Ági Kismama Naplója 2. – Praktikák kezdeti kellemetlen tünetek enyhítésére

A várandósság első trimesztere – a felismerés öröme mellett – néhány kellemetlen tünettel is “megörvendezteti” a kismamát.  Tudom, hisz nem rég jutottam túl rajta … S hogy nekem mikor mi segített? Ezt szeretném most megosztani Veled, hátha hasznodra válik :)!

  • Először is, ott van az a bizonyos “reggeli rosszullét”, émelygés, hányinger – rosszabb esetben hányás. Nálam ez a reggeli mindig este jött – úgyhogy ne lepődj meg, ha esetleg  Veled is ez történik – amit én leginkább a fáradtságnak tudtam be. Ami nekem sokat segített – és amitől a hányás “csak” ingerré zsugorodott – az az Elevit vitamin szedésének az elkezdése volt.
  • Viszont a 17. héttől abbahagytam a vitaminszedést, mert – lévén ez szintetikus anyagokból álló cucc – állandó emésztési problémáim voltak tőle …  Bár a védőnő szerint egészen a várandósság végéig nem árt az, ha szeded, én 2 ok miatt döntöttem úgy, hogy megköszönöm Elevit elmúlt 8-9 hétben nekem tett szolgálatait és immáron búcsút intek neki: egyrészt, mert indokolatlan gyorsasággal kúszott fel rám 2-3 kg (szültem már 2 gyereket, úgyhogy nagyjából be tudom lőni, mikor “jogos” a mérleg ilyetén meglódulása :)); másrészt, mivel mindkét gyermekem igen nagy súllyal és hosszal született (3,60 kg és 56 cm) ahhoz képest, hogy én 160 cm vagyok – méghozzá úgy, hogy akkor sem igen szedtem extra vitaminokat – az orvosommal egyetértésben úgy döntöttünk, ne legyen Ő sem óriásbébi …
  • Emésztési problémákra, gyomorégésre nagyon ajánlom a menta teát (borsmentát inkább, mert a fodormenta étvágyserkentő :)); napi 1-2 csésze rendbe rakja az emésztést és serkenti az epe működését. Gyomorégésre nálam működött még a pattogatott kukorica és a bioköles is …
    S hogy miért is lesz ilyen renyhécske az ember lányának az emésztése ilyenkor? Ez leginkább a simaizom lazító hormonok fokozott termelődésének köszönhető, amelyet azért termel a szervezetünk, hogy a baba nyugodtan tudjon növekedni és “sziesztázni” a simaizom szövetből felépülő méhben. Csak sajna, a gyomrunk is pont ilyen simaizom szövetből áll – vagyis eme hormonok rá is hatást gyakorolnak. Hát ezért …
  • S ha netán csillapíthatatlan evési, netán nassolási vágy tör rám? Ilyenkor egy szép szál sárgarépa után nyúlok. Először is: édes. Másodszor: jó nagyot választok, így a végét már alig tudom legyűrni és olyan érzésem van, majd kipukkadok 🙂 … Persze, nem mondom, hogy pl. karácsonykor nem csúszott le egy kis bejgli, meg anyukám zserbója, de tudom, hogy a babának is sokkal jobb a tápanyagban gazdag, értékes étel, mint a cukros nass … Ha már az egészségesnél tartunk: töméntelen mennyiségű narancsot és mandarint fogyasztunk, s ha szereted e gyümölcsöket, ezeket bátran eheted :)!

Ezek voltak az én tapasztalataim, az én tippjeim (eddig 🙂 – ahogy haladunk az időben, biztosan lesz még egy pár).
Ha Te is kismama vagy és van néhány jó tipped, ami Neked  segített a nehéz időszakokban, örömmel veszem, ha megosztod velünk őket!

Még ezek is érdekelhetnek

Keresés

6 Responses

  1. Jut eszembe! Ugye készítesz valami szuper kismamás-pilátes-es dvd? Szívesen rendelnék egyet….    

    Ez meglepetés, de azon vagyok 🙂 …

  2. Kedves Ági!
    Régóta csodálom a ténykedésedet, az elhivatottságodat, s örülök a “küldetéstudatodnak”, amely által valóban sokan érezhetjük jobban magunkat, élhetünk egészségesebben, jobb életminőségben…
    Valaki gratulált a bátorságodhoz, amellyel a 3. gyermek mellett döntöttél, nyilván döntöttetek. Azt gondolom, mindenki érti, miért van szerepe manapság (?)a bátorságnak a döntésben…, s valamennyien sejtjük, miért lesz – már most is az – teljesebb, “gazdagabb” az életed / életetek az újabb családtaggal…
    Testnevelő – gyógytestnevelő és egészséges életmódot oktató tanárként (és alap – Pilates tanítványodként…),
    de egészségesen élni akaró nőként, családanyaként is szeretnék röviden hozzászólni az “ami segített” témához.
    Hónapok óta figyelem a tv-ben a reklámot a vitaminfogyasztás fontos, megelőző jótékony hatásairól terhesség előtt és alatt, s minden alkalommal feszengek attól a tudattól, hogy vajon a szintetikus vitaminok fogyasztása elég jó megoldás-e, különösen az új élet fejlődése szempontjából…
    Sokféle termék kipróbálása után jutottam arra a tapasztalatra, következtetésre, hogy lehetőség szerint természetes anyagokból álló és folyékony vagy gél állagú, tehát gyorsan és szinte teljes egészében, tehát közel 95 %-ban – nem 15-20-40 %-ban !!- felszívódó vitamint kellene, szabadna csak fogyasztanunk… Azt gondolom, itt most nem propagandának, hanem információnak vehető, ha felhívom a figyelmet egy több, mint 75 éve működő svájci cég ISO-BIO minősítésű vitamin – ásványianyag- készítmény családjára, amelyben még a speciális problémákra (pl. vashiány!!, zink, calcium, magnézium hiány, megnövekedett antioxidáns szükséglet…) is megtaláljuk a megoldást (ráadásul tehát csak természetes alapanyagokból és kitűnő hatásfokkal hasznosulóan)! Na és a többi termék…! A kismama egészségét, a keringést, máj- és veseműködést támogató, a túlterhelt vénákat segítő, védő szirupok, krémek sora…! Az “okosabb” babákhoz a lazacolaj, stb., stb.! A vegyszermentes, csak természetes anyagokból álló dezodorok, kozmetikumok és mosogató-, tisztítószerek választéka…!
    Hát milyen jól passzol ez az “ökofitneszhez” is?!
    Valóban van választási lehetőségünk…! De információ is kell hozzá. A teljesség igénye nélkül ennyit “kellett” hozzátennem megjegyzésként…
    Kedves Ági!
    Zavartalan terhességet, jó együttműködést kívánok a többi kismamával, valamint Mindenkinek a legjobb egészséget, örömteli babavárást!
    Petőfiné P. Zsuzsa (54 éves)
    Balatonalmádi

  3. Kedves Ági!

    Pont egy éve én is ekkor vártam babát. Csak én akkor a negyediket. Most a Te dvd-del próbálom rendbehozni az alakom és a súlyom:-DD Irtó nehéz ennyi gyerek között este fáradtan nekilátni tornázni, de próbálkozom.
    Tetszik a kismamablogod, biztosan jövök és olvasgatom majd.
    Nekem hányásnál-émelygésnél szinte semmi sem segített. A 4. gyerekkel egészen a 25 hétig hánytam. Utána meg jött pár hét iszonyú savasság. És még csak nem is nassolhattam terhességi diabétesz miatt, hogy az egész csökkenjen. A legjobb gyomornyugtató nekem a banán volt. Na a diabetológián ezt is megvonták:-D Onnantól Rennien éltem, a cukormentesen;)

    Jó pocakosodást!

    Dóra

  4. Kedves Ági!

    Bár nem ismerjük egymást, kérlek engedd meg, hogy gratuláljak és minden jót kívánjak Neked és Családodnak is. Én jelenleg nem vagyok kismama és egyenlőre nem is tervezem, mert a kisfiam nagyon nehezen született meg és egyenlőre, bár ennek lassan 4 éve, a gondolattól is rosszul vagyok, hogy szüljek. De ez majd el múlik és egyszer majd elég bátor leszek hozzá, hogy válaljam a második gyermekünket. nos de nem ez ami miatt írok Neked. Egy 50 éves multtal rendelkező amerikai cég étrendkiegészítőinek forgalmazásával foglalkozó sebész gasztroenterológussal hozott össze a sors engem és családomat. Amire azt kell mondanom, hogy hála Istennek, mert nagyon sok okos dolgot mondott el Nekem, amik közül egyet, ha nem haragszol megosztok Veled, hátha segítségedre lehet.
    A termék amiről beszélek Neked, nem szintetikus eredetű, és molekulárisan tisztított.Ebben más mint a többi forgalomban lévő termék. Természetesen nem akarok tolakodni, ezért is nem írok cég és terméknevet! Az omega 3 zsírsavról van szó. Nem tudom, hogy hallottál-e már a terhességre gyakorolt hatásáról?
    Nos orvosi fejtegetésbe nem kívánok kezdeni, de a lényeg az, hogy a kisbaba agyi és idegrendszeri fejlődésére van jótékony hatással, de természetesen a kismamának is jót tesz, mert ha ilyen módon táplálja a magzatot, akkor a baba nem az anyától vonja el a fejlődéséhez szükséges anyagokat, ezért aztán a szülés utáni depresszió kockázata jelentős mértékben csökkenthető.
    Remélem nem érzed mindezt részemről tolakodásnak. Ha érdekel a téma, kérlek küldj egy e-mailt a radek.szilvia@gmail.com-ra és én részletesen leírom hol nézhetsz mindennek utána.
    Jó egészséget kívánok Neketek.

  5. Kedves Ági! Gratulálok a pocaklakódhoz! A blog ötlete fantasztikus! A rosszullétekről pedig az a tapasztalatom, hogy kicsit talán lehet enyhíteni őket. De a “házi praktikák” nem jelentenek gyökeres megoldást rá. Ráadásul mindenkinek más használ. Nekem az első terhességemnél az volt a megváltás, ha nagyon rosszul voltam, hogy a friss levegőn sétáltam egy jót. Most a gyömbért próbálgatom… Majd beszámolok, hogyan hatott. Az emésztés segítésére pedig nagyon tudom ajánlani a Korpovit kekszet. Este mindig elrágcsáltam néhányat és reggel minden rendben ment… Jut eszembe! Ugye készítesz valami szuper kismamás-pilátes-es dvd? Szívesen rendelnék egyet….

  6. Kedves Ági!
    Nagy örömmel olvasom a blogodat, ahogy megosztod tapasztalataidat velünk. Most sajnálom igazán, hogy nem “ismertelek” még akkor, amikor én hordtam pocakomban a gyermekeimet. Jó egészséget kívánok nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük