A napokban küldött át a Férjem egy cikket – a Daily Mail online-ban jelent meg – amelyet elolvasva egész megvidámodtam és megnyugodtam! Mi több, hogy ennek hatására-e avagy sem: tény, hogy a “szokásos”, 5 km-es távomat 4 perccel gyorsabban nyomtam le, mint mostanság általában 🙂 … Hogy mi volt rám ekkora hatással?
Mindig is roppant mód foglalkoztatott, hogy vajon azért romlik a fizikai teljesítőképességünk, mert ez “együtt jár a korral” (amit igazán sosem hittem); vagy azért, mert elhisszük, hogy “öregszünk” és el is kezdünk ennek megfelelően viselkedni pl. egyre kevesebbet mozogni és egyre többet pihenni, kímélni magunkat.
Most tudományos “bizonyítékaim” is vannak arra vonatkozóan, hogy – mint a legtöbb dolog esetében – a korról és az öregedéssel kapcsolatos jelenségekről való gondolkodásmód, a velük kapcsolatos attitűd meghatározóbb, mint gondolnád!
A Yale Egyetem kutatói, Dr. Ray Fair és Prof. Edward Kaplan, különböző korú emberek maratoni eredményeit vizsgálva néhány érdekes következtetésre jutott:
- Az öregedés nincs / nem lesz drasztikus hatással sem a fittségedre, sem a fizikai teljesítőképességedre – ha és amennyiben rendszeresen edzel!
- 40 és 80 éves kor között a fizikai teljesítményed csökkenése közel sem oly’ rossz, mint azt úgy elsőre saccolnád – mindössze évi 1% !!! Ami igazán szuper hír – szerintem legalább is! A kutatók úgy találták, hogy a rendszeresen futók teljesítményük csúcsát 40 éves korukban érik el – én jelenleg 45 éves vagyok, vagyis kb. 5%-kal gyengébb a futóteljesítményem, mint “fénykoromban” (már a tudattól is gyorsabban ment, ahogy írtam is fent ;))
- A 80 és 90 éves kor közötti egy évtizedben a hanyatlás meredekebb és nagyobb, mint az előtte lévő 40 évben! Ami durva, de így van …
- Dr. Fair és Prof. Kaplan megalkotta azt a képletet, amelynek segítségével előre tudod jelezni, hogy milyen gyorsan fogsz futni 80 éves korodban :)! Nincs szükséged hozzá másra, mint a jelenlegi és a vizsgálandó életkorodra, valamint a mostani futóidődre. Minden életkorhoz tartozik egy viszonyszám, amit az alábbi táblázatban láthatsz …
Kor | Érték | Kor | Érték |
---|---|---|---|
40 | 1 | 68 | 1.3168 |
41 | 1.0099 | 69 | 1.3298 |
42 | 1.0199 | 70 | 1.3429 |
43 | 1.0299 | 71 | 1.3562 |
44 | 1.0401 | 72 | 1.3696 |
45 | 1.0504 | 73 | 1.3831 |
46 | 1.0607 | 74 | 1.3968 |
47 | 1.0712 | 75 | 1.4106 |
48 | 1.0818 | 76 | 1.4245 |
49 | 1.0925 | 77 | 1.4386 |
50 | 1.1033 | 78 | 1.4532 |
51 | 1.1142 | 79 | 1.4733 |
52 | 1.1252 | 80 | 1.5004 |
53 | 1.1363 | 81 | 1.5347 |
54 | 1.1475 | 82 | 1.5769 |
55 | 1.588 | 83 | 1.6274 |
56 | 1.1703 | 84 | 1.687 |
57 | 1.1818 | 85 | 1.7565 |
58 | 1.1935 | 86 | 1.8371 |
59 | 1.2053 | 87 | 1.93 |
60 | 1.2172 | 88 | 2.0365 |
61 | 1.2292 | 89 | 2.1585 |
62 | 1.2414 | 90 | 2.2981 |
63 | 1.2536 | 91 | 2.4574 |
64 | 1.266 | 92 | 2.6397 |
65 | 1.2785 | 93 | 2.848 |
66 | 1.2911 | 94 | 3.0865 |
67 | 1.3039 | 95 | 3.3598 |
Milyen gyorsan fogsz szaladni 80 évesen :)?
A képlet, amellyel kiszámolhatod:
Érték a táblázatból arra a korra vonatkozóan, amelyre kíváncsi vagy
÷
Érték a jelenlegi életkorodra vonatkozóan
X
Jelenlegi futóidőd
=
Jövőbeni futóidőd
Például, ha Te 50 éves vagy, 10 km-t 1 óra alatt teszel meg és arra vagy kíváncsi, 80 évesen mennyi idő alatt száguldasz végig ezen a távon, azt így számolhatod ki :):
- 1.5004 (a 80 eves érték a táblázatból) ÷ 1.1033 (az 50 évesekre vonatkozó érték a táblázatból) = 1.35
- 1.35 x 60 (jelenlegi időd percben mérve) = 81
Vagyis ugyanazt a távolságot 81 perc – 1 óra 21 perc – alatt futod le … most tedd a szívedre a kezed, egyáltalán hitted-e, hogy 80 évesen még lehet futni :D?! Márpedig ha belegondolsz, nem is brutálisan rossz ez a teljesítmény!!!
Ha szoktál futni, érdemes eljátszadoznod ezzel … és hidd el, amint belehelyezkedsz abba a tényállásba, hogy a KOROD CSAK EGY SZÁM – és nem kezdesz el a “korodnak megfelelően” viselkedni (kérlek, kérlek, ne tégy ilyet!!!) – csodák várnak Rád!
Nem csak a sport, a fizikai teljesítőképességed, hanem az élet minden területén! Ugyan, ki mondta, hogy azért, mert elmúltál 40 éves, nem kezdhetsz bele valami olyasmiba, amit eddig még nem csináltál??! El NE kezdj úgy viselkedni, mint az “idősödők”, mert – önbeteljesítő jóslatként – azzá is válsz! Viselkedj inkább úgy, mint a gyerekek – jobban jársz :)! Az egyik Barátnőm pl. azt mesélte, hogy a 80 körül járó szülei minden reggel a trambulinban kezdik a napot :)! Egy külső szemlélő mit mondhat? “Jajj, a gerincük! Meg az ízületeik! Nem való ez már nekik! Jobban tennék, ha vigyáznának magukra!” Még jó, hogy Ők nem így gondolják 😉 …
Lássuk csak: az elmúlt 5 évben (40 felett!) megtanultam viszonylag normálisan lovagolni; most vagyok túl a 3. zongora órámon (ez is mozgástanulás – kemény finommotorika, és az agyat is rendkívüli mód megdolgoztatja, az újonnan létrejövő idegi kapcsolatokról már nem is beszélve 😉 …; újra tanulok énekelni és olaszul is ;)).
Megint oda lyukadunk ki, hogy – ha nem is minden, de rengeteg dolog – fejben dől el!
Dr. Frank Miskelly, a londoni Imperial College NHS Trust orvosa szerint:
“80 éves korodig pont olyan jól kéne érezned Magad, mint 20 évesen. A hanyatlás az esetek döntő többségében pszichológiai okok miatt következik be.”
Persze, mindez akkor igaz, ha fizikailag aktív maradsz, vagyis rendszeres sportaktivitást végzel! Mert ennél nincs is fontosabb – ezt már Joseph Pilates is megmondta :)!
E cikk tartalmát fontosnak éreztem megosztani Veled. Remélem, Téged is olyan nyugalommal és bizonyossággal töltött el, mint engem, amikor olvastam :)! Mert a döntés – és így a jövőd is – a TE kezedben van!!!
Ha tetszett, iratkozz fel a blog értesítőre és küldd tovább Ismerőseidnek, Barátaidnak, hadd oszlassuk el a félreértések ködét a fejekben :)!
Szeretettel: Ági
4 Responses
Ez hihetetlen… vagyis.. Dehogy! Köszönöm!
Te pontosan tudod, hogy nem az, András :)! Nagyon szívesen! Puszillak!
Köszönöm megerősítésedet,s hogy ismét fején találtad a “szöget”!
Igaz, jómagam nem szoktam futni, kerékpárral szervezem a minden-
napjaimat, mint gyakorló(1,5, 4,5 és 5 évesek) nagymama. ….na azért a Pilates is műsoron van, s (bio) kertészkedem tavasztól őszig.
Ha alaposan megmozgatom magam nekem kedvenc gyakorlataiddal, ( fűrész, crix-crax stb..,)bizony sajna izomlázam is van.Tudom- Tőled is- hogy ez nem helyes, de muszáj vagyok leellenőrizni, hogy meg tudom-e őket csinálni. Jövőre 70 éves leszek. Szeretettel üdvözöllek
Drága Emese,
Gratulálok, csak így tovább :)! Nem baj az az enyhe izomláz néha … és naná, hogy próbálgasd a Pilates gyakorlatokat! Amilyen gyakran csak teheted 😉 …(szuper a bio-kertészkedés és a kerékpár is, de más – a gerincednek, az ízületeidnek és az izomzatodnak szüksége van a Pilates gyakorlatokra!)
Szeretettel: Ági