“Ez is volt a szándékom vele, Eszter” – írtam Neki vissza 😉 …
Ha jól belegondolok, minden táborral ez a szándékom. Hogy történjen ott Veled valami olyan, amelynek hatására – és amit követően – az életed nem lesz pont ugyanolyan, mint előtte volt. Az a célunk, hogy hatással legyünk. Hogy rámutassunk valamire, elgondolkodtassunk. Azzal, hogy “kiragadunk” Téged a megszokott közegedből és egy ismeretlen, új helyre viszünk, új emberek közé, megakasztjuk a “programod”, amely általában fut Benned és működtet Téged … (tudod, megszokott reakciók, megszokott, ismerős helyzetekre és/vagy emberekre) S egy olyan arcodra csodálkozhatsz rá, amelyről Te magad sem sejtetted, hogy Benned rejlik 😉 …
S mivel ez a nyár is úgy röppent el, mint a szél, alig kaptam észbe és már a 3. táborunkon is túl vagyunk! Ezért most kszítettem egy kis képes visszatekintőt, amelyhez nagy örömmel válogattam össze a fotókat – hisz visszaidézték a legszebb, legemlékezetesebb tábori pillanatainkat! Hálás vagyok, hogy 2007. óta, évente legalább 3x élhetek át ilyeneket – Veletek együtt!
1. 1-hetes Ágipilates Classic tábor – idén utoljára a Biblia Centrumban
Az 1-hetes táborok voltak az elsők annak idején. A Biblia Centrum pedig a kezdet kezdetétől nagyszerű vendéglátója volt a nyár eleji táborainknak. Hogy mégis ez volt itt, ezen a helyszínen az utolsó, csak azért van, mert úgy éreztem, szükségünk van egy kis izgalomra, valami új felfedezésére. A 40. táborunkat ünnepeltük itt, stílszerűen házikészítésű tortával 😉 …
A hangulatról pedig meséljenek a képek 🙂 …
Jövő évi, első nyári táborunk új helyszíne is megvan már – ez pedig nem más, mint a vadonatúj Beatrix-ház, Visegrádon.
A tábor időpontja pedig június 7-12. Ha úgy érzed, ki nem hagynád, írj az ertedvagyunk.agipilates@gmail.com címre 😉 …
2. A tényleg SZUPER Szupertábor – az öröm hullámhosszán
Szigetmonostor és a Rosinante Szálloda immáron fogalommá vált az Ágipilates táborok történetében! Jövőre 10. alkalommal megyünk a Szentendrei sziget kis ékszerdobozába, ahova olyan, mintha hazajárnánk. Számomra – és úgy érzem, a Vendégek számára is – “a Rosi” egy biztos rév, ahol ismernek, szeretnek minket – és ahol olyan a vendéglátás, amilyennek – véleményem szerint – annak lennie kell! Nem véletlenül járunk vissza immáron 10 éve :)!
S hogy idén mi volt a különleges program ebben a táborunkban? A téma “az öröm hullámhosszán” volt, s ennek keretei között gyártottunk hálanaplót, voltunk “Dancing Queen”-ek Kővári Henivel. Eljött hozzánk a nemzetközi hírű acapella együttes, a Jazzation és olyat-de-olyat énekeltek, hogy valódi örömkönnyek folytak és mosolyok terültek az arcokon. Mi több, minket is megénekeltettek. Utána pedig kedvesen elbeszélgettek-elsztorizgattak velünk. Valód ÉLMÉNY volt!
S járt nálunk egy felnőtt mesemondó, Körmöczi-Kriván Peti is, akinek elgondolkodtató, tanulságos meséje még másnap is beszélgetéseink tárgyát képezték.
S hogy mi vár Rád jövőre és mikor? Nagy BULIT csapunk, hisz jön a 10. táborunk a Rosinantében – augusztus 9-12. között. Gyereee ;)!!! Szeretettel várunk!
3. Őszköszöntő hosszú hétvége – a legfrissebb élmény
Alig 2 hete került rá sor – és látod, még mindig a hatása alatt vagyunk … én is, nem csak a Vendégek. Először is, rengetegen voltunk – köszönet érte. A Velencei tó egy csoda – akkorákat alszom a partján, hogy még!
És hát a Programok: remek tornák, sok-sok Pilatesszel. Ez, ugye, az alap. Mellé egy kis BodyArt, Groove, gerinctréning, Vendég edzők a nagyszerű ikerpár, Ramm Dóra és Edina személyében (akik az összes idei táborunkat megtisztelték óráikkal szaktudásukkal, emberségükkel – köszönet érte Nekik!) Látogatás a velencei “Titkos Kertben”, ahol mesés fogadtatásban és Halmos Monika virágkonyhájának köszönhetően mennyei kóstolóban volt részünk. Majd érkezett Bulla Bianka “Légy-egész” előadása, amelynek videóját (vagy legalább is abból 1-2 részt) megosztok majd Veled is nagy szeretettel! Mert Bia is Dr. Bruce Liptontól, Dr. Joe Dispenzától és Gregg Bradentől tanul. 3 órás előadásán a szú percegését is lehetett hallani – olyan érdekfeszítő volt …
És a képek :):
Jövőre újra Velence vár vissza minket – méghozzá szeptember 24-27. között.
A táboros szezon idénre lezárult az Ágipilatesnél. De ha tetszett, nemsokára visszavárunk! S ha Te bármelyiken részt vettél és szívesen megosztanád az élményeid, vagy írnál bármit a táborral kapcsolatban, azt hálásan köszönöm! Hátha segít azoknak, akik még csak most gondolkodnak, hogy vajon ott-e a helyük jövőre 😉 … Jövőre, Veled, ugyanitt – avagy most először :)!
Szeretettel: Ági