Fascia és sok más – szakértő szemmel! Interjú Quastné Rigó Katával …

Szeretek beszélgetni. Meg kérdezni. Pláne olyanoktól, akikről tudom, hogy nagyon otthon vannak egy olyan témában, aminek én még a tanulós-elmélyedős fázisában vagyok. A fascia témakör egyik legszakavatottabb hazai képviselője Quastné Rigó Kata, az Oriolus-Med alapítója. Fascia tanulmányaimat náluk kezdtem és azóta is folytatom 🙂 … nagyon örülök, hogy Katát sikerült mikrofon (illetve kamera :)) végre kapnom, s hogy egy kicsit az Ő szemüvegén keresztül is láthatod, miért bír hatalmas jelentőséggel ez a téma … no meg, az összes többi!

A beszélgetéshez – amelyből többek között kiderül, hogyan látja a testet egy molekuláris biológus és hogy miben állt Joseph Pilates zsenije majd’ 100 évvel ezelőtt – jó szórakozást! A fascia – illetve az emberi test – csodálatos működésében pedig jó elmélyedést kívánok Neked :)! 

 

 

Ha a témával kapcsolatban bármely kérdésed merülne fel, írd be nyugodtan hozzászólásban ;)! Bátran jelezd azt is, ha szeretnél még ilyen, vagy ehhez hasonló beszélgetést nézni-hallgatni!

A fasciáról szóló, egyéb bejegyzéseket pedig keresd a blogban ;)!

Szeretettel: Ági 

Még ezek is érdekelhetnek

Keresés

2 Responses

  1. Kedves Ági!

    Nagyon érdekelt volna a beszélgetés, de sajnos egy részét nem hallani. Nem tudom, hol volt a mikrofon, de sokszor nem hallani, hogy mit mondtok. Fel lehetne esetleg javítani a hangot? Előre is megköszönöm.

    1. Kedves Adrienne,

      Megtennéd, hogy leellenőrzöd a Te géped beállításait? Mert többször is meghallgattam és nálam teljesen rendben van a hang, mindenhol.
      Szívesen javítanék rajta, de mivel nálam szól, ezért ezt most nem fogom tudni megoldani …
      Elnézést! Kérlek, próbáld esetleg másik lejátszón is megnézni.

      Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük