Ti kértétek, hogy beszéljünk róla – én pedig szeretem teljesíteni a kéréseiteket :)! Pláne, hogy nemrégiben – amikor június elején Miamiban, a Pilates Empowerment Summiton jártam – részt vettem Kathy Corey erre vonatkozó workshopján, ahol kicsit jobban belemélyedtünk a témába. Hogy miről is van szó? Igen, ez a gerincferdülés. Amely nagyon sok embert érint és az ülő, mozgásszegény életmódnak köszönhetően már a kiskamaszok között is “népbetegségnek” számít. S ha már gyerekekről van szó, ezzel kapcsolatban egy friss, személyes élményemet szeretném megosztani Veled …

Július elején önkéntes segítőként vettem részt – nem mondom, hogy dolgoztam, mert annyira élveztem, hogy inkább játék volt, mint munka – a dömösi Biblia Centrum angol gyermektáborában. Amellett, hogy fordítói tevékenységet láttam el, tartottam Pilates órát is (méghozzá angolul, mert néhány wales-i munkatárs is szerette volna kipróbálni , nahát! :)) – és a hét közepi sportversenyek kitalálása és megszervezése is az én felelősségem volt.

Eljött a szerda – vele a sor-és váltóversenyek! Biztos emlékszel, ilyen jellegű feladatokat testnevelés órán Te is biztosan csináltál 😉 … Az egyik állomáson “talicskázás” volt a játék lényege: tudod, amikor az egyik versenyző megfogja a csapattársa bokáját, aki kézen halad előre, amíg egy akadály megkerülése után visszaér a saját Csapatához. S ekkor jött a döbbenet számomra: a gyerekek 90% semmi törzsizomzattal nem rendelkezett (jó, ez költői túlzás – mondjuk inkább úgy, hogy nagyon gyenge volt a törzsizmuk)!

Lígtek-lógtak a talaj felé – nem győztem korrigálni őket, hogy “rendesen” tartsák magukat. Csak úgy pattogtak az “utasítások”: húzd be a hasad, feszítsd meg a feneked, told ki magad a karjaiddal a talajból … stb. Mert ez “gáz”. Nemcsak azért, mert egy kiskamasz gyereknek ennél sokkal erősebbnek kéne lennie, de azért is, mert ha ilyen törzs-és gerinctartó izomzattal rendelkezik, szinte programozva van nála a gerincferdülés lehetősége! 

Valahogy úgy emlékszem – persze, lehet, hogy nincs igazam – hogy mi jobb kondiban voltunk. Igaz, hogy én a 70-es évek elején születtem 🙂 – s arra a korra az volt a jellemző, hogy a gyerekek naphosszat kint játszottak, fociztak, fogócskáztak, a lányok gumiztak, a fiúk fára másztak (meg néhány lány is, köztük velem :D) … de az nem OK, hogy a mostani kamaszok, akik rengeteget számítógépeznek, tableteznek, nyomogatják a kütyüjeiket, ilyen izomzattal lépjenen be a felnőtt korba! Szerinted milyen jövő vár ott rájuk, mondjuk a tartásuk és a gerincük egészsége szempontjából??? Na ugye!

Az alábbi videóban – amely a “Jövőre fiatalabb! Program, a 40 feletti Nők mozgásprogramjának részeként – a Csapatnak szóló júliusi FB élő adás rögzített változata, megpróbáltam összefoglalni a legfontosabb információkat a scoliosissal (=gerincferdüléssel) kapcsolatban! 

Ha Téged, vagy bármely családtagod, ismerősöd érinti a téma, feltétlenül nézd meg 🙂 – a hossza kb. 25 perc, de ennyi időráfordítást tán megér, hogy képben légy a gerincferdüléssel és annak kezelési lehetőségeivel kapcsolatban.

 

 

S hogy milyen témákat érintek a videóban? Csak egy gyors összefoglalás, hogy lásd, tényleg megéri végighallgatni (nézni :)):

  • Mi is a gerincferdülés pontosan? Itt beszélek a gerinc normál görbületeiről is … csak hogy tudd, mikortól “nem normális” 🙂
  • Mikor beszélhetünk gerincferdülésről?
  • Milyen fajtái vannak? (funkcionális, struktúrális)
  • Milyen típusait különböztetjük meg? (C-görbe, S-görbe)
  • Milyen súlyossági fokozatokat különböztethetünk meg és melyikkel mi a teendő? (enyhe, középsúlyos, súlyos)
5B3BF8C4-8482-4894-B630-5D276E23187B
Scolio-meter – egy ügyes kis szerkezet, amellyel
megmérheted a gerincferdülés mértékét …
  • Kiket érint általában és mikor alakul ki? (nagyon figyelj, ha 9-14 év közötti gyermeked van, mert kialakulása ilyenkor a leggyakoribb és az érintettek 70%-a lány!)
  • Szülőként, nagyszülőként mi a Te felelősséged? (lévén a szűrőrendszer nem működik a legjobban, így ez elég tetemes)
  • Hogyan lehet megelőzni – mit tehetünk, hogy ne alakuljon ki? Ha már kialakult, hogyan lehet segíteni rajta?
  • Hogyan lehet megnézni, hogy valakinek van-e gerincferdülése? (Adam-teszt) Ezt meg is mutatom 😉 …
  • Miért extra hatékony a Pilates a gerincferdülés kezelésében, hogyan javítják a Pilates gyakorlatok azt?

 

scoliosis_types

 

Amikor a 70 év feletti klasszikus Pilates mestertréner Kathy Corey, aki táncosként és 30%-nál nagyobb gerincferdüléssel indult (ami már középsúlyos és fűző viselését igényli) elmeséli neked, hogy a Pilates mozgásrendszer segítségével az elmúlt évtizedek rendszeres gyakorlásának eredményeképp a gerincferdülése 10% alá került és bármit megcsinál a gépeken (a saját szememmel láttam!), az azért elég impresszív!

 

IMG_7521Agi_Reformeren 
Kathy Corey-val Miamiban, a Scoliosis workshopon …Hattyú a Reformeren – remek gyakorlat gerincferdülés ellen

 

Úgyhogy semmiképp NE csüggedj, ha esetleg Neked is az van – hisz a Pilates – a scoliosis súlyosságától függően – mindenképp hozzájárul a hatékony terápiához, a rehabilitációhoz és az erős törzsizomzat megteremtéséhez.

Ha van olyan Barátod, Ismerősöd, aki számára ez a cikk és /vagy a videó hasznos lehet, kérlek, oszd meg vele ezt a bejegyzést! Sokat segíthetsz vele. Hálás köszönetem!

Ha pedig Te mindenképp meg akarod erősíteni a gerinctartó izmaid – elölről és hátulról is – ezt az online Programot ajánlom szíves figyelmedbe. Direkt ebből a célból állítottam össze Neked :)!

 

Érdekel a Macskanő Gerinc Program!

Puszi: Ági 

 

Még ezek is érdekelhetnek

Keresés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük