A frissen doktorált, fiatal szovjet immunbiológus épp egy, a barátaival folytatott „váltsuk meg a világot” típusú beszélgetésről tartott hazafelé. Agyában egymást kergették a gondolatok, amelyek folyton ugyanazon téma körül forogtak. A kérdés régen foglalkoztatta már …
„Miért? Miért öregszik mégis az ember, ha egyszer testünk sejtjei folyamatosan kb. 7 évente megújulnak? Mi történhet mégis „menet közben”, hogy bár folyton új sejtjeink keletkeznek, azok mégis kicsit öregebbek elődeinél?” töprengett Alekszej Olovnyikov. S miközben így töprenkedett, szórakozottan vette a metró aluljáróba tartó lépcsőket.
„Kell, hogy legyen valami … mondjuk hívjuk csak „beépített osztódásszámlálónak”, ami meghatározza, meddig él egy sejtünk, s hogy végeredményben meddig élünk mi magunk …” Épp itt tartott gondolataiban, amikor az alagútból közeledő szerelvény láttán , mint derült égből a villámcsapás , egyszerre csak összeállt a kép!
Az „Olovnyikov órája” hipotézis szerint (amelyet számtalan kutatás igazolt azóta) minden kromoszómánk végén található egy kis szakasz, amely olyan, mint egy védőkupak: osztódáskor megvédi a DNS szálak értékes információit. Ezt a kis „kupakot” telomernek hívják. (igen, Neked is van ilyened, ha nem is tudtál róla J) Azonban minden sejtosztódáskor a védőkupak „kopik” egy kicsit, s amikor már annyira elkopott, hogy a DNS sérül, sejtjeink nem képesek több osztódásra , meghalnak …
Minél lassabban kopik a kupak, annál jobb Neked!
Ma a telomer hosszúságát tekintik egy szervezet biológiai korának, ami nem feltétlenül egyezik meg a kronológiai életkorral! Sőt … Neked milyen hosszú vajon a telomered? Siet, vagy késik Benned Olovnyikov órája? A kérdés nem lényegtelen, mert ettől is függ, hogy vajh 89, vagy 56 éves korodig ketyeg-e majd …
Egyáltalán tudsz-e bármennyit is állítani az Élet óráján? S ha igen, hogyan?
Van egy jó hírem, meg egy rossz. Melyikkel kezdjem :)?
Legyünk optimisták – először jöjjön a jó: igenis tudod befolyásolni saját telomered hosszát, illetve a kupak kopásának sebességét!!!
A rossz: ha beazonosítjuk azokat a tényezőket, amelyek a telomer fokozott rövidüléséért felelősek, lehet, hogy kényelmetlenül fogod érezni Magad a cikk végére …
Nos, melyik kapszulát kéred: a pirosat, vagy a kéket :)? Akkor nézzük, mi az, ami árt:
1.) Telomer gyilkosok
- az elhízás, mint legnagyobb kockázati tényező kezdi a sort – egy 2005-ben folytatott kutatás szerint az elhízott nőknek jóval rövidebb volt a telomerjük, mint karcsú társaiknak. Az eltérés 8 évnek felelt meg!
- A fogyókúra! „Hé, hogy van ez? Ha túlsúlyos vagyok, az sem OK, de ne is fogyizzak? Akkor most mi van???” Tegyük ezt rendbe! Amikor egy átlag ember nekiveselkedik a fogyókúrának, az esetek 95%-ban teszi ezt úgy, hogy miközben csökkenti a kalória bevitelt, kicsit se ügyel arra, hogy a szükséges vitaminokat és nyomelemeket megkapja a szervezete. Márpedig ha erre nem ügyelsz, megint csak ott vagy, hogy többet ártottál, mint használtál Magadnak … A krónikusan fogyózó nőknél a telomert az átlaghoz képest jóval rövidebbnek találták!!! Vagyis jó, ha eléred ideális súlyod, de nem mindegy, HOGYAN!
- A szabad gyökök és az oxidatív stressz, amely összefügg a táplálkozásoddal és rengeteg lelki tényezővel – hogy a környezeted romboló hatásairól már ne is beszéljek …
- A dohányzás! Gondolom, ezt Magadtól is sejtetted. A tartós dohányzás kb. 4-5 évnyivel, napi 1 doboz cigi, mondjuk úgy 40 éven át 7-8 évvel rövidíti meg a telomert.
