Ki ne emlékezne arra, milyen is kisgyerek (kisbaba) mellett az élet! Első helyen természetesen a gyerek áll – meg a másodikon, sőt, a harmadikon is … különösen, ha mindjárt többen is vannak ;)! De hogy az Anyuka – a saját, néha legalapvetőbb szükségleteivel, vágyaival – nem található az “élbolyban”, az is biztos … Mit lehet tenni mégis, ha ebből most már aztán elég …? Egy bölcs, 3 gyermekes Édesanya megoldása 🙂 …
Az alábbi levelet a mai napon kaptam egy nagyon kedves, táboros Vendégünktől, aki otthon az Ágipilates DVD-kre és edzéstervekre “tolja” 😉 … Ha kínlódtál valaha a “hogyan osszam be az időm a gyerek mellett, hogy néhány perc magamra is jusson???” témakörrel kapcsolatban, jó szívvel ajánlom Judit megoldását 😉 … Neki működik!
Az egész úgy kezdődött, hogy elegem lett… most tényleg … belenéztem a tükörbe és nem az nézett onnan vissza, aki bentről – úgy gondoltam-kinézett.
Hajós András száma jutott eszembe, amelyben az van, hogy “jól elbújtál a háj mögött” :-))
Ok, akkor mit csináljak ennyi gyerekkel, hogy hatékony legyek már végre …?!
Elsőre kézenfekvő volt a 30-napos kihívás … na, el is határoztam, hogy Ok, most végigcsinálom.
Felállítottam magamnak a szabályokat:
- 30 nap nincs kihagyás
- 10 naponta kicsit nehezítek
- amikor csak lehet, gyalogolok
Mivel tudtam, hogy nem lehet mindent egyszerre megváltoztatni, így a kajára most nem voltak kikötések, hiszen szoptatni is kell… :-))
Első két hét egész jó volt, 1 nap híján minden nap tornáztam. (Érdekes módon, egyáltalán nem tervezetten mind a két kimaradás péntekre esett.)
Aztán jött a 3 hét: erőteljes visszaesés (bár Húsvét is volt, meg a gyerekek is betegek voltak) 7/3 napot tornáztam.
4. hét elején megálltam a kis pilates táblám előtt és figyelgettem magamat, hogy miért is vagyok elégedetlen???
És rájöttem….. nem volt jó a cél!!!
Hogy is akarok én 30 nap alatt szexibébi 🙂 lenni?
Come On lady, hogyan is???
És éreztem, ahogy belül is elmosolyodok- ott a háj mögött:-)- és rájöttem, HÉÉ, hiszen ezt most hosszútávon kell csinálni!
És a negyedik héten arra jöttem rá, hogy Ok, tehát ha megnézzük az előző heteket, akkor kb. minden másnap tudok tornázni, de ez jó érzés lesz és tartható egy kisgyerekes anyuka számára…
Így ez a hét már vidáman ment, mert mindenki tudta, hogy most tornázik a Mama és nem érdemes zavarni, (aki akart csatlakozott) mert addig nincs reggeli, se palacsinta szombat, se semmi…
Jelentem, most kezdem az 5 hetet! Már ma is tornáztam és annyira jó!!!
Eredmények:1 számmal csökkent a nadrágméretem és 5 kilóval lettem kevesebb!
1 hét múlva kapok egy jó kis zsírdiétát (sok-sok zsírt kell enni,komolyan!!), mert nem szeretném, ha plöttyedt lenne a bőröm és találkoztam vkivel aki ezt csinálta és szuperül nézett ki a bőre is… Amiért nagyon nehéz nekem belekezdenem,mert nem lehet tejterméket enni a kúra alatt.
Na ha érdekel mi lett, majd azt is leírom 5 hét múlva …
Szóval Köszönet az Ágipilatesnek!”
Eddig a – teljesen eredeti formájában közölt – levél! Judit, csak gratulálni tudok Neked!!! LE A KALAPPAL az elért eredményeid előtt! Kívánok Neked sok-sok erőt, kitartást és NANÁ, hogy izgatottam várom az 5 hét múlva esedékes beszámolód 😉 ….