Vajon tudtad? 10 érdekesség a Pilatesről …

Egyszer az egyik tábor résztvevőnk megkérdezte, hogy miért “Joe bácsizom” a cikkeimben Joseph Pilatest 🙂 … Tudod, én már annyi sztorit, anekdotát, aranyköpést hallottam róla és vele kapcsolatban, hogy néha tényleg úgy érzem, mintha személyes jó ismerősöm lenne az “Öreg”. Ráadásul nagyon határozottan úgy gondolom, hogyha egy kicsit jobban megismered Őt, mint embert – és nem csak szárazon koncentrálsz az amúgy zseniális Módszerére – még inkább megérted a Pilatest és szívesebben is csinálod majd (egy jó ismerőstől szívesebben tanul az ember, nem igaz?) Ezért leírtam Neked most néhány érdekességet Joe bácsiról, amit a “Nagy Öregek” (The Elders – akik még személyesen Tőle tanulhattak), hagyományoztak ránk …

 

 

1. Joseph Pilates angolkóros, asztmás, beteges kisfiúnak született (1880-at írtunk ekkor), akit még az osztálytársai is folyton csúfoltak a neve miatt; ám a kis Joe sorsába nem törődött bele, 2 évtized múlva cirkuszi artistaként repkedett a levegőben, majd mint boxoló verte laposra ellenfeleit. Vajon mitől került ilyen jó karba? Talált, süllyedt :-)…

2. Dolgozott a Scotland Yardnál és módszerével a hamburgi rendőröket is edzette.

3. Az 1. Világégés Angliában érte, s mint német állampolgárt, internálták – több honfitársával együtt. Ekkor tizedelte az angol lakosságot a spanyolnátha járvány… Pilates és honfitársai, akiket mindennap edzett módszerével, nemhogy nem haltak bele, de még csak meg sem betegedtek… Pedig jó sok összezárt ember között jó gyorsan tudnak terjedni a kórokozók…

4. Man szigetén egy kórházban segédápolóként Világháborús sebesülteket rehabilitált módszerével (igen, ők fiúk voltak!!!)

5. Visszautasította, hogy a német hadsereget a Contrologyval készítsék fel egy újabb háborúra – inkább az USÁ-t választotta.

6. A kortárs táncművészet legnagyobbjaival, pl. Martha Grahammel dogozott együtt.

7. Nem csak balett táncosokat, hanem boxolókat is edzett a módszerrel!

8. Elég hirtelen haragú, türelmetlen, kissé különc emberként, és szigorú tanárként emlékszik vissza rá még ma is élő néhány, igen idős tanítványa. Az igazi érzékenységet a tanításba felesége, Clara vitte (pl. a beszédes gyakorlatnevek is neki köszönhetők)… Hiába, a nők empátiája :)!

9. 60 éven keresztül fejlesztette a Contrology-t, amelyet halála után neveztek el róla Pilates-nek. A gyakorlatrendszer hatalmas: több, mint 500 gyakorlatból áll! És rendszer: vagyis nem csak a talajon, hanem speciális gépeken, a Reformeren és a Cadillac-en is zajlanak az edzések… Ja, ez utóbbi inkább valami inkvizíciós eszközre hasonlít, ellenben a hatása verhetetlen (nem véletlen a nevük sem: a Reformerrel átreformálhatod egész tested, a Cadillac pedig – csakúgy, mint jármű társa – Számodra is igazi luxust jelent!)

10. S hogy hogyan halt meg? New york-i stúdiójában tűz ütött ki. Joe bácsi egyedül ment fel, hogy felmérje a károkat, amikor hirtelen beszakadt alatta a padló… Ő pedig több, mint 2 órát lógott az alatta levő emelet plafonjáról – ne feledd, 87 (!!!) éves volt ekkor – mire valaki előkerült és leszedte onnan. Azt hiszem, egyetérthetünk, hogy elég jó karban volt az “öreg”! Itt szerzett egy kicsinek tűnő tüdősérülést, amiről azt gondolta, hogy majd ő meggyógyítja saját magának. Nem sikerült. Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy egész életét végigpöfékelte és a dohányzás ezen az állapoton nagy valószínűséggel nem segített.

Abban viszont egyetérthetünk, hogy Joseph Pilates fantasztikus ember volt :)! Érdemes a nyomdokain haladni …

Még ezek is érdekelhetnek

Keresés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük