Október 5-e és 8-a között – vagyis az elmúlt hosszú hétvégén – történt.
Két táborról lesz szó – a felszínen. Ennél valójában sokkal többről.
Mindig is foglalkoztatott, vajon miért lesz egy ember olyan, amilyen. Mi minden befolyásolja a személyiségünket, az élethez való hozzáállásunkat, a hitünket (vagy annak hiányát), a cselekedeteinket. Végső soron: a „sikerünket” – ami számomra még csak véletlenül sem a hagyományos értelemben vett siker felfogással egyenértékű (úgy érzem, ez kimerítené egy külön poszt témáját :))
Párhuzamos utakon
Ezen a hosszú hétvégén az Ágipilates 54. táborára került sor, bölcskei Őszköszöntő Elvonulásunkon, a csodaszámba menő Szent András Kastélyban. Elég rutinos táborszervezők vagyunk már – 2007. óta sok mindenen mentünk keresztül, rengeteg élményben, kalandban volt részünk a Csajokkal, így együtt! Ám ezen a hétvégén mégis izgultam „egy kicsit” …
Nem magam miatt. Pontosan ugyanebben az időpontban ugyanis, alig 90 kilométernyire tőlünk, a Lengyelben található Annafürdőn, egy másik tábor is a kezdetét vette!
Skellige, a viking LARP (Live Action Role Play, vagyis élő szerepjáték), Peti fiunk – és persze, remek szervezőcsapatának – „gyermeke”. S bár Neki sem ez volt az első, saját szervezésű tábora, ekkora lélegzetvételű rendezvényt, ennyi résztvevővel, még soha ezelőtt nem vezényelt le.
Kb. 8 hónapnyi előkészület állt mögöttük eddigre: Peti 300-400 oldalnyi sztorit írt hozzá, egymásba gabalyodó cselekményszálak, karakterek, háttér formájában. Itt egy teljes világ került megalkotásra – pont úgy, mint pl. Tolkiennél, a Gyűrűk urában.
S mivel május végén az a megtiszteltetés ért, hogy a Fiam elvitt magával Lengyelországba, ahol magam is részt vehettem életem 1. LARP-ján (kellő kultúrsokkot „elszenvedve”, ám a végére egész jól felvéve a sztori ritmusát ;)), pontosan átláttam, mekkora logisztikai kihívás egy ilyen esemény megszervezése és levezénylése. Szóval, nagyon-nagyon szorítottam Neki(k)! És igen, volt olyan, amikor csörgött a telefon, mert elkélt egy kis tanács és némi motiváció – de alapvetően szuperül lemenedzseltek minden kihívást – és a Skellige LARP mesésen sikerült.
Amíg mi vidáman pilateseztünk, Body Artoltunk, groove-oltunk, arctornáztunk, aroma esteztünk, meditatív hangutaztunk Bölcskén a 34 résztvevővel, addig Skelligén 68 (!) ember kalandozott a vikingek korában, élte azok hétköznapjait, hagyományait, vívta csatáit – korabeli jelmezekben … még egy viking temetést is megrendezve. Vagyis a csónakot a „halottal” a vízen elégetve – természetesen a hely Bérbeadójának megfelelő hozzájárulása és engedélye birtokában. Röviden, ennyit a táborokról – mert nem is ez a lényeg. (ám hogy arra rá tudjak kanyarodni, ahhoz muszáj volt felvázolnom a történetet)
(a képekre kattintva nagyobb méretben is megtekinthetőek)
De vajon hogyan válsz azzá, aki vagy? – a háttér történet
Ami itt sokkal érdekesebb: az AZ ÚT. Ha emlékszel még az eredeti kérdésemre … (hogyan leszünk azzá, akik és olyanná, amilyenek vagyunk? A Fiam nemrégiben azt mondta nekem: szülőként mindenképp példává válsz. Vagy követendővé, vagy elkerülendővé 😀 …- hmm, milyen bölcs meglátás.)
2007-ben, amikor belekezdünk az Ágipilates táborokba, a Fiunk 8 éves kissrác volt. (most 24 lesz nemsokára) A kezdetektől, mint beszélni igencsak szerető, a természetet imádó és ismerő, rendkívül társaságkedvelő fiúcska, az Apukájával rendszeresen vitte a „Néniket” (ahogy Ő hívta a táborban résztvevő Csajokat) kirándulni, több, mint 10 éven keresztül: hol a Rám-szakadékba, hol fel Prédikálószékre, vagy akár a Spartacus-ösvényen. Miközben végig szórakoztatta a társaságot, átsegítve őket patakmedren, árkon-bokron.
Szinte az „anyatejjel” szívta magába ezt a fajta szolgálatot és a táborozást – amit nagyon élvezett, már kicsinek is. Teljesen természetessé vált számára – ahogy az össze többi gyerekünknek is – ebbe „nőtt bele”.
Ugyanakkor az iskolai közeggel soha nem boldogult igazán. Más volt. Szeretett tudni ÉS tanulni is. S ez az osztálytársak közt nem volt „menő” … a „strébersége” sokak szemét szúrta, s ennek hangot is adtak (ha még csak hangot adtak volna) Nem fogadták be Őt.
Ám hiszem, hogy minden okkal történik velünk … pont a hétköznapi közeg kirekesztő mivolta ösztönözte Őt keresésre.
Így jutott el – 15 évesen – élete 1. LARP-jára, amely szinte azonnal beszippantotta. A LARP-osok – furcsa emberek. Mások. (Igen-igen, sok felnőtt is van közöttük. Ez nem korfüggő. )
És Ő pont ide illett. Megszámlálhatatlan rendezvényen vett részt és egyre jobban magára talált – igaz Barátai lettek, akik végre elfogadták Őt annak, Aki.
(a képekre kattintva nagyobb méretben is megtekinthetőek)
Merj hinni az álmaidban! – és a Szülő szerepe …
Csakhogy … nem lesz minden LARP résztvevőből szervező, pláne, Történetíró!
A Család, a minta, a szülőktől kapott működési programok, a közeg – mind-mind rengeteget formálnak egy Fiatalember jellemén. Képesek szárnyakat adni, de porba sújtani is!
Hiszek a Fiamban. És tudom, értem, hogyan működik a teremtőerő.
Amikor – a Pázmány bionikus mérnök karán – átvette a diplomáját idén júliusban, majd közölte velünk, hogy Őt ez nem érdekli; Ő LARP-okat fog írni, létrehozni – szemem nem rebbent. Már az elején sem értettem, mit keres ezen az Egyetemen – mi az Apukájával már akkor láttuk, hogy nem ez az Ő útja, amikor ezt választotta (Csak zárójelben jegyzem meg: eredeti végzettségem tekintve közgazdász lennék, ám a CEU-n szerzett MBA diplomámnak nem sok hasznát veszem magam sem. Kivéve, hogy az ott eltöltött idő szemléletformáló erővel bírt) Csak ennyit tudtam mondani Neki: ha a szíved ezt súgja, menj és csináld! Hitem szerint, ha mindenki azzal foglalkozna, ami természetesen fakad saját lényéből, sokkal szebb és elégedettebb hely lenne a világ! Mert a szíved mindig oda vezet, ahol a helyed lenne … a kérdés „csak” annyi: hallgatsz-e rá! Mersz-e ráhallgatni? Vagy a tudatalatti, másoktól kapott programjaid jól aláássák a hited abban, hogy ez lehetséges?!
Tudom, hogy lehetséges. Megtapasztaltam. Sokszor. És 1000+1 esetben láttam is már…
az is igaz, hogy jól jön valaki, aki akkor is hisz benned, amikor a saját, önmagadba vetett hited meginogna.
Szülőként nekem az a feladatom, hogy amiben csak tudom, segítsem, támogassam, amikor kell, inspiráljam Petit. Ezt teszem – teljes mellszélességgel.
Miközben persze – naná, hogy – izgulok érte és szorítok Neki! Mert az Úton neki kell végigmennie …
A világ legizgalmasabb és legszebb dolga, amikor a saját gyerekeid szárnybontogatását figyeled, s úgy érzékeled: rendben van! Megállja a helyét.
Nem mondom, hogy nem lágyult el anyai szívem, amikor vasárnap éjjel hazaérkezve hosszan megölelgetett, majd azt mondta: Anya, az egész szervező csapat azt szeretné, hogy a következő Larpunkon NPC légy (non-playing character, aki „játszatja” a többieket – felelősségteljes, megtisztelő szerepkör) „Miért, Kisfiam?”- kérdeztem, s őszintén izgatott a válasz. „Mert egy „őrült” vagy!” – és jól megropogtatott.
Naná, hogy jövök, gyerekek! Köszönöm a bizalmat – alig várom …
Persze, az Ágipilates táborok az én igazi „terepem” – úgyhogy jövőre ott is találkozunk, 3 alkalommal újra 😉
(a képekre kattintva nagyobb méretben is megtekinthetőek)
Az elmúlt hétvégén e párhuzamos univerzumok valóságainak valamennyi Résztvevője feledhetetlen élményekkel tért haza – azt hiszem … (a posztban szereplő fotók, bízom benne, képesek érzékeltetni ezt ;))
Ui.: Az már csak hab a tortán, hogy színésznő-palánta Virágunk is ott van a bátyja Larp-jain, s Peti szerint úgy-de-úgy éli őket, hogy öröm nézni 🙂 …
