Forma-Tervező: Tudtad, hogy a 18 év alatti gyerekek 2/3-a tartáshibás vagy gerincbeteg? Vajon a Tiéd is közéjük fog tartozni?

Előfordult már Veled is, hogy munkából hazaérvén csemeté(i)d épp valami baromi érdekes filmet/mesét néz(nek) valamelyik TV csatorna előtt üldögélve? Netán a számítógép billentyűzete fölé görnyedve lelkesen püföli(k) azt, számítógépes játékokat játszva avagy a világháló kifogyhatatlan információ dömpingjét böngészve?

Mindez még nem is lenne akkora tragédia, ha 1 óra elteltével – miközben Te szépen rendet raktál és nekiláttál vacsorát készíteni – nem találnád még mindig ugyanott és ugyanabban a pózban, ahogy hagytad?

A kisgyermekek az oviban még sokat kúsznak-másznak, “játszanak”, és az óvó nénik ezt hagyják is.

Én csak azt szoktam mondani, hogy a ménkü az iskolával üt be: teljesen egészséges, mozgékony gyerekeket “nyomnak be” az iskolapadba, ahol elvárják tőlük, hogy “viselkedjenek”, üljenek “nyugton”, amíg a tanító néni beszél. Persze, ez nem a tanárok ellen szól – tudom én, hogy kell a fegyelem ahhoz, hogy minőségi munkát tudjanak végezni, de legalább a szünetekben mozgassák meg magukat, a gerincüket a gyerekek! Egy örökmozgó gyereknek a sok ülés ugyanis emberkínzás: a lelkének csakúgy, mint a testének! Az az ovis, aki szaladt, kúszott-mászott – használta a testét, arra, amire az való – szépen, lassan, módszeresen, a sok ismétlés, fegyelmezés hatására “betörik”, mint a kiscsikó.

Nem akar már rohangálni, sőt, néhány év múltán meg sem akar majd mozdulni, úgy kell vasvillával piszkálni, hogy kezdjen már magával valamit. Hidd el, én is megtapasztaltam ezt a jelenséget (kisfiam 9, kislányom 6 éves).

Azt tudnod kell, hogy a gerinc meszesedése és porckopása olyan népbetegség amely:

  1. a magyar lakosság 80%-át érinti, ilyen-olyan panaszok formájában
  2. kialakulása a gyermekkorban gyökerezik,
  3. s amelyet sokkal könnyebb megelőzni, mint gyógyítani – egyszerűen azért, mert gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan folyamat.

Te, mint édesanya, igen sokat tehetsz azért, hogy gyermeked egészséges hátú, ruganyos gerincű, jókedvű felnőtté váljon! Lássuk, hogyan s mit…

1.) Az alapok – a gerinc fejlődése

Minden kisbaba azonos esélyekkel indul neki az egészséges hát ígéretének, ám rengeteg múlik azon, hogy mit lát, milyen ingerek érik a környezetében az évek során.

Ahhoz, hogy megérthesd, mi, hol és miért szokott “félrecsúszni”, meg kell ismerned a tartásért felelős gerinc anatómiai szerkezetét és az egyes életszakaszok fejlődési jellemzőit a mozgatórendszer szempontjából. Ne ijedj meg, nem megyek “orvosi” mélységekbe – felesleges is – de néhány alap dolgot azért nem árt tisztáznunk; hogy később a.) szemre tudd vételezni gyermeked tartását és meg tudd ítélni, minden a “helyén” van-e b.) cselekedhess, ha szükséges :-)!

Elsőként tisztáznunk kell, miből is áll a mozgató rendszer. A mozgató rendszer 2 részre osztható: a passzívra és az aktívra. A passzív mozgatórendszer részét a csontok és az izületek képezik, míg ahhoz, hogy ez a kupac csont “életre keljen”, kell, ami mozgatja, aktiválja “őket” – ezek az izmok (igen, kitaláltad: az aktív mozgató rendszer :-)!)

Az egészséges hátú, felnőtt ember gerince állásban oldalról 2-S alakú görbületet mutat: a nyaki gerincszakaszon – amely 7 csigolyából áll – egy homorulat (nyaki lordosis), a háti szakaszon – amely 12 csigolyából áll –  egy domborulat (háti hyphosis) az ágyéki szakaszon  – 5 csigolya alkotja – ismét egy homorulat található, míg a a farokcsonti szakasz (keresztcsonttal együtt 9-11 összecsontosodott csigolya) szintén domború. Oldalról egy függőleges egyenes húzható a fülön, a vállcsúcson, a csípőn, a térd hátsó részén és a bokán keresztül a talajig. A medence természetes középállásban helyezkedik el, vagyis a két elülső felső csípőtaréj (tudod, az a 2 kis kiálló csont, amit Te is ki tudsz tapogatni Magadon J) és a szeméremcsont egy síkban helyezkednek el. Szemből a váll a vállal, csípő a csípővel szemben található, a fej pedig e gerincoszlop tetején, semmilyen irányba nem billenve! Azonban ez nem rögtön születésünkkor alakul ki így!

