Végre valaki megírta! Méghozzá nem is akárki: John Howard Steel, aki fiatal ügyvédként, Édesanyja unszolására, nyakfájdalma csillapítása céljából kereste fel 1963-ban az akkor már 80 éves – a Mama által szimplán csak zseninek titulált – Joseph Pilatest, felgyűrte az ingujját és 2020. márciusára be is fejezte a könyvet.
Aminek már nagyon itt volt az ideje … hisz magáról Joe Pilatesről, az Ő kalandos életéről vajmi keveset tudunk, s amit igen, az is csak szájhagyomány útján terjedő, urbán legenda. A még élő tanú pedig egyre kevesebb …
John-t – aki Joe bácsinak vendége volt „csak” és edző sem lett belőle – 2007-ben, immáron szintén nem fiatalon, kérte fel a PMA (Pilates Method Allience, amelynek feladata az USÁ-ban a minőségi sztenderd biztosítása, hogy ne taníthasson boldog-boldogtalan Pilatest), legyen az első hivatalos konferenciájuk díszvendége. Szinte sokkolta Őt, hogy a hallgatóság – vagyis a 450 főből álló nemzetközi társaság, akik pedig maguk is mind Pilates edzők voltak – 75%-ának halvány segédfogalma sem volt róla, hogy Pilates egy ember volt! Mint ahogy arról sem, hogy él-e még …
A maradék 25% pedig az a profi mestertréner csapat volt, akik maguktól az Elderektől (vagyis Joe Pilates közvetlen tanítványaitól) tanultak. (Úgyhogy, ez egyáltalán nem magyar sajátosság, hogy sokan úgy végeznek valamit, hogy nem tudják, kinek is köszönhető …)
Hogy lehet, hogy Joe egyszerűen „lecsúszott a térképről”??? – morfondírozott John, miközben borzalmasan érezte magát. Hisz ez az ember az egész életét tette fel Módszere megalkotására, tanítására, elterjesztésére!!! A halála és a 2000-es évek eleje közöttt eltelt időszakban maga a mozgásrendszer pedig a „kihalás” szélére került, 2x is!
Viszont amikor fent említett konferencia Díszvendégeként elkezdett anekdotázgatni Joe-ról a megjelenteknek, a normál előadási idő 2x-ese után sem akarták elengedni, sőt, amikor már kirakták a szűrűket a konferencia nagyteremből, még 3 órán keresztül meséltették őt a bárban … vagyis az emberekben hihetetlen kíváncsiság ébredt e nagyszerű Módszer megalkotójának nem kevésbé nagyszerű – és titokzatos – személye iránt!
John Howard Steel lelkiismerete és felelősségérzete pedig megszólalt: nem hagyhatta, hogy maga az Ember a Módszer mögött a feledés homályába merüljön! Ezért nekiült és – bőven a 80-as évein túl – megírta „A ketrecbe zárt oroszlán”-t. Amely emléket állít – nem a Módszernek, hisz az már biztonságban van, sokkal inkább – a Mesternek! Életrajz, történelem, visszaemlékezés – amelynek eredménye egy letehetetlen olvasmány. Az író – aki vendége, barátja, bizalmasa lett Joe bácsinak, sőt, talán kicsit mintha az “unoka” státuszát töltötte volna be – nem csak a vele töltött évekről, személyes élményeiről számol be a könyvben, de a jó ügyvéd számára nélkülözhetetlen képességeit is latba vetve igyekszik összerakni Pilates titokzatos, homályos élettörténetének puzzle darabkáit, amelynek eredményeképp egy furcsa, különc, nehéz ember nem minden tanulság nélkül való életútja bontakozik ki előtted!
Sokat gondolkodtam régebben, vajon miért nem vitte még senki színre az álomgyárban Joseph Pilates kalandos életét …?! Asszem, most készült el a mű, amely egy ilyen vállalkozás alapjául szolgálhat …
Bár a könyv egyelőre csak angolul érhető el, mindenképp szerettem volna, hogy tudj róla ;)! Mert elolvasva bátran mondhatom, hogy igazán Joe bácsihoz méltó lett.
Ha pedig a nyelv Számodra nem akadály, feltétlen javaslom, hogy olvasd el ;)! Mert ha megteszed, utána teljesen biztosan, gyomorból (erőközpontból) fogod érezni, mikor kapsz az Ő filozófiájának megfelelő Pilates órát 😉 …
„Ülésből lemenni fekvésbe egy csettintés, nem igaz? Olyan dolog, amit minden nap csinálunk, amikor lefeküdni megyünk. Csak koordinálnom kellett egy 90 fokos, forduló mozdulatot a lábaim egyidejű megemelésével és a törzsem hanyatt fekvésbe engedésével. A pontos helyet a Reformeren úgy kellett megtalálnom a leüléskor, hogy fekvésbe forduláskor a fejem a fejtámlára, a vállaim a válltámaszok elé érkezzenek. De, ami úgy tűnt, könnyű, mint az 1×1, kicsit sem bizonyult annak! Minden próbálkozásom egy „OK, jó, most próbáld meg újra – gördülékenyen.” koronázta. És mindez csak egy sima lefekvésről szólt!
Csak csináltam, mire megkaptam a következő „Próbáld újra!” utasítást. Arra gondoltam, hogy ez nonszensz – tiszta időpocsékolás! Még egy darab gyakorlatot sem kaptam, hogy a nyakfájdalmam elmulasztásáról már ne is beszéljek! Tudatosan használni a hasizmaimat, miközben a lábam emelem? Sosem csináltam előtte ilyet. Egyszerűen csak megemeltem.
Minden szkepticizmusom ellenére követtem Joe instrukcióit, az utolsó betűig.” (részlet a könyvből)
Utána pedig még 60 éven keresztül. Mert ezt tudja a Pilates 🙂 … ha valaki kipróbálja és “rákattan”, onnantól már “függő” – s számára ez nem egy testmozgás, hanem életfromává válik.
Szeretnéd Te is megérezni a saját testedben a Pilates áldásos hatását? Akkor gyere és tornázz velünk online, élőben, a “Mozogj szabadon!” Virtuális Stúdióban 😉 … 2021. február végéig teheted.
https://agipilates.hu/virtualis-studio/
Remélem, hamarosan személyesen is találkozunk. Addig is, kívánok Neked csodaszép napokat – s ne kívülről várd, a fény mindig belülről fakad!
Sok puszi: Ági
Ui.: Ez a cikk nyugodtan osztható, ha hasznosnak és/vagy érdekesnek találtad a tartalmát! 😉 Várlak vissza az oldalra gyakran és szeretettel …