Sajnálom, hogy már tavaly nem jöttem el, és örülök, hogy idén nem hagytam ki. Nagyon sokat adott a tábor, pontosította a DVD-ről megtanult gyakorlatokat.
Jövőre is itt leszek, és bízom benne, hogy magammal tudom cipelni a barátnőmet is! Köszi Ági!

Az íróasztalomnál ülök. Körülölel a Csend. Most különösen jól esik. Már gyerekként is szerettem visszatérni a szeptemberi, „rendes” kerékvágásba. Rendszerint addigra már igencsak untam a

Tisztán emlékszem, mintha ma történt volna … 2024. márciusát írtuk – és én az egyik kedves Ismerősömtől – persze, hogy az Ágipilates Közösség egyik tagjától,

A helyzet az, hogy nem vagyok oda a bringázásért. És akkor finoman fogalmaztam 😀Ám a Férjem hosszú ideje nagy kerékpáros. S azt is tudtam, hogy