Sokat, sokat mezítláb! A Te lábfejed olyan, hogy szívesen bújtatod papucsba? Vagy inkább jól elrejtenéd, hogy ne is lássa senki?
A kérdés aktuális, hisz nyár van. A papucsok, szandálok, flip-flopok szezonja. De hogy milyen lábfejek kerülnek elő a cipőkből, amely az év nagy részében “ápol s eltakar” ….!!! Egynek örülj: semmi nem végleges! Ha most nem is olyan, mint szeretnéd, ezen változtathatunk :)!
Romana Kryzanowska (Pilates kedvenc tanítványa) gyakran mondogatta: “Nem hozhatsz létre szilárd felépítményt hitvány alapokon.” És milyen igaza volt!
Mégis, sokkal többet foglalkozunk azzal, hogy a bikini szezonra hogy néz ki a hasunk, mint azzal, hogy néz ki a lábfejünk/talpunk … Pedig-pedig. Ha tudnád, hogy még a hasad és a talpad között is van összefüggés :)! (majd csak figyeld meg: helyes Erőközpontozásnál a talpboltozatod aktiválódik, kicsit feljebb emelkedik a talajtól …)
Az emberi lábat nem erre találták ki, amire és ahogy most használjuk!
Arra meg aztán pláne nem, hogy otrombábbnál kényelmetlenebb cipőkbe préseljük-gyömöszköljük bele (majd vadul csodálkozzunk, hogy jééé, itt egy kis kinövés, ott egy kis tyúkszem, vagy kalapácsujj … jajj!!!)
Az emberi lábfej egy CSODA. Mérnöki precizitással “megtervezett” mestermű (mint ahogy egyébként az egész emberi test az :)), amelyet 26 csont (az ember 206 csontjából 2 lábra számítva 52 lábcsont!!!), 33 ízület, 120, egymást átfedő – összefonódó, a lábat mintegy “köpenyszerűen” beburkoló, rövid kis izom és sok-sok erős szalag alkot.
Helyes teherviselésnél az egyensúly a talpadon 3 pont között oszlik szét: a sarkadon, illetve a kis – és a nagy lábujjad feletti párnácskán, ideális esetben egyenletesen. Az egészséges talpnak megvan mindhárom boltozata: a haránt boltozat (a “macskatalpadon” fut), a belső és a külső hosszanti boltozat. Neked megvan?
Miért KRITIKUS, hogy meglegyen? Hogy lábfejed izmai erősek és ruganyosak legyenek és hogy megőrizd talpad egészségét?
Egyrészt, mert a 2 lábfejed nagyon kicsi a teljes testedhez viszonyítva, viszont minden lépéssel hatalmas súly terhelődik rá. Saját testsúlyodnál 50%-kal nagyobb! Minden egyes lépésnél. Gondolj csak bele: egy átlag napon 8-10 ezer lépést teszel. Ez egy napon több száz tonna súlyt jelent, amely a talpadra nehezedik! Anyám!
Másrészt, mert bármely lábfej, talpboltozati probléma végigfut a testeden!
A felette elhelyezkedő ízületeken a helytelen terhelés végiggyűrűzik – nem csoda, ha kopik, fáj a boka, a térd, a csípő … hogy a gerincedről már ne is beszéljek!
Mit tégy – első körben – hogy egészséges maradjon a lábfejed?
– le a cipővel! Nyár van. Járj sokat-sokat mezítláb, lehetőleg puha, egyenetlen talajon. Mint amilyen a fű a kertedben, vagy egy parkban (a darazsakkal azért vigyázz!), vagy a tengerparti homok.
– jár lábujjhegyen, sarkon, belső – külső talpélen
– szedegess fel apró tárgyakat a talajról (a láb hajdan nagyon ügyes volt, őseink fogni is tudtak vele – Te miért ne tudnál? Csak gyakorlás kérdése! És ne aggódj, ha először “bénán”, vagy netán sehogy sem megy! Mivel nem igazán használtad erre a funkcióra a lábad eddig, nincsenek meg azok az ideg-izom összeköttetések, amelyek a lábfej izmait működtetni tudnák – hiába adja ki az agyad a parancsot. Viszont kitartó gyakorlással ezeket látre tudod hozni, majd aktiválni is tudod!); hajlítsd-nyújtsd a lábfejed és a lábujjaid —> magyarán, tornáztasd a lábad! Minden nap.
Figyeld meg, hálás lesz érte 😉 ! És ha muszáj is visszaraknod a lábfejed a cipőbe – amit a mezítlábas futók közössége csak “kis lábkoporsónak” hív -nagyon nézd meg, mibe dugod a lábad: feltétlenül és csakis kényelmest válassz!!!
Ha ma hazaérsz, legyen ez az első, amivel megjutalmazod Magad – le a cipővel és lábtorna INDUL!
Na, milyen érzés ?
3 Responses
A már erősen torzult lábfejnek is segít a lábtorna? Már próbálkoztam, hogy az ujjaimat külön mozgassam, ahogy mutattad, de nagyon bénán sikerül 🙂
Szia Katikám,
Segít, bizony :)! Azt nem állítanám, hogy olyan lesz, mint “új korában”, de azt igen, hogy jelentős javulás érhető el. “Csak” csinálni kell, mint mindent, aminek köze van a Pilateshez ;)!
Gyakorolgasd csak a lábujj mozgatást – egyre jobban fog menni! S ha bármiben segíthetek, csak szólj :)!
Kedves Ági!
Megint egy nagyon lényeges dologra hívtad fel a figyelmünket. Szerencsémre életem során mellőztem a hegyes orrú tűsarkú cipőket. Amikor nagykorú lettem pont abban az időben átmenetileg kiment a divatból, később érettebb korban már annyira kényelmetlennek éreztem, hogy csak ritkán viseltem. Ami a “lábkoporsó” elnevezést illeti sok igazság lehet benne. Nemrég hallgattam a rádióban egy ortopéd orvos előadásában, hogy a gyógycipő és a betétek viselése is csak a fájdalom csillapítása miatt ajánlott, egyáltalán nincs gyógyító hatásuk. Ami a mezítlábas futást illeti, a darázscsípés sajnos nem mellékes dolog. Az ember nem járhat, futhat állandóan leszegett fejjel, a talajt vizslatva, azért sem, mert nem biztos, hogy így is észreveszi ezeket a kellemetlen, manapság túlszaporodott rovarokat. Jómagam egyszer túrabakanccsal a lábamon léptem rá egy földalatti darázsfészekre és a lábam szárába kaptam a szúrást (szerencsémre csak egyet). A strandon sem járok mezítláb, mert számtalanszor tapasztaltam, hogy mások darázsra lépve pórul jártak. A különböző tárgyak lábbal való megfogása és felemelése a talajról nagyon jó ötlet. A Pilates lábgyakorlatok is ezt a célt szolgálják (gondolom), főleg a DVD-ken talajon “A talajon végezhető reformer gyakorlatok” sorozatban fordulnak elő. A kargyakorlatok között is vannak ilyenek, amikor a “Biceps -triceps” gyakorlatok közben lábujjhegyre állunk és vissza a talpra. Lehet, hogy van jobb módszer is a mozgásszervi problémák rehabilitálására, vagy megelőzésére, mint a Pilates-gyakorlatok, de még ilyet nem találtam, igaz amióta felfedeztem, már nem is kerestem mást.
Szeretettel: Kati