A másik, amit meg akartam neked írni,az a saját eredményem a Pilatesszel.
Amikor elkezdtem nálad az edzőképzést eléggé ramaty állapotban voltam, testileg-lelkileg egyaránt. Nem tudom mondtam-e, de épp a Lyme-kórral küzdöttem, ami normál esetben gyógyítható, nálam viszont eredménytelenek voltak az antibiotikumos kezelések.
2007-és 2009 között számos kúrát kaptam. 2009 tavaszán az utolsót, ami egy 20 napos vénás antibiotikum kúra volt. A legerősebb, amit adnak a Lyme-ra. Ez sem használt, ugyanis a szervezetem nem termelt ellenanyagot. A gyógyszerek csak rásegítenek, a szervezetnek kellene ellenanyagot termelnie,de az enyém nem tette. Ehhez társult egy jó kis sacroleitis.
Mivel nem lett semmi változás a gyógyszerek hatására, többet romboltak, mint használtak,úgy döntöttem, abbahagyom a kísérletezést lesz, ami lesz. Akkor kezdtem Pilates-ezni, mert fájt a derekam nagyon. Aztán eljutottam hozzád, Fi Emike javaslatára. Azóta már sokszor megköszöntem neki. De a lényeg. Nem nézettem a Lyme-ot 2009 óta, csak most néhány hónappal ezelőtt és az eredmény NEGATÍV!!! Gyógyszerek nélkül le tudta küzdeni a szervezetem, én ezt a Pilates-nek tudom be. Örülök, hogy rátaláltam, talán mindig is ide tartottam. Nagyon sokat erősödtem lelkileg is,sok mindent egészen másként látok.
Köszönöm neked, hogy megtanítottad nekem!