- A lelki stressz, a szorongás, a pesszimizmus és a depresszióra való hajlam állandó terhelést ró szervezetedre és „nyírja” a telomered, de sebes ütemben ám!
De tudod, a REMÉNY hal meg utoljára! Olovnyikov órájának ketyegése lassítható és a megoldás a Te kezedben!
2.) Telomer testőrök
- A fontos vitaminok, amelyek erős antioxidáns hatással bírnak, így megóvják a Te kis telomerkéd … Ilyenek a C, és az E-vitaminok, de fontos szerepet játszik a D-vitamin és az omega-3 zsírsav is a védelemben!
- A sport. Mivel a testsúly és a fizikai kondíció szoros kapcsolatban van a mozgással, a telomer rövidülés lassításáért folyó harcban „ő” is fontos szerepet játszik.
A heti 3 órát sportolók, telomerjük hossza alapján, biológiai életkorukat tekintve 10 évvel fiatalabbak azoknál, akik nem sportolnak! Húúú, azért ez komoly, nem? A rendszeres mozgás csökkenti a kortizol szintet – amit stressz hormonnak is hívnak – és emeli a DHEA (a „fiatalság hormonja”) és a növekedési hormon szintjét … Ha azt mondanák Neked, hogy csak heti 3 óra időbefektetés részedről + 10 évet jelent, ugye, nem mondanád, hogy „Ááá, köszi, nem kell! Nekem erre nincs időm …”
- A kalória csökkentett táplálkozás. Elég „csak” 20%-kal csökkentened a napi bevitt kalóriát és már sokat tettél a telomered hosszáért J!
- A stressz csökkentő technikák: pl. relaxáció, légzésmeditáció, imádság, megfelelő mennyiségű és minőségű alvás …
Kutatások azt is bebizonyították, hogy már 3 hónapos, intenzív egészséges életmódváltással jelentős telomer hosszabbodást lehet elérni, sőt, a már kialakult szívbetegséget is vissza lehet fordítani!
Persze, az emberek zöme már régóta sejti/tudja, hogyan kéne élnie, de nincs kedvük / erejük / idejük stb. stb. hogy megvalósítsák. Akkor most álljunk meg egy szóra! Hát azért élünk ilyen gyorsan és egészségtelenül, azért űzzük-hajszoljuk magunkat, hogy mielőbb megálljon bennünk az Élet órája??? Szerinted ez normális?
Az ideális testsúly és az „egészséges élet” nem luxus és még csak nem csak esztétikai, hanem szó szerint „életbevágó” kérdés ….
Ha Te úgy döntöttél, hogy köszi, mostantól jobban óvod a kis telomered, mert „ő” fontos Neked, akkor iktasd ki a telomer gyilkosokat az életedből és köss szorosabb barátságot a telomer testőrökkel :)!
Hogy ne legyen annyira drasztikus a változás, első lépésként elég, ha beiktatsz egy kis Pilatest napi programodba 🙂 …
4 Responses
Kedves Ági!
Nagyon érdekesnek találtam a fenti írásodat. Azon tűnődöm, vajon hogyan hat a telomeremre az a tény, hogy meglehetősen későn kezdem az egészséges életmód kialakítását. Semmit nem tudtam a telomerről, kizárólag a kialakuló félben lévő betegségeimet akartam megfékezni, remélem nem túl későn.
Puszi: Kati
Katikám,
Olyan nincs, hogy késő! Amíg élünk, mindennel időben vagyunk 🙂 … Kérdésed költői – sajnos, én sem tudom rá a választ! De az biztos, hogy még mindig jobb, mintha soha nem kezdtél volna bele …
Csak így tovább!
Szeretettel: Ági
Szervusz Ági! Bocsánat, rossz helyre írtam neked, Remélem, a 2012-es blogok közt megtalálod.Szép napot és jó hétvégét kívánok a havas Zala megyéből. Üdv: Ildikó
Kedves Ildikó,
Köszönöm, megtaláltam :)! Írtam is oda Neked …
Szeretettel: Ági