a változásokért, amelyek bennük / Bennetek is elindultak! Mert indultak 😉 …
S hogy kivel mi történt ebben a 30-napban? A Kihívás zárt FB csoportjában, ahol – jelen pillanatban, amikor ezt a bejegyzést írom akkor is 🙂 – pezsgő élet zajlik, remekül nyomon követhetők a történések ;)! A legnagyobb öröm számomra, hogy az 1. Csapat tagjai közül sokan nem álltak meg a 30. napnál (ha már ilyen jól belelendültek :)), hanem van, aki tolja végig a 2. Csapattal, akik ma szintén már a 28. napjuknál járnak!
Külön hatalmas megtiszteltetés, hogy igazi nemzetközi Csapat jött össze, akik tornáznak a programra Máltáról, Finnországból, Kaliforniából, Svájcból és Írországból, Kanadából, Németországból és Ausztriából … és ki tudja, még honnan :)!
A Kihívásban nem csak Pilates torna programokkal látom el a Csajokat, hanem minden nap kapnak egy-egy “3-perces Győztes Észjárás” videót és rengeteg egyéb motivációs erőforrást is :)! Kérdezheted, hogy ugyan, minek? Meg amúgy is, Pilates edzőként miért törődöm én valaki attitűdjével, énképével, vagy esetleg paradigmáival?
A válasz nagyon egyszerű:
- egyrészt, mert hiszek benne, hogy addig semmi “külsőség” nem változik (nem változhat!), amíg Benned, ott mélyen legbelül, valami nem kezd! Hiába tudod, hogy napi szinten mozogni kéne, hogy egészségesen kéne táplálkozni (jelentsen ez bármit is :)) – mégsem teszed. Vagy ha bele is kezdesz, egyszerűen félbehagyod! Márpedig a változás önmagunk erejéből a legritkább esetben szokott végbemenni bennünk. Szükségünk van valakire, egy külső segítőre/ mentorra, aki önmaga már átment ezen a folyamaton – sok esetben szintén külső segítséggel – és látja, Te hol vagy elakadva … s mivel ő már átélte ezt, fel tudja gyorsítani a Te fejlődésed, ha megfogod a Feléd nyújtott segítő kezet!
- az elmúlt 2 évben amit mentoraimtól az elme működéséről tanultam és a mindennapi életemben is alkalmazok, olyan szintű és mértékű pozitív változást indukált az én életemben, hogy ezt a tudást meg akarom osztani Veled is! Mert az ismeret megosztása, a másokért való felelősségvállalás – az én olvasatomban legalább is – a szeretet és a törődés egyik megnyilvánulási formája. Márpedig én szeretlek Benneteket és segíteni szeretnék, amiben csak tudok. Ezért születtek a Győztes Észjárás videók.
- már Joe Pilates is megmondta, hogy az ember = test+lélek+elme. Akár tekinthetjük Őt a “wellness előhírnökének”, aki már 60 éve HOLISZTIKUS szemlélettel közelített az emberhez. Tested minden esetben gondolataid és érzelmeid kifejezőeszköze – mást nem is tehet, mint külső megnyilvánulási formában leképezi mindazt, ami a “fejedben” és a lelkedben zajlik. Márpedig ebből kiindulva elég egyszerű belátni, hogyha nem tanulod meg kontroll alatt tartani az elméd, illetve nem ügyelsz rá, milyen gondolatokat engedsz a fejedbe, az a testedre is káros hatást gyakorol. Tornázhatsz, amennyit akarsz …! Minden gondoltat rezgést hoz létre a sejtjeidben. A negatív gondolatok alacsony rezgésre állítják tested sejtjeit, ilyenkor a hangulatod is a “béka feneke” alá kerül és testileg sem érzed magad húúú, de jól! A Győztes Észjárás videókban erről is sokat hallhatsz, sőt, azt is megtanulhatod, hogyan hangold fel magad, mint a hegedűs a hangszerét, koncert előtt 😉 …
De most már ne én beszéljek – néhány véleményen, hozzászóláson és fotón keresztül megkísérlem érzékeltetni Veled, mi minden is zajlott-zajlik 2 hónapja a Kihívás berkein belül:
“28. nap!
Reggeli sorozat kész!
A Pilatesszel kapcsolatban hálás vagyok:
– a gyermekeimnek, akik mindig biztatnak, és mikor felkelnek, megkérdezik, hogy végigcsináltam -e a reggeli tornát,
– a volt páromnak, akinek az ötlet egyáltalán nem tetszett, de már dicséri a kitartásomat és állítólag lát valami változást,
– az itteni vidám közösségnek, akikhez tartozhatok, és akik, mindenkit biztatnak,
– és legfőképpen Simonfi Ágnesnek, aki a szuper észjárás videóival és a csodás Pilates gyakorlataival teljesen átformálta az életemet,
– na meg persze saját magamnak is azért, mert az elején nem adtam fel, és igenis örömmel kelek fel minden reggel, és ha nem is tökéletesen végzem a gyakorlatokat, de kitartóan törekszem, arra, hogy egyre jobban menjenek.”
