Ez az a téma, amelyről nem lehet elégszer írni! Én is sokszor megtettem már, de időről-időre visszatérek hozzá, mert még mindig gyakran tapasztalom, hogy az üzenet “nem ment át”! Persze, az is statisztikailag kimutatott tény, hogy az embernek minimum 7x kell “találkoznia” egy üzenettel ahhoz, hogy valóban elérje a szürkeállományát. Az sem hátrány, ha a téma számára húsbavág, amúgy ebben a nagy információdömpingben csak falra hányt borsó az egész! 7x még biztos nem írtam a fogyásról – úgyhogy most összeszedtem azokat a téveszméket, amelyekkel nap, mint nap szembesülök a “fejekben”, s amelyeket magam is át-és megéltem 20-as éveim elején – nem is fogytam le, amíg nem számoltam le velük :)! Vagyis ezek azok, amelyek soha nem fognak hozzásegíteni a fogyáshoz – maximum a lelkiismereted megnyugtatásához. Attól viszont nem lehet lefogyni – sajna …
Téveszme #1. Ha nem eszem lefogyok …
Annak idején – mint kétségbeesett fogyókúrázó – ezt is kipróbáltam. A legemlékezetesebb “nem-evésem” egy egri családi nyaralás során bírtam elkövetni, amikor teán és müzliszeleten tengődtem napokig. Eredmény: gyomorsav termelésem teljesen felborult és az ájulás határán kirándulva próbáltam magam beleképzelni az egri várvédők helyzetébe. Gondolhatod, hogy élveztem!
Másodszor, épp kézilabda edző táboroztunk, amikor elhatároztam, hogy na jó, akkor most jó sokat sportolok, mellé majd nem is eszem, biztos le is fogok fogyni! Sikerült nemcsak az anyagcserémet, de a hormonháztartásom is jól felborítanom: kb. fél évre kimaradt a menzeszem … Szóval, ezt sem javaslom!
Tehát a nem-evés totális tévedés, amellyel jó hosszú időre tönkre vághatod Magad!!! Ráadásul, ha nem eszel, még el is zsírosodsz. A szervezetednek van ugyanis egy bizonyos alapszintű működése – alapanyagcseréje – amit – ha eszel, ha nem – fent kell tartania. Hőt kell termelnie, hogy fenntartsa testhőmérsékleted; működtetnie kell az anyagcseréd, kiválasztásod, szíved, agyad-és idegrendszered! Ha nem adsz neki tápanyagot, ugyan miből fedezné ezt a szükségletét? Először is, alacsonyabb “fokozatba” kapcsol, vagyis lelassítja az anyagcseréd – megpróbál takarékoskodni. (ami nagyon rossz, mert a fogyáshoz Neked épp annak felgyorsítására van szükséged!) Majd miután leszívta a leggyorsabban és minden sejt számára hasznosítható energiahordozókat – a szén-hidrátokat – elkezdi előállítani azt glikogén formájában, mert az agy-és az idegrendszer csakis szén-hidrátokból képes igen tetemes energiaigényét fedezni. Hogyan tud tested szén-hidrátot előállítani?
Aminosavakból, amik meg az izom – és a kötőszövet – alkotórészei, vagyis szervezeted szépen kezdi lebontogatni az izmaid. Ily módon nem lesz mi “égesse” a zsírt, vagyis tested lassan, észrevétlenül elzsírosodik, amit egy testzsírmérő készülékkel lazán nyomon követhetsz! Lehet, hogy kilóra pozitív a változás, ám a kedvezőtlen eltolódást testösszetételben csakis a testzsírmérő képes megmutatni!
Mi tehát a teendő? Mindig edd meg az alapanyagcsere értéked, vagyis azt a minimális kalória mennyiséget, amely mellett a szervezeted normálisan tud működni. Az ACS táblázatot – a 8 legfontosabb jó tanáccsal, amely a fogyásban segíthet – az “Egyél, hogy lefogyj 2.” című cikkemben találhatod!
Téveszme #2. Ha betartom a (“legtrendibb fogyókúrás csodamódszer, amire Isten bizony még a sztárok is esküsznek” neve behelyettesítendő)-t, lefogyok / ha kiiktatom valamelyik tápanyagot az étrendemből (nem eszem szén-hidrátot/ zsírt) lefogyok…
A fogyókúrákkal csak egy bajom van. A nevében is benne van, hogy KÚRA! Vagyis valamikor elkezded, x idő múlva meg befejezed, aztán kész. Lehet, hogy elértél vele valamit, de változtattál-e hosszútávra a szokásaidon? Egy egész életet nem lehet végig “kúrázni”! Az egésznek úgy van értelme – szerintem, persze, ha Neked más működött és abban hiszel, azt maximálisan tiszteletben tartom, sőt, szeretném ha megosztanád velem is, mert szívesen tanulok – ha tisztába kerülsz az alapokkal, vagyis hogy mi, hogyan működik a testedben és miért. Így Magadtól is képessé válsz annak eldöntésére, mi a jó Neked! Egytől óva intenélek: ne higgy a túl hamar, túl látványos eredményt ígérő diétás módszereknek!!! Miért?
Tudd, hogy a legtöbb diéta hiányállapotot idéz elő a szervezetedben! Szükséged van az összes makrotápanyagra (fehérje, zsír, szén-hidrát) – azért vannak! Szervezeted a domino elv alapján működik: bármely tápanyag, vitamin, ásványi anyag vagy nyomelem hiánya “belenyúl” az anyagcserébe, befolyásolja az összes többi szerepét, hatékonyságát, vagyis ha az első dominó eldől, dől az egész sor! Az egysíkú táplálkozás kizsákmányolja a szervezeted, s lehet bár, hogy hamar látszik egy kis eredmény, de később kamatos kamattal fizetsz érte!
Teendő: mit, mikor, mennyit egyél? A fent már emlegetett cikkből mindez kiderül! Csak el kell olvasnod…
Téveszme # 3. Ha megveszem ezt a hasgépet / lépcsőzőgépet/ további tuti eszköz neve behelyettesítendő, akkor lefogyok…
Gyakran tapasztalom, hogy az ember – különösen a fogyni vágyó ember – lánya hajlamos bármilyen kütyü megvásárlására, ami a fogyás ígéretével kecsegtet, legyen az futópad, hasgép, vagy akár torna DVD.
Ezekkel csak egy baj van: attól, hogy megvetted, sajnos, semmi nem fog megváltozni (tudom, hogy most magam alatt is vágom a fát, de nem akarom, hogy csalódj és csak azért vedd meg pl. bármelyik DVD-m, hogy meglegyen – ha nem csinálod, úgysem történik semmi, nem is áltatlak vele, hogy fog…) ! Az csak a hardver. Ha soha be nem kapcsolod, elő nem veszed, csak ott porosodik a polcon, le sem fogysz tőle, csak állandó lelkiismeret-furdalást okoz, amikor ránézel. Ezért lehet, hogy úgy elteszed, hogy ne is lásd :)! Csak egy nagytakarítás alkalmával fog előkerülni ismét, amikor felkiáltasz: “JÉ, nekem ilyen is van?!”
Ellenben, ha egy “jó hardver” mellé egy remekül működő, kitartó, elszánt szoftver társul – aki jelen szituációban Te lennél 🙂 – ezekkel az eszközökkel bármit elérhetsz! Csak adj Magadnak egy kis időt!!! Ami 3-4-5 év alatt rakódott le, azt ne akard már 3-4-5 hét alatt eltüntetni!
Teendő: ha megvetted, használd (legyen az bármely kütyü)! Ne keresd a kifogásokat (nincs időm; kupi van, előbb kitakarítok; fáj a fejem …stb.stb) – az alkalom soha nem lesz ideális!!! Egyet kérdezz meg Magadtól, mikor ezek a kifogások felmerülnek Benned: Hogyan bánsz a testeddel? Meddig akarod, hogy szolgáljon? Aztán szépen állj neki!
Téveszme #4. Ha elmegyek …. kezelésre / …. masszázsra, majd lefogyok…
Tarts maradinak, de nem hiszek az el nem végzett munka eredményében! Egyik kedvenc mondásom Vidal Sassoon szájából hangzott el: “Az egyetlen hely, ahol az “eredmény” megelőzi a “munkát”, az a szótár :). Mélyen egyet kell, hogy értsek vele!
A “nekem mindegy, csak csináljon már valaki valamit, hogy lefogyjak” lelkiállapot igen veszélyes. Voltam én is ilyenben és tudom mi mindenre képes az ember ilyenkor!
Mindazonáltal, a csodát nem lehet várni! Mihelyst kiengeded a gyeplőt a kezedből és más kezébe helyezed át – “ő majd lefogyaszt!” felkiáltással és reménnyel – a saját sorsodért vállalt felelősséget is átadtad! Ez egy veszélyes, kiszolgáltatott állapot, amikor mindenkiben jobban megbízol, mint Magadban és eredményre nem vezet!
Nem azt mondom, hogy nem lehet szükséged szakember segítségére: adott esetben egy személyi edző vagy dietetikus is sokat segíthet. De a fogyásért – velük együttműködve – Neked is tenned kell!
Teendő: ha úgy érzed, vedd igénybe szakember segítségét – de IGAZI? HITELES SZAKEMBER segítségét vedd igénybe, ne a szomszéd néni tanácsaira hallgass! – és működj vele együtt! Tartsd be a tanácsait és dolgozz! Az el nem végzett munkának nincsen gyümölcse … (a sportban legalább is). + Ne fogadj el olyan embertől tanácsot, aki nem ott van, ahová Te el szeretnél jutni!
Téveszme #5. Ha sportolok lefogyok / ha kiegyensúlyozottan, odafigyelve táplálkozom, lefogyok…
Na ez az, ami vagy/vagy alapon nem működik! Ahhoz, hogy hosszútávon sikeres légy, egyszerre kell sportolnod – méghozzá leginkább rendszeresen – ÉS a kiegyensúlyozott táplálkozás alapelveit követned!!!
Ezt is személyes tapasztalattal támaszthatom alá Neked. Én 10 kemény éven keresztül versenyszerűen kézilabdáztam (nem véletlenül tanultam meg a Pilates-t: minthogy a kézilabda nem az angol kisasszonyok sportja és ezt bizony minden ízületem és a porcikám megérezte, nagyon kell nekem az, amit a Pilates nap, mint nap nyújt…). Na de vissza a fogyáshoz! Kézis koromban is olyan kis vitamingolyó formám volt. Miért – kérdezhetnéd – hisz rendszeresen sportoltál?!
Ez igaz, csakhogy abszolút nem figyeltem arra, mit eszek! Edzés után este fél 9-kor még simán bevágtam egy hatalmas adag vajas kenyeret sajttal-szalámival, ami nem is lett volna gond, hisz csak a kiürült glikogén raktáraim töltöttem vissza :), csak lehet, hogy utána nem kellett volna még desszertként elfogyasztanom azt a 30 dkg csokis nápolyit, amit viszont megtettem! Így hízni ugyan nem híztam – Úristen, bele se merek gondolni, mi lett volna, ha nem sportolok akkoriban – viszont le sem fogytam! Manapság azért ezzel már csínján bánok, és tudod, mi az érdekes? Nem is hiányzik!
Még egy dolog, ami hátráltatja a fogyást: ha túl intenzívre sikerül az edzés! És ez a mozgásba magát hatalmas lelkesedéssel belevető fogyni vágyóknál gyakran előfordul. Oxigénhiányos állapotban ugyanis az izmok nem tudnak zsírégető üzemmódba kapcsolni – csakis a szén-hidrátokat képesek felhasználni a szervezetből! Vagyis ez esetben a kevesebb több! Honnan tudod, hogy oxigénhiányos állapotban edzel? Végezd el a “beszéd-tesztet”: ha lihegés és a levegő kapkodása nélkül tudnál beszélgetni edzés közben valakivel, akkor jó helyen vagy zsírégetés szempontjából!
Teendő: sportolj (a megfelelő, zsírégető tartományban) és egyél, de nézd meg, hogy mit!!!
Ha a fentiekben leírtakat helyreteszed “fejben” és lélekben, működni fog! Sok sikert :)!
10 Responses
Kedves Ági!
Sajnos, hiába kattintok az “Egyél, hogy lefogyj!” című cikkre, üres az oldal. Más írásokban hivatkozott cikkeknél is tapasztaltam ezt
Elérhetők még ezek a cikkek valahol?
Köszönettel: Marika
Kedves Marika!
A cikk elérhető, ahogy a többi is. Nem tudom, hogy milyen eszközön nézed, de egy böngészési előzmények törölését javasolnám, és egy optimalizálást is, ha telefon vagy táblagép.Sajnos amin olvasod, sok lehet a tárolt előzmény. Ha nem oldja meg ez sem, akkor írj, és megpróbálok segíteni: hilda.segitseg@gmail.com🙂
Kedves Ági!
Az év elején belekezdtem egy fogyókúrába, amit most kisebb kihagyás után folytatni szeretnék. Kardio sportnak az úszást választottam, amiről köztudott, hogy nagyon erősen fejleszti az izmokat. Így a célkitűzésnél igencsak gondban vagyok. Az általad megadott képletek alapján szoktam számolni, ami szerint az ideális testsúlyom 58,9kg, amit reálisnak tartok. Most 66,4kg vagyok, és azért is tartottam egy kis szünetet, mert innen nem megy lejjebb a mérleg nyelve, centikben viszont van változás. Úszni továbbra is szeretnék, így arra a következtetésre jutottam, hogy cm-ben kellene a célt beállítanom, és nem feltétlenül kg-ban. Tudnál nekem ebben segíteni, hogy mi volna reális és megfelelő cél számomra?
Magasságom 165cm, Jelenlegi testsúlyom 66,4kg, mellbőség 94cm, derékbőség 91,5cm, csípő 102,5cm, comb58cm, kar 28,5cm.
Nagyon nagy segítség volna!
Köszönöm szépen!
Üdv: Inez
Kedves Inez,
Elnézést a kissé megkésett válaszért – nézd el nekem, kérlek, hogy most jutottam csak hozzá! Centikben megadni azért nagyon nehéz a célt, mert ez nagy mértékben testalkat-típus függő! Más egy alma, egy körte, avagy egy homokóra alkatú hölgy esetén. Inkább az jutott eszembe, hogy úszás közben nézel-e pulzust; mennyire kardio az a kardio edzés … Célszerű váltogatni is a kardio jellegű mozgásformákat, mert a testnek a mozgásformához történő adaptációjával egyre kisebb változás fog mutatkozni.
Ezekkel az ideális érték képletekkel számoltál? Idemásolom a képleteket:
“Ide szükségünk lesz csuklókerületedre: számításba vesszük, hogy „nehéz csontú” avagy „madárcsontú” vagy-e?
Csuklókerületed: …………………………. cm (ha a csuklókerület kisebb, mint 14 cm, számolj 14 cm-rel, ha nagyobb, mint 17 cm,
számolj 17 cm-rel)
Ideális testsúlyod = magasságod (m)² x (5 x csuklókerületed – 10) / 3
Ideális testzsír % = (életkorod – 20) x 0.2 + 20
Ideális BMI = Ideális testsúlyod (kg) / Magasság (m)²”
Olyan is van, hogy a szervezet elér egy “platót”, ott egy időre megáll a súlyvesztés, de ha kitartó vagy, tovább folytatódik! A fogyás rengeteg tényező összehangolt működése eredményeként történik: pl. alszol-e eleget? A növekedési hormon fogyaszt, de ehhez 10 körül már ágyban kell lenned, mert utána kezd el termelődni … Iszol-e eleget? Stb. stb. + ahogy egyre közeledsz az ideális súlyod felé, úgy egyre nehezebben mennek lefelé a kilók.
Ha nincs elmozdulás, érdemes lehet az úszás mellett más kardio jellegű edzésformákkal kiegészítened az edzésterved.
Sajna, a centikkel kapcsolatban nem tudok egzakt segítséget nyújtani – de ha lefelé mennek, az jó :)! És ha jobban érzed magad a bőrödben, az is! Végül is, ez a lényeg :)!
Sok sikert Neked!
Ági
cool, tetszik. es igaz is.
Kedves Ági!
A nagyon egyetértek a leírtakkal, magam is követtem ezeket az elveket, habár nem ismertem a tudományos magyarázatot. Nap mint nap láttam önkéntes éhezőkúrára ítélt embereket, akik később sokkal többet szedtek magukra, mint amennyit leadtak. Egyszer fel tette valaki nekem a kérdést: Miért látszom kövérebbnek 55 kg-val, mint te 84 kg-val? Mert sós vizben főtt zöldségen mozgásszegény életmóddal csak elzsírosodni lehet. Sikeres fogyókúrán vagyok túl a célom az lett, hogy ne hízzak vissza. Mivel a testzsírmérő nem áll rendelkezésemre, ezért a súlyom mérése mellett, folyamatosan ellenőrzöm a derékbőségemet és a nyakbőségemet. Tudom, hogy ez nem pontos, de remélem a tendenciát mutatja.
A kérdésem az lenne, hogy egy kg testsúlynövekedés mellett csökkent a derékbőségem 1cm-t a nyakbőségem 2cm-t. Jogosan következtethetek-e arra, hogy a hasznos tömegem nőtt?
Válaszodat előre is köszönöm:
Puszi: Kati
Kedves Kati,
Köszönöm az érdekes kérdést :)! Nos … az 1, legyen szó akár kg-ról, akár cm-ről, bőven a statisztikai hibahatáron belül helyezkedik el, vagyis lehet “véletlen” is …
Azt javaslom, hogyha a testsúlyod méred, azt mindig reggel tedd, lehetőleg reggeli előtt, azonos időpontban (reggeli – esti testsúly között akár 1-1,5 kg különbség is lehet pl. a szervezet valamely oknál fogva történő vízvisszatartása miatt) Ahhoz, hogy az értékek összehasonlíthatók legyenek, fontos az azonos napszak nagyjából azonos időpontjában történő mérés (persze, ez alatt nem percnyi pontosságot értek :))
Centik: derékbőséged mellé a csípőkerületed és a combod nézd, esetleg a felkart. Ezeken a területeken nagyon látványos a zsír “eltűnése”, de megjelenése is, ráadásul a DCS hányados (derék/csípő (cm) fontos információt szolgáltat a testalkat-típusra (alma/körte), ami megmutatja az egyes betegségek rizikóját)
Ha így mérsz és konstans a csökkenés hétről-hétre, akkor valóban a “tiszta” testtömeged nőtt :)!
Sok sikert!
Szeretettel: Ági
Kedves Lányok,
Nagyon örülök, hogy hasznosnak találtátok a cikket :)! Igyekszem a jövőben is hasonlókkal a szolgálatotokra lenni!
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!!
Nagyon köszönöm igazán igényes és teljeskörű cikkedet az ideális testsúllyal kapcsolatban.Végre valaki, aki természetes módon közelíti meg a témát és úgy próbál segíteni, hogy közben az “embert ” is látja…:):):).
Én magam is így gondolkodom minderről, jó lenne már ha az emberek nem dőlnének be mindenféle áltudományos elképzeléseknek, hisz annyira egyszerű a módszer :ÉLETMÓDVÁLTÁS!!!
Igaz, betartani már nehezebb, de csakis ez vezet célra,hisz amit nagyon szeretnénk azért arra mindig szakítunk időt ugye…Üdv!!
Nagyon szépen köszönöm, ez a cikk nagyon hasznos volt!