A múlt hét jó intenzívre és igen izgire sikeredett :)! Történt ugyanis, hogy nemzetközi Peak Pilates edzőképző tanfolyamnak adott otthont kis stúdióm, méghozzá a legmagasabb szintűnek …
S a legérdekesebb, hogy az egészet nem is terveztem – szinte a semmiből, spontán alakult. Viszont – ha már itt volt – rengeteget tanultam belőle és értékes felismeréseim születtek a folyamat közben ;)! Amelyek nem feltétlen csak a Pilateshez köthetők, vagy arra alkalmazhatók …
Lassan ki sem merem mondani, mióta képezem itthon a klasszikus Pilates edzőket, az amerikai Peak Pilates edzőképző programjának országedzőjeként :)! Na jó, vállalom: 2008. óta! Ez barátok közt is több, mint 13 év. Hihetetlenül megtisztelő és a szívemet hálával elöntő érzés, hogy ebben a sok esztendőben több száz hazai edző került ki az Ágipilates stúdióból – akik szakmájukat alaposan elsajátító Szakemberek … s nem mellesleg, remek Emberek!
S akik arra tették fel az életüket, hogy képviseljék ÉS tanítsák a Pilates Módszert – annak eredeti formájában és szellemiségét megőrizve-továbbadva :)! Ám ez volt az 1. olyan tanfolyam, amelyen a legmagasabb szintű képzésünket vezethettem, méghozzá válogatott nemzetközi Edzőcsapatnak, angol nyelven 😉 …
A fejlődés a komfortzónán túl történik …
Az egyik kedvenc mondásom – ha közelebbről ismersz, biztos vagyok benne, hogy hallottad már tőlem valahol, valamikor 😉 – hogy a fejlődésnek mindig komfortzóna elhagyással kell járnia. Egész egyszerűen, nem lehet másképp! A “langyosban” lubickolva még soha, senkinél nem történtek nagy áttörések, vagy korszakalkotó felfedezések.
Hogy a komfortzónát elhagyni kényelmetlen és kissé “félelmetes” is? Naná! Aláírom. Hisz ez az egész folyamat lényege. Tudod, a bátor sem attól bátor, hogy nem fél. Hanem, hogy a félelme ellenére, azt legyőzve megteszi azt a lépést, amelyről tudja, hogy meg kell tennie. Épp ettől avanzsál bátorrá …
Ezt a PPC III. tanfolyamot a Csajok kérték. S mivel szinte magától megszerveződött az egész, hát én is örömmel és izgatottan vetettem bele magam a készülődésbe! S milyen jól tettem! Egy hihetetlenül klassz Társaság, kedves emberek jöttek össze, akik nagyon odatették magukat – mert ez a 2,5 nap nem volt éppen “sétagalopp”! Sem tanítani, hát még csinálni 😉 …
A Peak tanfolyamaira a kimagasló minőség és a magas követelmények a jellemzők. De hát nem erről szól a Pilates??? A minőségről – s nem a mennyiségről! 🙂
A Résztvevők pedig Európa különböző pontjairól érkeztek: Szlovénia, Románia, Németország és Finnország (bár ez utóbbi kettőből magyar lányok jöttek :)) képviseltette magát.
A tanfolyam képes összefoglalóját itt találod – mert egy jó kép 100 mondattal felér ;)!
S a tanulság? Mindig a közöst keresd!
A Pilates – nem csak egy mozgásforma. Ezt régóta tudom már. Sokkal több annál! Egy olyan közös nyelv, amely nagyon különböző kultúrával rendelkező országok képviselőit képes összehozni és közös cél érdekében egy zászló alá toborozni. Ahol nem érdekes, milyen a bőröd színe, mely országot mondhatod a hazádnak, vagy hogy épp milyen korú, esetleg nemű vagy!
Hisz az Erőközpont (=Powerhouse), vagy a Pilates-doboz mindnyájunk számára ugyanazzal a tartalommal, jelentéssel bír! Ez az együtt töltött, majd’ 3 nap azért tudott ennyire klasszra sikeredni, mert mindnyájunk fókusza a bennünk közös dolgokra irányult! Ha nagyon akartuk volna, minden bizonnyal találtunk volna olyan témát, amelynek kapcsán merőben ellentétes véleményt képviselünk … s ami felett vígan elvitatkozgathattunk volna! De kérdem én, minek???
Ha mostantól Te is úgy döntesz, hogy észreveszed, mi több, tudatosan azt keresed a másikban, amiben megegyeztek … és nem azt, amiben különböztök – hirtelen úgy fogod érezni, mintha egy másik bolygóra csöppentél volna :)! Amelyet a béke, a növekedés, az együttérzés és az együttműködés jellemez – és irányít!
Csakhogy ehhez magas szintű tudatosságra, a pillanatban való jelenlétre, önismeretre … önfejlesztésre van szükség! Az agyad és a saját gondolataid feletti hatalom visszavételére. És igen, a komfortzónádból való kilépésre is. Mert ma minden arról szól, hogy “légy önmagad”, úgy van jól, ahogy Te gondolod, miért is kéne Neked megváltoztatnod a véleményed??? Gyakran ez a másik személy iránti tisztelet teljes hiányában is megnyilvánul, hogy egymás kritizálásáról, a másik feletti ítélkezésről már ne is beszéljek!
A média pedig mindent elkövet, hogy az emberek közötti szeparációt fokozza és megossza őket. Minket. Ami félelemhez, rettegéshez, agresszióhoz, a teljes kiszolgáltatottság érzéséhez – és hosszan sorolhatnám a negatív érzelmeket – vezethet.
De ha megkérdezném Tőled: mit szeretnél inkább: hogy igazad legyen, vagy hogy boldog légy – mit választanál? Érdemes ezen kicsit elgondolkoznod 🙂 …
S amit javasolni tudok: keresd a közöst! Bárkivel megtalálhatod. A Közösség élménye pedig megteremti a kommunikáció termékeny talaját! S a világ egyszeriben barátságosabb, kedvesebb, szerethetőbb hellyé válik. Mindez azáltal, hogy TE másképp döntesz 😉 …
A múlt hét végi tanfolyamon éppen ezt tapasztaltuk meg a mi kis “Pilates-családunkban” ;)! Kívánom Neked is ezt az élményt!
További csodaszép nyarat Neked! Puszi: Ági