Vuncs Veronika, Kaposvár
“Megcsináltam!!! Nekem ma jött el a 30. nap, de természetesen folytatom tovább, mert nehéz lenne már nélküle. Lehet hogy függő lettem?!?! Annyira jó érzés könnyebben és fájdalommentesen mozogni, és érezni hogy erősödtem, és sokkal jobban mennek a gyakorlatok mint az elején. A derekamon lévő “úszógumi” is látványosan kisebb lett, és a mérleg is kicsit kevesebbet mutat, amit bónuszként kaptam. Szóval köszönöm Áginak meg a csoporttársaknak és a revizorpáromnak is a biztatást és buzdító szavakat, jó volt a Csapatban lenni, és örülök hogy részese lehettem ennek a programnak, és nagyon várom a folytatást!! Igen hajrá Csajok csak tovább előre Mindenkinek!!!”
Debreczeni Matild, Mikepércs
(a fotón Dr. Korvinné Pató Katalin, gyógytornász, 3 Csemetéjével :))
“Kedves Ági és Kedves Csajok !
Most csináltam meg a 30. napi adagomat és majdnem csak szomorú vagyok , hogy vége . Na de mégsem, mert úgy döntöttem kezdem elölről, és akkor végül is sosem lesz vége.
Örülök a döntésemnek, hogy ebbe belevágtam , mert azért ezekkel a napi kis megerősítő videókkal és a csapat támogatásával sokkal könnyebb volt, valamint a revizor párom (Marczisák Viktória Kanadából ) is minden nap segített. 3 éve volt egy nyaki gerincsérv műtétem és van még a gerincemnél probléma biztos, de a pilatesszel megszűntek a fájdalmaim és a fizikai teherbíró képességem is fejlődik. Már csak a hasizmaimat kell megdolgoznom
Remélem a 2. 30-napos kihíváshoz is sokan csatlakoznak.
Üdv. mindenkinek !!!!!”
Katzer Edit, Svájc
„Én végig csináltam a 60 napot és remek volt! Ez eleje nehéz volt, de egyre jobban ment. Most már ki nem hagynék egy napot se, ha tehetem. Folytatom, mert nem fáj a derekam, a nyakam, mindenem sokkal energikusabb, hajlékonyabb. Hasam laposabb lett, ami az egyik fő célom volt. Szóval minden szempontból sokkal jobban érzem magam.”
Török Krisztina, „újrázó”, Diósd
(a fotón Szőke Linda, aki Finnországból tolja – mostanság friss-térdműtöttként)
“10 alkalmat érzel, 20 már látszik, 30 után meg … mintha új testet kaptál volna.”-mondta Joe bácsi.
Határozottan igaza volt :D! Az első csapattal kezdtem, kb. 44 “letornázott” nap után -4 kg, -2 cm derékból, -4 cm combból, -2 cm csípőből, ha számszerűsíteni akarom. De sokkal többet jelent számomra a feszesebb kontúr, a kevesebbet dagadó láb, a jobb erőnlét, a ruganyosabb járás, a kiegyensúlyozottabb havi ciklus – kevesebb tünettel, a kevésbé fájó ízületek és gerinc, alacsonyabb cukor… Jobb hőségtűrés … (Hát igen, eü.szempontból elég mélyről indultam… 😀 ) És nem utolsó sorban a kolléganőm – akivel reggelente versenyt sóhajtoztunk és ásítoztunk – mai megállapítása: ” Jaaaaj, már megint olyan nyúzott vagyok, minden bajom van, de Te….olyan……fitt vagy. ” Ilyesmit nagyon régen nem hallottam magamról… Azt hiszem, hamarosan elárulom neki a titkot.
És: még mindig csak az út elején járok 🙂 Bocs, hogy hosszú volt, de olyan boldog vagyok!
Hermandy-Berencz Éva, Eger
(a fotón Gönczi Veronika és a Térdelő Oldalláb széria :))
S amikor a mini-manó is tolja – az egyik kedves Résztvevő Édesanya (Futó Timi) kislánya – mert a Pilatest nem lehet elég korán elkezdeni :)!
És a sort folytathatnám még, mert hosszú oldalakon keresztül van a programmal kapcsolatos sztorikból, véleményekből bőven :)!
Amikor a programot útjára indítottam, azt a küldetést fogalmaztam meg magamnak, hogy a nyár végéig 1 000 Nő életére és formájára szeretnék pozitív hatással lenni a Bikiniforma Kihíváson keresztül – eddig 250-en vettek részt a programban, a nyárból pedig több, mint 1 hónap még hátravan :)!
Segítesz nekem? Ha úgy érzed, Neked is Nagy Szükséged lenne szemlélet -és észjárásváltással egybekötött Pilatesre (hogy ne fájjon itt-és-ott), az augusztus 9-én rajtoló 3. Csapat Rád is vár ;)! S ha nyár végéig “csak” 500 Nőt sikerül elérnünk, semmi gond! Nyár lesz jövőre is 😉 … S mivel semmilyen körülmények között nem akarok zsákbamacskát árulni, az alábbi linkre kattintva betekintést nyerhetsz a program három Észjárás videójába és 3 szupi Pilates gyakorlatot is küldök Neked :)! Próbáld ki először, hogy tudd, miről döntesz … S ha tetszik, hívd a Barátnőd is! Avasd be Őt is a titokba – örök életére hálás lesz Neked …
Érdekel a program – belenézek, mielőtt belevágok :)!
Ha már tudod, mit akarsz, a programra történő bejelentkezési lehetőség július 31-től válik elérhetővé! Nem jött össze még a bikiniforma? Sebaj! Egy utolsó hajrával ősz elejére még mindig lendülhetsz olyan formába, amilyenben már régen voltál …
Szeretettel: Ági