Egy csecsemő háta szinte még egyenes – na jó, ez nem teljesen igaz. A homorulatai (másodlagos gerincgörbületei) nem alakultak még ki – vagyis nincs nyaki és ágyéki gerincgörbülete, csak háti; vagyis az újszülött gerince előrefelé domború a háti szakaszon. Aztán amikor a baba elkezdi emelgetni a fejét, szépen, fokozatosan kialakul a nyaki homorulat, amely a törzse egyre gyakoribb “felnyomásával”, emelgetésével az ágyéki szakaszon is megjelenik.

Ahogy a kisgyermek elkezd járni és újabb mozgásformákat sajátít el, adaptálódik hozzá a mozgatórendszere: a gerinc 10 éves korra nyeri el végleges formáját, de igaziból csak a növekedés befejeztével stabilizálódik. Az izmok pedig megerősödnek: újszülött korban az izomzat a teljes testtömeg 23%-a, 8 éves korban ez 27%, 15 évesen 33%, 18 évesen 45% – ebből is látható, hogy az izomfejlődés nem egyenletes ütemű,
hisz az első 15 évben 10%-kal, utána 3 év alatt 12%-kal (!) nő. Ezért nagyon nem mindegy, hogy mikor és melyik izomcsoportot fejlesszük, s milyen mértékben (pl. a tinédzserkor gyors növekedési szakaszában nagyon gyakran alakul ki tartáshibaként a “hanyag” tartás, a hátizmok nem megfelelő ereje miatt).

A gyerekek a legtöbb mozgástapasztalatot, mozgásélményt 3-10 éves koruk között szerzik és a mozgástanulás ekkor a legintenzívebben fejleszthető, hisz a gyermek a neki tetsző ingereket, mint a szivacs, szívja magába! Egy ennyi idős gyereknek olyan a mozgás, mint halnak a víz – annak hiánya pedig inkvizíció! Ha a kisgyermek nem mozoghat eleget, nem csak mozgató rendszere szenvedhet funkció károsodást, de magatartás- és pszichés zavarok is előfordulhatnak (manapság igen hamar rásütik az ember fiára-lányára, hogy hiperaktív, pedig gyakran csak a gyerekek idegrendszere reagál ily módon a mozgásszegény életmódra) Éppen ezért minden ezzel kapcsolatos ingert szívesen vesz, szinte vágyik is rá (ez a korosztály az örökmozgó :-)). Viszont ha az inger elmarad, nagyon hamar kialakulhat a helytelen testtartás (amelynek későbbi, súlyosabb formája a gerinc deformitása), egy gyenge állóképesség, mozgáskoordinációs problémák és az erő hiánya! És ami a legrosszabb: a gyerek szépen lassan “leszokik” a mozgásról, elveszti igényét rá és később már “odaverni” sem lehet!

2.) Hol van a probléma?

A probléma – szerintem – többrétű. A gyerekeknek leggyakrabban fogalmuk sincs arról, hogyan működik a testük, vagy hogy mi teszi lehetővé számukra a mozgást. Nem tudják, hogy a hátukon is vannak izmok, hogy törzsüket a gerincük tartja és hogy az nem üldögélésre, hanem mozgásra lett teremtve. Ugyan, mitől is tudnák, a drágáim?

Azzal sincsenek tisztában, hogyan kell helyesen ülni, cipelni az iskolatáskát és mit kell tenniük, ha azt érzik, fáradt a hátuk. De ez nem az ő hibájuk. Miért nem tudják?

Mert senki nem tanítja meg nekik – általában (tisztelet a kivételnek). Ha nem tanítja meg az “intézmény”, a mi felelősségünk, hogy megtanítsuk! És soha nincs korán!
Egy 5-8 éves gyereket igenis érdekel a saját teste. Különösen, ha a szintjének megfelelően, érdeklődését felkeltve, játékosan közelítünk a témához – ugyanúgy, ahogy érdeklik a dínók, vagy az autók, netán a Barbie-k. Tizenéves korban általában már elkéstünk – egy tinédzser érdeklődését már sokkal nehezebb felkelteni a saját egészsége iránt: egyszerűen mással van elfoglalva. Más szemlélettel nőtt fel, amit megváltoztatni nagyon nehéz. Egy kicsi gyereknél más a helyzet: minél fiatalabb a gyerkőc, annál jobban nevelhető, formálható. Nála még nincsenek rosszul beidegződött mozdulatok – fizikai szinten; és nem megfelelő hozzáállás – szellemi szinten.

És itt most megállunk, mert a következő pont “kicsit” hosszúra sikeredett- próbáld meg az eddig nyakadba zúdított információt feldolgozni! Nemsokára érkezik a 2. rész, hogy megtudd, mikor kell különösen odafigyelned gyermeked tartására, melyek a “biztos gerincferdülést” okozó szokások és mit adhatsz a gyereknek útravalóul, amelyért örök életében hálás lesz Neked és a hátfájást hírből sem fogja ismerni?

És igen, a Pilates jó gyerekeknek is – ám nem mindegy a módszertan (különösen kicsiknél), hogyan tanítjuk. Persze, ez ügyben megint készülünk valamire :-)…

Ha a Te gyermeked a tinédzser kor közepe-vége felé jár, nyugodtan végezheti Veled együtt a Pilates 13 DVD programját. Ezzel megalapozhatod helyes tartását és erős gerincét! Nézz bele!

Még ezek is érdekelhetnek

Keresés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük