Most ért haza a sétából. A szokatlanul meleg, napsütéses decemberi időjárás hívogatón ölelte át, ahogy a – bőréből örömében majd’ kiugró – kutya nyakára csatolta a pórázt.
A pillanat törtrészéig azért átfutott az agyán, hogy nincs ez rendjén így …
(persze-persze, a klímaválság! Amit senki nem vesz komolyan, csak a szájukat jártatják. Amióta aláírták a párizsi klímaegyezményt, nemhogy csökkent volna 55%-kal, hanem duplájára emelkedett az üvegházhatású gázok kibocsátása! – futott át rajta.)
A saját bőrén érzékelte évről-évre, milyen melegek a telek.
Ma is, amikor nekiindult, már 11 fokon állt a hőmérő higanyszála. Azért azt el kellett ismernie, jól esett a séta ebben a tavaszi-télben, így Karácsony előtt kevesebb, mint 1 héttel …!
Imádta ezeket a kutyasétáltatós-erdőjárós kiruccanásokat! Amelyek mély csöndje minden alkalommal lehetővé tette számára az elmélkedést, a saját gondolataiba történő belemerülést. Vagy épp az izgalmasabbnál-izgalmasabb podcast-ek hallgatását, ami szintén repertoáron volt egy jó ideje! Hisz az agy mozgás közben képes a legjobban feldolgozni a hallott információt. (Állítólag Einstein is séta közben tette a legnagyobb felfedezéseit! 😊)
Szeretett egyedül lenni. Bár nagyon élvezte a társaságot is – ahhoz, hogy meg tudja őrizni lelki-és mentális egyensúlyát, egész egyszerűen muszáj volt maga mögött hagynia a dolgokat, időről-időre. Ráadásul, mostanra kimondottan élvezte saját maga társaságát! (nem volt ez mindig így … elég „messziről” érkezett e téren) Jó viszonyt ápolt önmagával – megdolgozott érte, de megérte!
S régen rájött arra is, hogy adni magából csak úgy tud másoknak, ha odafigyel, hogy maga is töltődjék. Ez, persze, elég közhelyesen hangzik – mégis kevesen merik – akarják – tudják megtenni. Meg amúgy is: közhellyé azért válik valami, mert annyira fontos, hogy már százezerszer hallottad … ám ez közel sem jelenti automatikusan azt, hogy a tettek mezejére is lépsz! – gondolta.
Ahogy nekiindult a domboldalnak, óhatatlanul az év eseményeit, történéseit; kalandjait, találkozásait; jó és kevésbé jó megtapasztalásait kezdte el számba venni. Különösképp, hogy a délelőttje a 2024-ben készült családi fotók rendszerezésével telt …
Ez az év – nem volt könnyű. Hozott nehéz energiákat, de csodás, felemelő pillanatokat is. Úgy érezte, évek óta készítik valamire. Nem tudta, mire. De amikor ezeket a nehéz pillanatokat át kellett élnie, önmagát is meglepő higgadtsággal állta a sarat. A Forrással való rendszeres kapcsolata régóta megérlelte a bizonyosságot benne: mindennek oka van. S minden érte történik. Valamit tanítani akar neki … mélyen bízott benne, mi több, tudta – mert napi szinten tapasztalta – hogy semmi nem történik „véletlenül”. Az emberi Élet fonalát „szövő” Isteni Intelligencia időzítése tökéletes. És néha – vagy többnyire? – nincs szinkronban az általa „elvárt” időzítéssel. Épp ezért, egy jó ideje már nincs is „elvárt” …
S mivel a földi élet a dualitás világában zajlik, tisztában volt vele, hogy mindennek létezik az ellentettje is. Világos-sötét. Fent-lent. Kint-bent. Nő-férfi. Apály-dagály. S ha van jó – kell lennie „rossznak” is. Különben felborul az egyensúly!
Hosszú ideje tudja és éli – nem csak tanítja 😉 – hogy a vele történő események közül nem minden felett rendelkezik kontrollal. Ami felett viszont kizárólagos döntési jogkört gyakorol, az a saját válasza a vele történtekre, s a körülményekre (ami soha nem reakció!) …
Idén meglehetősen sok lehetőséget kapott az Univerzumtól az „inkább elszámolok 10-ig (vagy inkább 100-ig)” és az „alszom rá egyet (vagy inkább 1 hetet)” gyakorlására!
Belegondolt, hogy a 8-10 évvel ezelőtti énje ennyi teher alatt összeroskadt volna!
(mi sem bizonyítja jobban, hogy csak annyit rónak ránk, amely hordozására még képesek vagyunk …)
Mostanra elért oda, hogy tudott hálás lenni. A jóért feltétlen. De a „rosszért” is … végső soron, olyan is előfordult, hogy amit 5-6 évvel ezelőtt rossznak gondolt, arról mára bebizonyosodott: ha az ott és akkor nem történik pont úgy, ahogy, ma nem itt tartana!
Mert – Steve Jobs szavaival élve – „a pontokat nem tudod előrefele összekötni.” Csakis visszanézve látod és érted meg a Veled történtek okát és értelmét!
Létezik a 4. dimenzió – sőt! – amelynek érzékelésére mi ugyan képtelenek vagyunk, de az attól még ott van … és működik. Ehhez van szükség az Istenben való bizalomra! Ami a legtöbb mai, kontrollmániás, a spiritualitást és a saját lelkéhez történő kapcsolódást az életéből száműző, nyugati ember számára teljességgel elképzelhetetlen (tisztelet a kivételnek!)
Önátadás? Elengedés? A Felsőbb Akarat önmagamon történő átengedése? Felfekvés a hullámok hátára? Ugyan már! Viccelsz?! Ebben a világban??! Ahol „küzdeni” kell, mert ha nem teszed, eltaposnak? Ahol csak úgy érvényesülhetsz, ha kepesztesz ezerrel? Milyen folyó – ne már?! Még a végén másfele visz, mint ahol én akarok lenni 5 év múlva …!
Igen, pont ebben a világban kell ÉS érdemes másképp csinálni. Körülnézve, soha ennyi boldogtalan, kétségbeesett, beteg, elveszett embert nem látott, mint így a 21. század elején … pedig minden adott lenne a boldog, szabad, egészséges élethez, nem?
„Hát nem. Mert alapvetően értünk félre valamit … „ s ő már úgy érezte, kapiskálja, honnan származik ez a félreértés.
Változtasd meg, ahogy a dolgokra nézel – s a dolgok, amelyekre nézel, egyszeriben megváltoznak. – szólt kedvenc idézete, egyik kedvenc Tanítójától, Wayne Dyertől.
Ha valamit nem értett, vagy valahol elakadt … eljátszott a gondolattal: vajon az általa nagyra becsült Tanítók közül ki hogyan látná, oldaná meg a helyzetet. Ez érdekes, ismeretlen terepre, merőben új megoldásokhoz vezette …
Mire idáig jutott a belső eszmefuttatásban, újra a domboldalban találta magát – immár a hazafelé vezető úton! A kutya vidáman ugrabugrált mellette (átsuhant az agyán: „Ez a kutya pont olyan, mint én! Mindegy, hány éves … ha süt a Nap és ő sétálhat, a felszínre tör gyermeki – avagy inkább kutyakölyök – énje … s Ő felhőtlenül boldog!”); ő pedig arra jutott, hogy minden úgy van jól, ahogy.
Optimistán és érdeklődéssel néz az eljövendő év elébe, mert – a Ritmus, mint a világegyetem egyik legfőbb törvénye értelmében – a völgy után jön a hegy; vagy hogy Micimackó szavaival éljünk: a hepe után nem jöhet még egy hepe, csakis egy hupa! „2025 – egy hupa év lesz” 😊 – ebben teljesen biztos volt.
Miközben végtelenül szerencsésnek érezte magát, hogy olyan helyen élhet, ahol ezek a filózgatós séták a mindennapjai részét képezhetik. (Ezt – ha jobban belegondolt – semmiért nem adná …) S azért is, hogy mindezt leírhatja Neked!
Lejegyezte: Simonfi Ági 2024.12.19-én
