A helyzet az, hogy nem vagyok oda a bringázásért. És akkor finoman fogalmaztam 😀
Ám a Férjem hosszú ideje nagy kerékpáros. S azt is tudtam, hogy a 60. szülinapjára Nagy Célt tűzött ki maga elé – amire rendszeresen, kitartóan, becsülettel készült: szerette volna meghódítani az Edelweissspitzé-t, az osztrák Grossglockner legmagasabb csúcsát. (kb. 3 éve edzett rá, lévén ez egy jó meredek szakasz! Topon kell lennie, aki ennek nekivág …)
Csakhogy … menet közben egy egészségügyi akadály állta útját.
Így tudtuk, hogy a csúcshódítás – most nem fog menni. Ennyi idősen az ember már megérti a teste üzeneteit – és oda is hallgat rájuk.
Ám, hogy mégse teljen el biciklis kaland nélkül az idei nyár, egy hirtelen jött ötlettől vezéreltetve „beneveztünk” az Alpok-Adria bringatúra 5 napos, rövidebb verziójára 😊
Az elnevezés – nos, ne tévesszen meg senkit, mert a „rövidebb” is 220 km tekerést jelentett, 4 nap alatt!
És akkor ajánlanám figyelmedbe az 1. mondatot, amellyel ezt az egész blogbejegyzést kezdtem … 😀
Igen ám, de az ember lánya a Férje – pláne, a 60. szülinapja megünneplésére készülő Férje – kedvéért … sok mindenre képes!
Mi történhet? – gondoltam. Végtére is, edzésben vagyok, mindennap mozgok … kibírom!
Még jó, hogy az utazás előtt 2 héttel mentünk egy kört a Dunakanyarban – laza 42 km-t tekerve – aminek a végére … hősiesen bevallom, kikészültem, mint a liba! 😀
Edzéselméletből minden edző megtanulja, hogy nem mindegy, melyik kondicionális képességedre végzed a rendszeres edzéseid (erő, állóképesség, hajlékonyság, koordináció, gyorsaság), s hogy mely izomcsoportjaidat dolgoztatod vele specifikusan.
Mert hiába szuper a törzsizomzatod ereje, meg a hajlékonyságod, ha kardio téren nem terheled magad rendszeresen, vagy nem sportág-specifikusan – azt bizony megérzed.
Pont ezt tettem. 😀 (még egy kicsit meg is betegedtem a túra után 2 nappal – és meg is égtem, mert a lábam elfeledtem bekenni; ez is mutatta, hogy bringa-ügyileg van mit fejlődnöm) Ez elég volt ahhoz, hogy eldöntsem: én bizony e-bike-kal fogom megtenni a 220 km-t. Mert nem „beledögleni” akarok, hanem élvezni a kalandot 😉 És nem. Kicsit sem éreztem – és most sem érzem – „csalásnak” az elektromos bringát. Mi több: úgy érzem, remekül hozzásegített, hogy az utolsó napon teljesen izomerőből pedálozzam végig az aznapi, laza 60 km-es penzumot.
Irány az Alpok-Adria biciklitúra, Villach-tól Gradoig …
Volt nagy öröm, amikor mégis csak nekivágtunk az útnak! S szeretném előre bocsátani, hogy csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni az egészről (mindezt úgy, hogy – tudod! – nem vagyok oda ezért a sportágért … )
Az 1. szakaszunk Villachtól Tarvisioig haladt. A Dráva mellett elindulva, csodás természeti környezetben haladtunk – ám az előző napi hatalmas zuhé elmosta azt a kis hidat, amin át kellett volna kelnünk az útvonalunkat mutató applikáció szerint! Még jó, hogy egy szembejövő, kedves osztrák sporttárs figyelmeztetett bennünket – s javaslatára visszafordulva legalább megkíméltük magunkat még több extra km-től 😉
Tarvisio felé közelítva igazi kihívás várt ránk! Legalább is Péterre – lévén, Ő normál kerékpárral tekert. Roppant meredek emelkedő tornyosult előttünk – konkrétan úgy éreztem, mintha az utolsó 5 km-t tolták volna előttünk … és mintha sosem akart volna elfogyni! Pedig én az e-bike-omon csak bekapcsoltam a megfelelő fokozatot – és simán felcangáztam a dombon … no de, Életem Párja meg ott küzdött – hát csaknem hagyom hátra! A szállásra beérve este pedig az keltett kisebbfajta riadalmat bennem, hogy Péter elkezdte érezni a derekát és begörcsölt hátul a combhajlítója!
„Nem lesz ez így jó!” – gondoltam. Hisz még előttünk 3 nap, a maga 160 km-ével … s mi van, ha 1x csak „úgy marad” a Párom?! Fordult már elő vele nem 1x, nem 2x, hogy beállt a lumbágója – olyankor se előre, se hátra – csak fekvés a padlón.
Úgyhogy irány a gyógyszertár – tape megvásárol – derék megmasszíroz, majd betape-el – pihenés és reménykedés, hogy jobb lesz. S lőn! 😉
És akkor dolgoztam ki a napi tervet … mit is lenne célszerű tennünk, s hogyan, hogy ezt a néhány napot vidáman és sérülésmentesen csináljuk végig.
Így tekerj végig egy hosszabb bringa túrát … gyakorlati tippek, tanácsok – ami nekünk bevált
Ezt a videót, amelyben összefoglaltam, hogyan sikerült „túlélnünk” ezt a túrát – nekem is, aki kicsit sem voltam edzésben, már ami a biciklizést illeti – az utolsó előtti napon rögzítettem. Sok szeretettel osztom meg Veled:
A lényeg – pontokba szedve:
- az indulás előtt minden reggelt jó alapos bemelegítéssel kezdtük. Méghozzá gimnasztikus bemelegítést végeztünk (tudod, mint régen tesi órán), mert az szuperül előkészíti a fasciát is, nem csak az izmokat melegíti … (a szalagok, ínak is fascia – csak magas rosttartalmú 😉)
- menet közben sokszor, de minimum óránként megálltunk; leszálltunk a bringáról, megnyújtóztattuk elgémberedett tagjainkat és nyújtottunk! Nem mulasztottuk el a „hidratációs szünetet” – a vízre nagy-nagy szüksége volt a szervezetünknek, mert azért nem fáztunk …
- minden este jó alapos nyújtással zártuk az adott napot, s a bicikliről leszállva – a szálláson történt felfrissülést követően – besétáltunk a városba; vagyis beiktattunk egy kis levezető gyaloglást is.
- az 1. napon még a hátunkon cipelt hátizsáktól megszabadulva, a hátsó csomagtartón megkerestük azt a pozíciót a csomagnak, ami minden szempontból jó volt. A bringát is kiegyensúlyozta, s a gerincünket-hátunkat sem húzta …
Így minden sokkal egyszerűbbnek bizonyult! 😉
S hogy mit élveztem ez alatt az 5 nap alatt a legjobban?
Őszintén mondom Neked: nem gondoltam, hogy ennyire fogom élvezni! Sőt!
Egy egész sor dologtól tartottam – no, nem vészesen, de mégis …
Leginkább attól, mi lesz, ha meg fogunk sülni?! (azért idén találkoztunk már olyannal, hogy hőkupola borult ránk, nem 1x, nem 2x … s mi mégiscsak július végén túráztunk)
És nem! Mintha a Jóisten a tenyerén hordozott volna bennünket. Az első 2 napon – amíg az Alpok régióban tartózkodtunk – kimondottan hűvös, kellemes-tekerős időben volt részünk, a maga 22 C fokával. Mi több, zivatar is kapott el bennünket – ám a gondviselés minden alkalommal ott volt velünk! El soha nem áztunk, mert vagy egy kávézó nőtt ki előttünk hirtelen, szinte a semmiből … vagy egy csónakház terasz tetője alá tudtunk bemenekülni – ami szintén a földből nőtt ki előttünk, méghozzá pont az előtt, hogy az égi áldás megérkezett volna 😊
Élveztem, hogy szinte egész nap kint vagyunk. Hogy a Férjemmel tölthetek minőségi időt és hozzájárulhatok egy Álma beteljesedéséhez. (ami nem pont úgy történt, ahogy tervezte – de szerintem még annál is szuperebb lett 😉)
Élveztem, hogy mentem a flow-val – és hagytam, hogy vigyen az Élet. S kivétel nélkül fantasztikus megtapasztalásokban volt részem. Annyira felszabadító érzés, hogy ha az ember felfekszik az Élet hullámának habjaira, olyan tájakon találja magát, hogy az álla esik le néha …
Váratlan, üdítő találkozásokban volt részünk – sok „ismerősre” tettem szert, rengeteget beszélgettem. Nagy örömömre, olaszul is. A Külker. Fősikolán az olasz volt a másodnyelvem – és imádtam! Ám 30 éve nem használom … most viszont csak úgy jöttek vissza a szavak – s amikor meg nem, az sem volt gond! Az olaszok mindenképp megértenek (még ha ők nem is mindig beszélnek angolul – hát mutogattunk kézzel-lábbal :D)
Ezek az emberi kapcsolódások rengeteget hozzáadtak az egészhez!
Bátran mondhatom, hogy csupa kedves, segítőkész emberrel sodort össze az élet!
A megélésem pedig az volt, hogy az emberekben – legyenek bármilyen nemzetiségűek, vagy beszéljenek bármely nyelvet, hisz holland bringások is keresztezték utunkat – sokkal több a közös, mint ami elválasztja őket egymástól!
És ez egyrészt nagyon jól esett, másrészt jóleső biztonságot adott.
Imádtam a változatos domborzatot: hogy hol a régi vasúti sínek nyomvonalán aszfaltozott úton haladtunk, alagútba be-alagútból ki, pont mint régen az ott haladó vonatok; hol a napraforgó tábla mellett, hol régi, városfallal körülvett, középkori kisvárosokba (pl. Venzone, vagy Palmanova) vezetett be az út, hol modernebb, nagyobb városokba (pl. Udine, vagy Grado)
Egy pillanatot nem „unatkoztam”, vagy gondolkodtam azon: vajon hány km van még hátra? Annyira izgalmas, változatos volt minden, hogy pikk-pakk, már meg is érkeztünk a következő szálláshelyre, ahol már várt minket a csomagunk. (a csomagszállítás egyik hotelből a másikba benne foglaltatott az úti szolgáltatásban)
Grado – amiről én előtte még csak nem is hallottam; mea culpa – pedig egy csoda! Egy tengerrel 3 oldalról körbevett félsziget; már a bebringázás közben nem győztem az államat keresgélni, annyira szép! Itt is több olasz „barátra” tettem szert: Gianluca, a pincér és Roberto, a cipész személyben, aki valóban kézzel és csak bőrből készíti a csodásnál-csodásabb lábbeliket! Nem bírtam megállni, hogy legalább egy párat ne szerezzek be belőle 😊
(Szegény Péterem! Kb. fél órát üldögélt az üzletben, ahol Robertoval megbeszéltük a fogyasztói társadalom hátulütőit, az alacsony minőségű, távol-keleti termékek beáramlásának káros hatását … és az Ő, meg a többi, minőségi kézműves munkát végző szakiparos piacára gyakorolt hatását. Amúgy nagyon megértem az álláspontját és együtt is érzek vele, mert a Pilates piacon momentán pont ugyanez zajlik …)
Ja! S hogy el ne feledjem … Én épp benne voltam Gyulai Julcsi 10-napos, „Dalba borítjuk a feed-et!” közösségi média kihívásában, amit – biciklitúra ide, vagy oda – semmiképp nem szerettem volna megszakítani! Így az utolsó 3 nap dalait menet közben vettük fel … énekeltem Tarvisioban, az erdőben. Zengett a heya-heya-heya-heya-heya-heya-ho az alagutakban – valahol gyakorolnom kellett 😊 – és a venzone-i városfalon. No meg valahol Venzone és Udine között, egy erdei pihenőben … és milyen jól esett! (ezeket a gyógyító, medicine dalokat egy következő posztban megosztom majd Veled)
Summa summarum …
Nem gondoltam volna, de így van: ugyan ez volt az első, de bizonyosan NEM az utolsó ilyen túránk!
Hazaérve alig vártam, hogy – ezúttal már az itthoni, normál bringámra felpattanva – letekerjünk a Duna partra! Kicsit „viccesnek” is tűnt a távolság (persze, csak ahhoz képest, amihez hozzászoktunk az előtte lévő 4 napban)
Büszke vagyok magunkra, hogy ezt így végig csináltuk! Arra különösen, hogy az utolsó napi 60 km-t tiszta izomerőből tekertem …
És lenyűgözött a testem adaptációs képessége! Hogy milyen rövid idő alatt felvette a fordulatszámot, s igazodott az Őt ért terheléshez.
Hidd el, hogy a Tiéd is pont ezt teszi – ha adsz neki 😉
Szóval: menj, sportolj! Lágy sokat a napon, a szabadban (persze, hőkupola esetén csak csínján, jól megnézve, mikor érdemes kint lenni) Járj mezítláb, földelj, amikor csak tudsz! Énekelj, táncolt, pilatesezz, jógázz – játssz a kutyáddal, cicáddal, bármely egyéb, kisállatoddal. Beszélgess sok-sok emberrel, kapcsolódj! Mert mindez – gyógyít!
S ha úgy érzed, adott ez az írás Neked bármit, küldj nekem egy ❤-t, kérlek!
Ha pedig szívesen megosztanád a saját élményeid, örömmel olvasom!
Sok szeretettel: Ági
