Egy Pilates eszköz, amelyből minden magyar otthonba kéne legalább egy :) …

Augusztus végén járunk – hamarosan beköszönt újra az ősz, s vele együtt a gyerekek visszaülnek az iskolapadba. S mi, felnőtteknek is áttérünk a nyári, jövős-menős üzemmódból egy feszesebb tempóra … ami amellett, hogy valószínűleg több ülést jelent majd, lehet, hogy feszültséggel is többel jár. Márpedig mindkettő befolyással van az ember tartására – és mozgására egyaránt. Hogyan lehetne “kiszedni” a hátadból a feszültséget, mielőtt még nagyon “beenné” magát oda? Van nekünk egy pilates eszközünk – az én egyik személyes kedvencem …

Ez pedig nem más, mint a gerinckorrektor! Joseph Pilates anno valahogy úgy képzelte, hogy ebből és a wunda székből (egyfajta rugós Pilates szék – erősítésre használjuk) egy napon minden szállodai szobában és otthonban lesz majd minimum egy darab :)! Amolyan lakberendezési tárgyként – aminek emellett fontos funkciója is van …

Hogy az mi is? Pont az, amiől a neve szól: korrigálandó az emberek gerincdeformitásait, helyreállítandó a – mind csontszerkezetileg, mind izomzatilag – a tested központi tartópillérének, a gerincednek egyensúlyát.

Ráadásul a gerinckorrektor szuperül “megnyitja” a test elülső felét: a gyakran beszűkült csípő-és vállízületet. A karjaid és a lábaid is – az esetek döntő többségében – előrefelé használod a nap folyamán. (viszonylag ritkán szoktunk hátrafelé sétikálni, vagy a törzsünk síkja mögé hátranyúlni dolgokért :)) Viszont kevés figyelmet szentelünk annak, hogy ez így dolgozó izmokat ellentétes irányba jól megnyújtsuk. Ami oda vezet, hogy ezek az izmok megrövidülhetnek, beköthetnek – beszűkítve ezzel az ízületek mozgástartományát. No, ezen tud segíteni ez a kis csoda-kütyü 🙂 …

De mit is “tud” pontosan a gerinckorrektor? Kérésetekre erről készítettem egy rövid videót – ahol nem csak bemutatom “őt”, de néhány, rajta végzett gyakorlattal is megismerkedhetsz :)!

 

 

Emellett akár a teljes matracsorozatot is el tudod végezni rajta. De tudod mit? Egyszerűen csak ráfeküdni, és megnyújtott gerinccel “lógni” rajta is fantasztikus érzés ;)!

S ha van gyermeked/unokád, szintén jó hasznát vehetitek. A mai iskolások / tinédzserek testtartása messze van az ideálistól – és akkor finoman fejeztem ki magam! Néha azon gondolkodom, ha már 18 éves korukban olyan a tartásuk, amilyen – és úgy viszonyulnak sokan a rendszeres sportaktivitáshoz, ahogy … vajon milyen lesz a hátuk 35 éves korukra??? S a magam előtt látott kép nem éppen bíztató! A mi felelősségünk, hogy Szülőként valami alternatívát mutassunk számukra – amit akár még meg is szerethetnek :)!

Erre is jó a Pilates ;)!

Ha érdekel a gerinckorrektor, bővebb információra van szükséged vele kapcsolatban, avagy szeretnél szert tenni egyre, írj nekem bátran az agi@agipilates.hu mail címre – és ha tetszett ez a cikk, megköszönöm, ha megosztod azokkal az Ismerőseiddel, akiknek szintén hasznára lehet.

Szép napot Neked: Ági

Ui.: Menet közben elkészült az oldal, ahol a gerinckorrektorral kapcsolatban bővebben tudsz tájékozódni – itt találod:
Pilates eszközök – Gerinckorrektor

Még ezek is érdekelhetnek

Keresés

13 válasz

    1. Szia Ildi,

      Készítettünk hozzá egy külön oldalt 🙂 – itt találod:
      https://agipilates.hu/pilates-eszkozok/

      Ezek nagyon jó minőségű stúdió felszerelések – következésképp nem olcsók. Hétköznapi használatra, otthonra meg pláne nem … de már kiötlöttem a megoldást ;)! Majd írok …

      Puszi!

  1. Szia Ági! Nagyon szuper! Mennyibe kerül és hogy lehet beszerezni?Vargáné Ági

    1. Szia Ágikám,

      Nagyon sokan érdeklődtetek felőle – ezért írok róla egy külön hírlevelet! Abban benne lesz minden 🙂 … nálam lehet kapni, a gerinckorrektor paramétereit ott fogod találni. Köszönöm türelmed!

      Szép napot Neked: Ági

    1. Andikám,

      Köszi az érdeklődést – írok róla Nektek egy hírlevelet. Olyan sokan írtatok, hogy nem bírok egyenként válaszolgatni 🙂 … hamarosan kapod az infokat!

      Puszi: Ági

  2. Szia Ági!
    Információt szeretnék kérni a gerinc korrektorral kapcsolatban. Honnan-hogyan lehet beszerezni illetve a legfontosabb-mennyibe kerül.
    Válaszod előre is köszönöm.
    További szép napot!
    Johanna

    1. Szia Johanna,

      Most írom a hírlevelet az összes érdeklődőnek. Köszi a türelmed :)!

      Puszi: Ági

  3. Kedves Ági!

    Érdekelne megvásárlásra egy ilyen korrektor. Milyen árban van, és vannak hozzá ajánlott gyakorlatok?

    Üdvözlettel:

    Lencsés Gizella

    1. Kedves Gizella,

      Nagyon köszönöm érdeklődésed! Hamarosan megy a hírlevél a gerinckorrektorról – benne minden, általad kérdezett infoval. Igen, természetesen megvannak azok a gyakorlatok, amelyek a gerinckorrektoron végezhetők :). Erről fogok készíteni videót, amit a Vásárlókkal megosztok.

      Szeretettel: Ági

  4. Szia Ági, ez a gép nem terheli meg nagyon a nyakat? Hány éves korig lehet ezzel az eszközzel korrigálni a gerincet? Hogy lehet rajta aludni?Mennyibe kerül? Köszönöm a válaszod?
    Jutka

    1. Kedves Jutka,

      Nem – helyesen használva nem terheli a nyakat egyáltalán.
      Akárhány éves korig. Amíg élünk, bármi korrigálható, testünkben, lelkünkben, elménkben :)…
      Aludni? No az az, amit nem lehet rajta. Ez tornaeszköz.
      Az árával kapcsolatban írok egy hírlevelet – több fajta van belőle, fotókkal illusztrálom majd, melyik, mennyibe kerül.

      Köszönöm szíves érdeklődésed!

      Szeretettel: Ági

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük