Római kalandjaim 2. – Dr. Bruce Lipton és Gregg Braden erről beszélt még …
Vannak az ember életében olyan napok, amelyeket soha nem felejt el és olyan események, amelyek örök életére meghatározóak. Amelyeket megélve a világ már nem ugyanaz
Vannak az ember életében olyan napok, amelyeket soha nem felejt el és olyan események, amelyek örök életére meghatározóak. Amelyeket megélve a világ már nem ugyanaz
Pilates edzőként gyakorta mondogatom a Vendégeimnek, hogy “hallgass a tested visszajelzéseire”. De milyen érzés az, amikor – épp edzőként – Te magad is szembesülsz a
Nem ez a mostani alkalom az első, no és persze nem is az utolsó, hogy gyorsan mutálódó, agresszív influenzavírus támad az emberiségre …
Az viszont tény, hogy a világ “átjárhatósága” miatt e kórokozók is nagyon hamar körbeutazzák a Földet. Míg régen hónapokba telt a vírus egyik kontinensről a másikra való megérkezése, most elég egy-két vírusgazda és akár néhány nap alatt minden kontinens lakossága érintett lehet!
1918. – az I. Világháború vége: súlyos, több millió ember életét követelő spanyolnátha járvány tombol Angliában. Német lévén, Joseph Pilates ekkortájt Man szigetén, internáló táborban
© Copyright 2006-2024 Ágipilates.hu Minden jog fenntartva. • Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-90892/2015