“A Nő 7 arca” Ágipilates Szuperhétvégéről – így írtok Ti ;)…

Mit is írhatnék? Hogy az idei Szupertábor volt a 26. az Ágipilates táborok és a 7. a Szuperhétvégék sorában? Száraz adatok csupán. Hogy az idei tábor furcsasága az volt, hogy a Szuperhétvége elnevezés ellenére hétköznapra esett :)? Hogy megint fantasztikus CSAPAT jött össze, akik a 3. nap végére úgy összekovácsolódtak, mintha mindig is ismerték volna egymást? Hogy rengeteget tornáztunk és a szabad időnkben egy perc szabadidőnk sem volt, annyi “női-arc-felfedező” program várt ránk? Írhatom. De a hangulatot, a testekben-lelkekben elindult változást semmilyen írás vissza nem adja (1x az egyik Vendégünk ezt így fogalmazta meg: “Magyarázhatod Te a vak embernek, milyen a szivárvány! Azt látni kell …az Ágipilates táborok is ilyenek. Mondhatom én neked, milyen jó volt, úgysem fogod érteni … Részt kell venni rajtuk :)”). Ezért most úgy döntöttem, nem én beszélek …… mondják el azok közül néhányan, akik átélték, mit is jelentett számukra ez a 3 nap  (vélemények – a teljesség igénye nélkül):

“Ez már a 4. Szuperhétvégém és most is megismétlődtek az örömteli napok: a testben és lélekben gyarapodás jó érzése, sikerült a teljes kikapcsolódás. Az őszinte beszélgetések is örömmel töltöttek el. Nagyon jó Csapat jött össze, nem beszélve a szuper szervezőkről. Az Ágipilates órák, az új eszközök megismerése, Hoppál Bori, no és persze Müller Péter előadása nagyon tetszett.” Drégely Ágnes, Budapest

“Szeretném megköszönni, hogy részt vehettem a táborban, fergeteges élmény volt.
Olyan sok pozitív energia szabadult fel ott, annyi kedves szó hangzott el és olyan szemléletformáló gondolatokat hallottam egy napba sűrítve, hogy szinte elsöpört az ereje… még mindig érzem a hatását annak a napnak (pedig azóta 2 hét telt el).
A kalandpark – sziklamászó tanonc lévén – szintén öröm volt, főleg, mivel amikor a napok közül választottam, még úgy tudtam, hogy erről épp le fogok maradni, úgyhogy külön meglepetés volt, hogy ez is pont az általam is meglátogatott programok közé került.
A sminkelést is rögtön kipróbáltam, néhány tippet tényleg tudok használni belőle a mindennapokban, illetve a melltartóválasztással kapcsolatban is átrendeződtek a gondolataim, hála Bódis Boginak. 

Hoppál Bori workshhopja pedig engem is buddhává varázsolt. Sokkal kevesebb dolog tud azóta felbosszantani, illetve minden nehezebb kérdésre ránézek egy távolabbi nézőpontból is, ami segít elengedni vagy feldolgozni az adott kérdéseket.
 Még egyszer – és ezerszer 🙂 – köszönöm, hogy ott lehetettem, remélem, hogy hamarosan találkozunk ismét.” Szabó Orsolya, klasszikus Pilates edző :), Budapest
 
“A tábor tematikája érdekes és jól felépített volt, a meghívottak profik,  izgalmasak, szimpatikusak, minden együtt valóban SZUPERHÉTVÉGE!
Fantasztikusan jól éreztem magam, a nyárban ez volt az a 4 nap, ami RÓLAM szólt, ajándék Tőled és a csapattól nekem. Mindent megkaptam, amit ígért a tábor, igaz, én is igyekeztem megtenni mindent ennek érdekében, részt vettem mindenben, úgy a testi mint a lelki-szellemi munkában. Tudod: „megmutathatom Neked az utat, de magadnak kell végigjárnod”. Hatalmas lökést kaptam minden szempontból. Sokkal pontosabban tudom a gyakorlatokat végrehajtani az útmutatásotok alapján, mélyen elgondolkodtam Hoppál Bori szavain, igyekszem a mindennapjaimba beépíteni. Müller Péter nagy élmény volt élőben. Talán úgy tudnám megfogalmazni az érzéseimet, hogy egyre büszkébb vagyok arra, hogy nőnek születtem! Még egyszer köszönöm Neked azt az óriási munkát, lelkesedést, szervezést, amit a tábor kitalálásába, előkészítésébe, szervezésébe, megvalósításába belefektettél, köszönöm a családodnak a támogatást, amit kaptál tőlük, hogy ennyire ránk tudtál koncentrálni.

Remélem, hogy „jövőre Veled ugyanitt”!!!” Forster Kriszta, Budapest

“7 éve rendszeres résztvevője vagyok a nyári Ágipilates tábornak. Idén kissé gondterhelten, fáradtan érkeztem, ám néhány nap múlva a fizikai, szellemi és érzelmi rugalmasság, frissesség érzésével búcsúztam a vidám társaságtól. Nagyon tetszett Hoppál Bori és Müller Péter előadása – ők úgy hatottak rám, mint egy erőleves a léleknek. Nőnek lenni csodálatos, s egyben igen nagy feladat, kihívás. Nagyon köszönöm Ági és Erika a Pilates és BodyArt óráitok remek hangulatát, magas szintű profizmusát. Az egyetlen biztos programom 2015-ben a Pilates tábor – itt a helyem :)!” Hajdu Gyöngyi, Keszthely

“Mivel első alkalommal vettem részt a táboron, nekem kimondottan jól esett, milyen kedvesen és szinte “észrevétlenül” befogadott a már nagyrészt rutinos társaság. Kellemes hangulat volt, pörgős program, emberi légkör és külön említést tennék Ági és Erika maximális figyelméről, amit mindenki megkapott, igénye szerint. Feltöltődtem itt a hétköznapokra és rengeteget tanultam Pilatesből a dolgos otthoni edzésekre. Köszönet érte!” Képes-Harjay Kata, Budapest

“Kis lelkiismeret-furdalással indultam a táborba, hogy vajon élhetek-e egy ilyen lehetőséggel. Soha nem gondoltam, hogy így el tudom engedni magam és átadni az áramlatnak. Most már úgy gondolom, hogy minden Nőnek kijárna egy ilyen tábor minden évben! Örülök, hogy itt voltam :)!” Kovácsné H. Mónika, Kimle
 
“Kiléptem a komfortzónámból a táborozás alatt. Teljesen ismeretlen helyen és emberekkel találkoztam és jó szándékát tapasztaltam. Élménydús, tartalmas, hasznos programokon vettem részt, próbára tehettem képességeimet. A programok változatosak voltak, a gondolatoknál a lényegre koncentráltunk; betekintést nyertünk a meghívott előadók által a Nőket leginkább foglalkoztató kérdésekbe. Az otthoni barátnőim kérték, hogy vezessek naplót, hogy részletesen el tudjam mesélni, mi is történt itt – de erre nem volt lehetőségem! Még szerencse! Annál többet viszek haza a tudatomban, a sejtjeimben! Másokat is bátorítani fogok, hogy vegyenek részt ebben a táborban. Köszönöm a lehetőséget – kívánok kitartást és további sikereket!” Bokor Márta, Kovászna
 
A sort folytathatnám, mert sok-sok értékes vélemény lapul még a tarsolyomban – de nem teszem … mert tudod: “szivárvány”  :)! Köszönöm, Lányok, az élményt! Köszönöm, hogy megtiszteltetek a részvételetekkel, hogy beleadtatok apait-anyait és hogy ilyen sokat fejlődtetek Pilatesben is! Bízom benne, hogy jövőre újra találkozunk ;)! És Veled is, aki most ezeket a sorokat olvasod ;)…

Néhány kép a táborról: 

foto 3      foto 4      foto 2

További fotókat a hangulatról és a Nő 7 arcáról a Facebook-on itt nézhetsz meg :)!

Még ezek is érdekelhetnek

Keresés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük