Egy új jelenség – amely Téged is érint, ha elmúltál 40
Élettartam-robbanás. A médiában egyre gyakrabban találkozhatsz ezzel a kifejezéssel, amely egy új, társadalmi-politikai szempontból sem elhanyagolható jelenségre hívja fel a figyelmet, annak leírására szolgál. Ez pedig nem más, mint hogy a nyugati társadalmak egyre öregszenek – egyre tovább élünk. Én ennek sem társadalmi, sem szociológiai vetületeivel nem kívánok foglalkozni ebben a cikkben – inkább az egyén felelősségét firtatom.
S ha a 40+-os korosztályhoz tartozol, ez a kérdés Téged is érint!
A mostani 40-esek fele jó esélyekkel indul, hogy 90 éves koráig, vagy még annál is tovább éljen. A kérdés csak annyi: HOGYAN?! Milyen életminőségben? Ez NAGY dilemma – s úgy látom, a döntést sokan még mindig nem felelősségük teljes tudatában hozzák meg … mintha bele sem gondolnának előre, melyek a lehetséges variációk! Csak az államra, a támogató háttér rendszerekre várni, hogy majd ők megoldják a helyzetet – ismerve pl. a mai magyar egészségügyben uralkodó viszonyokat – szinte az öngyilkossággal egyenlő.
Részemről, a 70-es évek első felének szülötte vagyok. Tehát, akárhogy is nézzük, a legnagyobb jóindulattal sem számítok már fiatalnak ;). Egy ideje már az 50-et is elhagytam, ám – és ezt nem én mondom, hanem a tini- és fiatal felnőtt korban lévő, következésképp jól fejlett kritikai érzékkel bíró gyermekeink – nem nézek ki annyinak. S ami számomra még ennél is fontosabb: nem is érzem magam ennyinek! A testem ugyanarra képes, mint 20 évvel ezelőtt, sőt, 1-2 funkció még javulást is mutat! Persze, most mondhatod, hogy Pilates edzőként könnyű nekem formában lenni, de maga a tény, hogy valaki Pilates edző, közel sem vezet automatikusan oda, hogy jó karban legyen a teste. Merthogy napi szintű testmozgás szükséges hozzá … amit senki nem végez el helyettem 😊!
A múlt „árnyai” …
Soha nem tudtam megváltoztathatatlan tényként elfogadni azt, amit tizenéves koromban a környezetemben élő, kicsit „idősebb” (értsd, 30-as, nekem akkoriban „matuzsálemnek” tűnő :D) nőktől gyakran hallottam: „nna, majd ha te is elmúlsz 30! Majd ha megszületnek a gyerekek! Majd meglátod, milyen nehéz lesz kordában tartani a felkúszó kilókat!” Volt ebben valami beletörődés, rezignáltság, lemondás, ami heves ellen reakciókat váltott ki belőlem: „Én aztán nem! Majd meglátjátok!” A legriasztóbb számomra ebben nem is az volt, hogy valaki elhízhat – hanem, hogy kiengedi saját életének gyeplőjét a kezéből, mintha nem is az övé lenne …. Hogy “csak úgy” lemond arról, hogy jól nézzen ki, vagy jól érezze magát a bőrében! Mintha ez legalább is a 40+-osokat sújtó, elkerülhetetlen átok volna …!
Ráadásul nekem már akkor az volt az érzésem, hogy a legtöbb Nő a korát kifogásnak, a gyerekeit magyarázatnak használja, védőpajzsként emelve maga elé őket, csak hogy ne kelljen elhagynia a jól megszokott, sportmentes kis komfortzónáját! Persze, nem akarok igazságtalan lenni, mert azt is tudom – hisz láttam a saját Anyukám példáján – hogy a mi generációnk Édesanyáinak, az esetek döntő többségében, a sport nem épült be szervesen a mindennapi életébe. Erre nem is nyílt sok lehetőségük. A 70-es, 80-as években nemhogy fitnesz, vagy wellness termek nem voltak, de még tornatermi aerobic órára sem nagyon emlékszem, ami az Anyukáknak szólt volna. S mivel életünk majd 90%-át a berögzült szokásaink alapján éljük, a „sportmentes” életmód, mint ahogy a 30-on túli enyhe túlsúly is, teljesen normálisnak volt tekinthető akkoriban …
Csakhogy nekem ez nem volt perspektíva. Bár egész kislány koromtól kezdve sportoltam (atletizáltam, majd kézilabdáztam), mindig „ducinak” éreztem magam. Ki tudja, miért – ezzel az énképpel rendelkeztem. S persze, tiniként sem voltam soha elégedett sem a súlyommal, sem az alakommal … no és persze, a külsőmmel sem úgy unblock. 16-17 évesen még őrült fogyókúrákba is belementem (hja, kérem, akkor még nem tanultam erről „tudományosan”, mit is tesz az ember lánya ilyenkor a testével…!), amivel annyit sikerült elérnem, hogy jól összezavartam a hormonháztartásom … ami később persze helyreállt, de hogy jól nem esett neki a dolog, az biztos!
Tehát számomra az, hogy elérjem azt az alakot és testsúlyt, amivel elégedett lehetek, abban az időben elsődleges fontossággal bírt. Persze, a mai tudatossági szintemen már tisztán látom, hogy én akkor és ott önmagammal nem voltam elégedett – önmagam nem fogadtam el. Szegény testem „csak” leképezte azt, ami odabent dúlt – s ez némi túlsúly formájában manifesztálódott.
Aztán jött a Férjem – aki „ducin” ismert meg (jelzem, szerinte egyáltalán nem voltam az ☺), s úgy szeretett belém, úgy fogadott el, ahogy voltam. S láss csodát, a kilók maguktól kezdtek leolvadni rólam … ám innentől én már nagyon tudatosan figyeltem arra, hogy a rendszeres testmozgás az életem részét képezze! S hittem, ha rendszeresen csinálom, a kilóim majd alakulnak „maguktól” 😉 ….
Ekkor még semmi közöm nem volt az edzőséghez – marketingesként nyűttem az íróasztalt, meg a széket, egy multinál. De valami odabent, legbelül „haldokolni” kezdett … tisztán éreztem, nem vagyok a helyemen. Az nem lehet, hogy én így éljem le az életem, hogy ülök egy számítógép előtt és marketing kampányokat rakosgatok össze! Hogy nem taníthatok, nem találkozhatok emberekkel!
Egy életeket megváltoztató mozgásforma: PILATES
Az út hosszú volt és rögös, mire rátaláltam a Pilatesre, amelyet egy saját gerincbetegségre való megoldásképp kerestem és találtam. 30 éves elmúltam és 2 kisgyerekkel otthon, GYED-en, amikor elhatároztam, hogy ezt tanítani szeretném, minél több embernek átadni – így kezdtem edzővé átképezni magam. Ami szintén évekbe telt és talán egy másik cikkben majd erről is szó lesz, ám most vissza a tudatos öregedéshez ;)!
Az elmúlt 20 évben rengeteg remek, jó fej, főként 40-50-sőt 60+-os nővel – valamiért mindig őket „vonzottam” legjobban ☺ – volt szerencsém együtt dolgozni az Ágipilates táborokban, az óráimon és egyéb, élő rendezvényeken. Sokan úgy találtak rá a Pilatesre, hogy egész életükben gyűlöltek mozogni (nem is tették sűrűn!), a „tornából felmentve” kategóriába tartoztak és ügyetlennek gondolták magukat. Jó néhányuknak vette el a kedvét a mozgástól egy-egy „jól irányzott”, testnevelő tanári beszólás, megszégyenítés (mert mondjuk nem tudtak felmászni arra a nyamvadt kötélre!), vagy a társaik gúnyos röhögése, ha valami nem ment tornaórán. Ezek a Nők valami olyat leltek meg a Pilatesben, amit soha előtte nem tapasztaltak: a testmozgás és a fejlődés örömét! S annak szabadságát, hogy itt nem kell versenyezni. Nincs kivel. A mérce mindig önmagad … hogy holnap egy kicsit szebben-jobban-pontosabban, tudatosabban végezd a gyakorlatokat. S ha esetleg mégsem sikerül, akkor sincs semmi. Mert tudhatod, hogy minden test – a Tiéd is – minden nap, más és más. Ha ezt tiszteletben tartod önmagadban – hosszú távon a fejlődési görbe csakis felfelé ívelhet!
S most én itt a Pilatesről írok, mert emellett tettem le a voksom – nem véletlenül. Hisz látom, immáron két évtizede ámulva figyelem, mire képes ez a mozgásrendszer az emberek testével ÉS test-tudatával! A legszebb, legformásabb és funkció szempontjából a legjobban működő testek a Pilatesesek között találhatók ☺ … ahogy nézem a 70 felé járó amerikai mesteredzőimet, még mindig leesik az állam: egyre jobban néznek ki, pedig öregszenek ;)! Kecsegtető perspektíva! A legtöbben fájó derekuk/hátuk miatt ismerkednek meg Joe Pilates fantasztikus mozgásrendszerével, ami már egy pár alkalom után a múlté. Annak, akinek fáj – ez hatalmas dolog! Tudom, mert átéltem.
Életbevágóan fontos üzenet – 40 felettieknek
Ám az igazság az, hogy nekem nagyjából mindegy, mit – csak sportolj! Ez a „Jövőre fiatalabb!” mozgalom üzenete is, amelynek alapítója vagyok. Naná, hogy foglalkoztat a korom! És naná, hogy fontosnak tartom eljuttatni az üzenetet minél több ember számára: az öregedés NEM egy átok! Egy teljesen természetes folyamat, amelynek pozitív megélésével kapcsolatban Neked is van felelősséged. Mi több, elsősorban a Tiéd a felelősség.
S most ezek közül egyre szeretném kihegyezni az üzenetet: mozogj, SPORTOLJ rendszeresen!
40 felett ugyanis az áramlat ellened fordul. A tested felépítő és lebontó folyamatai közül ez utóbbiak kerülnek túlsúlyba … hacsak nem adod meg nekik a növekedésre felszólító jeleket, nap mint nap! Igen, minden nap! Mert a „pusztulás, vagy épülés” biokémiája napi szintű!
S lehet, hogy ez kegyetlenül hangzik, mert elköteleződést igényel – de nézzük meg, mi történik, ha NEM teszed!
A 40-es éveid tájékán – kinél előbb, kinél kicsit később – amúgy is hatalmas változások zajlanak, „viharok” dúlnak egy Nőben, létének több rétegében.
Fizikai szinten óhatatlanul elérkezik a változókor, s Te elkezdesz tartani az elhízástól, a csontritkulástól, az inkontinenciától, a mellráktól, a magas vérnyomástól s mindattól, amiről azt gondolod, hogy a kor elkerülhetetlen velejárója. Változik a tested, változik a lelked. Néha a hivatásod és a családi berendezkedés is (pl. kirepülő gyerekek)… én ezt most úgy élem meg, hogy ez egy rendkívül intenzív időszak, majdnem olyan, mint a tinikor, csak itt már nem keresed, hanem újra értékeled önmagad … ki vagy Te, mit értél el eddig, elégedett vagy-e az elért eredményeiddel, az életeddel úgy, ahogy van. Vagy változtatni kéne?!
Sokan némi disszonanciát élnek meg: hisz bölcsebbnek, tudatosabbnak, sokkal tapasztaltabbnak érzik magukat, miközben a társadalom még mindig ott tart, hogy a 40-50 felettieket leértékeli … de hiszem, hogy ez változni fog!!!
Tehát, a sok történés közepette a jó hírem az, hogy fizikai szinten nem kell semmitől sem tartanod! A teendőd „mindössze” annyi, hogy hozd meg a döntést most és köteleződj el! Kezdj el mozogni napi szinten, de legalább heti 4-5 alkalommal – így az öregedéssel együtt járónak titulált betegségek 2/3-át elkerülheted!
Amit én látok-tapasztalok az Ágipilates Közösség Tagjai között, az csodás! Olyan visszajelzések érkeznek, amelyekre álmomban sem gondoltam volna 😉 … Büszke vagyok Rájuk – és hálás értük!
Egész kislány koromból emlékszem egy angol gyermek filmsorozatra, amelynek az volt a címe: „Szupernagyi”. Én már akkor arra gondoltam: ha eljön az én időm, az szeretnék lenni :D! Ezt most is pont így gondolom! S ahogy telnek-múlnak az évek, egyre közelebb is kerülök ehhez a korszakhoz … Csak épp most már az eszköz is a kezemben, hogy így legyen ;)! Azért, mert az ember elmúlik 60-70-80, a teste nem kell, hogy elhanyagoltan tengődjön vagy totálisan elhasználódjon. És nem is fog, ha figyelsz rá! Látom magam saját elmém képernyőjén, amint trambulinozok, görkorizom és síelek az unokáimmal. Mert óvom, szeretem a testem – épp ezért úgy és arra használom, amire a Jóisten megteremtette. S a testem meghálálja a gondolkodást …
És a Tiéd is meg fogja! Csak tedd meg érte, ami a Te részed – ne várj senkire! Senki nem fogja megcsinálni helyetted. Hiszem, hogy a mostani 40-50-es generáció másképpen öregszik, mint az előttünk járók. Jóval tudatosabban, felelősség-teljesebben! És bebizonyítjuk a világnak, hogy van ÉLET – méghozzá nem is akármilyen 😉 – a lemez „B” oldalán is!
Élettartam-robbanás. Te is aktív részese vagy. Ha tudatában vagy, ha nem. Ha válaszolsz erre a kihívásra – ha nem. A döntés, s a jövő a Te kezedben van 😊!
