– Mit csináltál a hétvégén?
– Testőr-gladiátor-rabszolga voltam Visurgisban … 
– ???
De tényleg. Peti LARP-ján jártam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem a mostani hétvége, hanem az eggyel előtte levő volt … (a mostanit az Integrál Akadémián töltöttem, egy kis buddhizmust, meg kultúrantropológiát tanulva 
)
Ám most értem meg rá, no meg oda, hogy írjak róla …
tudod, X-generációs vagyok, kicsit lassabban működöm – ám ez nekem pont jó így.
(Erre szokták mondani a gyerekeim, hogy Anya az Internet Explorer 
)
“Vae victis – Róma!” – a Fiam élő szerepjátéka.
(LARP=Live Action Role Play)
Az ötlettől a megvalósításig majd’ 1 évet dolgozott rajta – a Csapatával együtt. 600+ oldalnyi létrehozott anyag. 52 karakter. 2 napon át folyamatosan, kb. 10-15 szálon futó események.
A helyszín Visurgis. Egy germán falu; a teutoburgi csata után kicsivel, ahol Varus helytartó 3 teljes római légiót veszített el az Armenius (Hermann) által egyesített germán törzsek ellen.
Karakterem Deianeira, az arénák bajnoka, a férfiak végzete (a késem miatt, nem másért :)). Szkítia büszke lánya, akit még gyermekkorában apja, a vesztes törzs főnöke túsznak ad át a győztesnek; s akit aztán rabszolgának adnak el. Hosszú hányattatás után gladiátorrá képeznek, az arénák bajnoka leszek: 100 mérkőzésemből 92-őt megnyerek. De a kor lassan kifog rajtam …
Az Istenek viszont más sorsot szánnak nekem – eljutok gazdámhoz, Publius Vinicius római szenátorhoz, akinek kb. másfél évtizede vagyok a testőre – s amennyire ez úr és rabszolga közt lehetséges – a bizalmasa. A római elit küldöttséggel érkezem a germán Visurgisba, amely Róma “szövetségese” … és itt indul a játék.
Ármány, szerelem, árulás, harc, lakoma, portyázás az erdőben, veszélyes küldetések és a végső, sorsdöntő csata – minden, ami egy római légió által megszállt, germán faluban lehetséges, időszámításunk szerint 9-ben, Augustus császárságának 40. éve körül. Amikor lassan lejár az ő ideje is … no de, ki lesz utána a Császár?!
Imádtam. Elejétől a végéig. BŐVEN komfortzónámon túlmutató “küldetés”. Nehéz volt. Az egyik legzöldfülűbb játékos voltam. (mondtam már, hogy amúgy szeretek zöldfülűnek lenni? Ez azt jelenti, hogy valami újat csinálok ;)) És fizikailag is állatira elfáradtam! 2 nap, reggeltől estig “felszerelésben”, terepen.
A “gyerekek” befogadtak. Figyeltek és vigyáztak rám. Ha arra volt szükségem, “megtartottak” – segítették a játékomat. Jól esett! S hatalmas élményt jelentett.
Ugyanakkor outban (amikor nem a játékra figyelsz és karakterben vagy), nem győztem az államat keresgélni, ahogy a háttérben a játékosok élményéért dolgozó Csapat összehangolt működését, logisztikai bravúrjait és a helyzet alakulásához dinamikusan igazodó rögtönzéseit figyeltem.
No meg, a Fiamat! Ahogy mindenre és mindenkire odafigyel: játékosra és a saját teamjére egyaránt (“igyál eleget! Ha fáradt vagy, pihenj le egy kicsit! Ne égesd ki magad …” – volt alkalmam néhány csapat megbeszélésbe belehallgatni, lévén a szobám a “parancsnoki szoba” felett helyezkedett el :))
Őszintén? Azt hiszem, egy Édesanya számára nincs ennél nagyobb öröm és büszkeség! Mint amikor a saját gyermekét figyeli felelősségteljes, komoly szerepben – és megnyugodva látja, amit lát. Mert a teljesítmény és a siker – egy dolog. Hogy ki és milyen az az EMBER, aki mögötte áll … az a lényeg. Amit láttam, megmelengette a szívem.
Csak azt tudom mondani: köszönet az élményért, Fiam! Minden szempontból.
Deianeira, született Isvara – Téged pedig nehezen engedlek el. Megkedveltelek.
(Mondják, kicsit hasonlítasz rám Lehet, hogy nem a véletlen műve …?)
Néhány fotó, a három fantasztikus fotóstól, akik az eseményen dolgoztak …
Bár ez egy “játék” – sokkal több ez, mint játék …
Aki nem hiszi, járjon utána! 
Fotók: instagram.com/zsidekbari ; © 2025 Kostyál Zsigmond https://www.kostyal.hu; Pelsőczy Barnabás
Szervezők: https://www.facebook.com/thousandlivesstudios; Forsaken Larp
