Ígértem, hogy mesélek kicsit … a május 17-19-i, barcelonai Dr. Joe Dispenza workshopról.
Először 2022. augusztusában vettem részt élő Dispenza rendezvényen, a Férjemmel, Péterrel.
S hatalmas élményben volt részem/ részünk. Az a gyógyító energetikai tér, amelybe ilyenkor belekerül az ember, olyan, hogy még egy „szkeptikus” sem tudja kivonni magát a hatása alól. Mondjuk, én nem is vagyok az 😉 Anno nagyon jól is esett, éreztem, hogy gyógyul testem-lelkem …
Mégis, amikor megtudtam, hogy Dr. Joe idén ismét Bázelbe látogat, úgy voltam vele: “ááá, most nem megyek! Itt már jártam, ezt már hallottam, végigcsináltam …”
Aztán egyik reggel úgy ébredtem, hogy belém hasított: el kell vinnem a Gyerekeinket! A két Nagyot. Mert az egy dolog, hogy tőlem hallják – mi több, az alkalmazott részét látják is – sokat; de az azért mégis csak más, amikor Dr. Joe szájából hangzik el mindez…! (pláne, hogy a Nagyfiunk bőven kimeríti a már fent említett „szkeptikus” kategóriát)
Csakhogy … amikor kitaláltam, hogy mégis megyünk, Bázelre már 1 db jegy nem sok, annyi sem maradt! S tudod, mi a fura? Hogy valamiért mégis biztos voltam benne, hogy idén a “Gyerekekkel” együtt ott leszünk egy újabb Dispenza eseményen … csak azt nem tudtam pontosan, hol is van az az ott?! 😀
2 nap múlva kiderült. Mert érkezett az e-mail: Bázel után 1 héttel megnyitják Barcelonát is!
Mondjam, hogy meg voltam lepve? Nem lennék hű az igazsághoz … 😉
S ha már 1x ott voltunk – szeretnék megosztani néhány triviálisnak tűnő tanítást Veled. Amelyet, annak ellenére, hogy a legtöbben kognitíve nagyon is értenek, még sem feltétlen csinálnak így! Sőt … Ezek a mondatok szinte a “könyökünkön jöttek ki” a rendezvény végére – és ez nem véletlen. Dr. Joe nagyon is tudatosan és konzisztensen mondja el vagy 100x.
Mert ismétlés a Tudás – és a régi minták/gondolkodásmód/hiedelmek – felülírásának Anyja …
1. A személyiséged teremti a személyes valóságod.
Ez a mondat rövid. És viszonylag egyszerű. A mondandója azonban meglehetősen fajsúlyos.
A személyes valóságod (vagyis az Életed) akkor és csak akkor változik, ha a személyiséged is megváltozik előtte. Vagyis hiába vársz arra, hogy jobb legyen az életed, vagy akár teszel meg mindent annak érdekében, hogy egyes életterületeken végre más eredményeket kapj – ha Te nem változol menet közben, ez egyszerűen nem lehetséges.
Jelenlegi valóságod múltbéli gondolataid, érzelmeid, cselekedeteid; az ezekből származó tapasztalataid, s az ezek talaján meghozott döntéseid / választásaid nagy Summája.
Ha az “egyenlet” tagjaiban nem történik változás, hogyan változhatna meg a végeredmény?
Mégis hányan-meg-hányan erőlködnek azon, hogy “kívülről”, a “körülmények” erővel történő megváltoztatásával próbálkoznak? Majd csodálkoznak, hogy egyrészt jól elfáradnak; másrészt, hogy érdemi változást így se, úgy se tudnak kicsikarni!
Mert amint bent – úgy kint.
Tedd hát fel magadnak a kérdést: Te hogyan szeretnéd megváltoztatni az életed?
Hajlandó vagy-e tanulni, változni, fejlődni? Milyen érzelmekkel mész bele a változásba? Várakozással? Félelemmel?
Vannak-e olyan életterületeid, ahol hosszú távú pozitív változást tapasztalsz? Be tudod-e azonosítani, hogy sikerült elérned? (mert ha igen, reprodukálni is képes leszel ;))
2. Ahová a figyelmed fordítod, oda energia áramlik.
Az Energia pedig nem más, mint Teremtő Erő.
Mondjuk is magyarul, ha valaki túl sok figyelmet szentel egy apróságnak, hogy a “bolhából elefántot” csinál.
Ha problémád van, s a figyelmed folyamatosan a probléma tárgyán – egy idő után maga alá temet, s szinte lehetetlennek tűnik, hogy ebből valaha kijöjj!
Ellenben, ha a megoldási lehetőségekre fordítod a fókuszt, egyre több lehetőség áramlik be figyelmed erőterébe – s biztosan köztük lesz az, ami a megoldást hozza.
Itt, ami a lényeg: TE, és csakis Te döntöd el, mit (kit) engedsz be a világodba. S hogy mire fordítod figyelmed fókuszát … panaszra, vagy dicséretre? Akadályra, vagy megoldásra?
Az agyadat “eltérítő” közösségi és egyéb médiára, vagy előrevivő könyvekre, online tanfolyamokra?
S minden a reggellel kezdődik. Ha ébredés után magadnál tudod tartani saját figyelmed – és tudatosan, céllal irányítod oda, ahová Te szeretnéd, nagy eséllyel alkotó, remek napban lesz részed.
Ha viszont hagyod, hogy “dróton rángassanak”, mert erővel próbálják megszerezni a figyelmed (s vele az energiád) – az egy teljesen más minőség lesz!
Tudod, ahol a figyelmed, ott az energiád! Márpedig az Energia Vámpírok mások energiájából töltekeznek! Te pedig a nap végére úgy fogod érezni magad, mint akit “kimostak” …
Vizsgáld meg, tudsz-e NEM-et mondani? Meg tudod-e húzni a saját határaidat? Ha odafordítod a figyelmed, azt azért teszed-e, mert Te is valóban azt szeretnéd … vagy azért, mert mások elvárják?
Ezekre a kérdésekre otthon, önmagadnak add meg a válaszaid …
3. Tiszta, világos szándék (elme) + emelkedett érzelem (szív) —> megemelkedett személyes Energia —> Új Teremtés
Hogyan tudsz változást elérni Életed egyes területein?
Szükséged van hozzá egy jól körülhatárolt, tiszta, világos szándékra. Ezt az elméd segítségével határozod meg és küldöd ki jelként a kvantummezőbe, mint adótorony a műsort.
S ha mindeközben emelkedett érzelmekkel tudod társítani a szándékod, mintha az eredmény máris a Tiéd lenne – tudsz pl. előre hálát érezni érte – azzal „mágnesezed” fel a szíved. Ami odavonzza Hozzád szándékod tárgyát, illetve azokat az embereket, helyzeteket stb., amelyek elvisznek annak megvalósulásához.
S ha most azt érzed, hogy legbelül az a kis szkeptikus hang máris ágál és berzenkedik, semmi gond – tudd, hogy ez a dolga 😉 … meg akar védeni Téged. Ám attól a leírtak még mind igazak. (tudod, a hiedelem nagy úr!)
És ez pusztán 3 gondolat volt Dr. Joe tanításaiból. Aki maga is azt nyilatkozta: agykutató révén soha nem gondolta volna, hogy 1x majd ekkora jelentőséget fog tulajdonítani a SZÍVnek – és a szív-agy koherenciának! Ám a Heart Math Institute-tal folytatott együttműködése bebizonyította, mekkora erő rejlik a nyugodt-relaxált szívben – mert ez lesz, ami felébreszti az agyad!
(nagyon izgi: a “Jövőre fiatalabb-járd az utat!” 1-éves coaching programban a 3. negyedévében – amely személyiségváltoztató erővel bír majd – Dr. Joe ezen tanításaival is mélységében megismerkedünk majd a Csajokkal ;))
S ha Te most ebben a Programban nem vagy benne, de érdekel a téma – jövő héten egy különleges anyaggal érkezem Hozzád! 😉
Addig pedig filózgass a fent leírtakon – egy teljesen más világ nyílik meg Számodra általa! Használd egészséggel – jusson eszedbe gyakran, sőt … próbáld ki! Mi történhet? 😉
Csodaszép napokat Neked!
Sok puszi: Ági 🧡