Kedves Ági!
Már régóta tervezem, hogy megírjam mennyire kedvelem ezt a mozgásfajtát, amit a Te DVD-id alapján ismertem meg.
Talán én nem tudok olyan látványos eredményekről beszámolni, mint aki 10-15 kg súlyfeleslegétől szabadult meg, vagy részleges mozgáskorlátozottságát hagyta maga mögött, de az én életemben nagy eredményekre tettem szert, a ruháim jobban állnak, jól érzem magam a bikinimben, látom a nő ismerőseim szemében az elismerést, és már egyre többen kíváncsiak arra, hogy hova járok tornázni…
…. A településen ahol élek volt jóga edzés, de amikor érdeklődtem, hogy járhatok-e, kiderült, hogy a csapat teljes, s mivel csak egy szűk pinceterem áll a tornázókrendelkezésére, nem fértem be.
És akkor keresgéltem valami torna után a neten és így találtam meg az oldalad.
Akkor még nem is tudtam mi az a pilates, a Te DVD-bôl tanultam meg.
Megtanultam a kezdő DVD-t, vettem hozzá könyvet, abból is elolvastam a bemutatott gyakorlatokat. Aztán megkérdeztem a barátnőmet, van-e kedve velem tornázni a pincehelységben, így aztán ketten kezdtünk a DVD-re tornázni. Aztán mások is benéztek, megkérdezték járhatnak-e, természetesen ingyen tornázunk együtt, a termet, mint civil szerveződésnek, az önkormányzat biztosítja számunkra. Ne gondolj valami komoly dologra, egy kicsi és szűk pincehelység, amit ki tudunk szellőztetni és kb. 6 ember tud benne tornázni.
Most négyen öten tornázunk együtt hol a kezdő, hol a haladó -cardio programodra. Szeretnék tanfolyamra menni, hogy minél többet és alaposabban tudjak a pilatesről. Szeretném ezt a tudást és örömöt a gyerekeimnek is átadni.
… De!!!! Ami igazán fontos, hogy áramvonalasabb lett az alakom, a hasam teljesen lapos, a karom a lábam tónusosabb. Szerencsére nem növesztettem muszklikat, csak éppen olyan csinosnak érzem magam mint egyetemista koromban.
És a férjem is megjegyezte, hogy milyen szép “pilátus” alakom van. 🙂
Szóval amit az oldaladon írtál, hogy tíz edzés után jobban érzed magad – részemről stimmel, hogy húsz edzés után észerevszi a barátnőd – stimmel – ezért is akart velem tornázni az enyém :-), hogy harminc edzés után megfordulnak utánam az utcán és a férjem szemében is felcsillan a csodálat – stimmel.
… Most már meg tudom csinálni a DVD-n bemutatott próbatételeket, már a felgördüléseknél, nyak húzása gyakorlatoknál, a kriksz-kraksznál laza a nyakam, a vállaim nincsenek összehúzva, az arcom is laza és nem erőlködő arckifejezésem van- én erre vagyok a legbüszkébb. Még a legnehezebb próbatételeknél kicsit erőlködöm, főleg, ha nem az edzés elején csinálom, hanem a vége felé. Tehát még van hova fejlődni. Nagyon szeretem a pilatesben azt, hogy a tökéletes minőségre törekszünk és ezt – leszámítva a thaichit-, csak a gimnasztika edzéseken hallottam középiskolás koromban.
Más pilates DVD- ket is megnéztem, miután a Te DVD-idet megismertem és bizony a többiek nagyon fukarul mérték a gyakorlatokat, ha azokkal a DVD-kel találkozom először ma nem pilatesezek, annyira gyengék voltak…
… Most már értem Joseph Pilates mondatát is, hogy mindenkinek joga van a fizikai tökéletességhez. A minap a strandon járva -gyerekprogram – hasonlóan ahhoz, amit írtál a formatervező levélben, észrevehettem, hogy nemcsak az elhízás a probléma, hanem a részleges mozgáskorlátozottság is. Aki nem tud lehajolni a leejtett aprópénzért, aki nem tudja a fejét elfordítani a kiabálás irányába – mozgáskorlátozottsággal küszködik, észre sem veszi hogyan szűkül be az élettér körülötte. Nekik is jót tenne egy kis pilates.
Egyszóval nagyon nagyon köszönöm, hogy kiadtad ezt a két DVD-t, nagyon sokat tanultam belőlük, egészségesebb és csinosabb és nem utolsó sorban jókedvűbb lettem tőle. Mindenkinek csak ajánlani tudom, szerintem nélkülözhetetlen tudnivaló egy nő számára.
Üdvözlettel, Zahora Éva