Hát ha még nem vagy, itt az ideje, hogy azzá válj :)! Ennél jobb alkalmat erre keresve sem találhatnál… A mindennapos Pilatesszel a gyakorlatok helyes kivitelezését fogod elsajátítani, így később otthon (vagy ha lejársz órára, ott) tökéletesen fogod tudni végrehajtani őket – ezzel is megnövelve hatékonyságukat! Arról nem is beszélve, hogy pontosan tudni fogod, mit kell, hogy kapj egy Pilates órától! A kezdő státusszal meg semmi gond – nem Te leszel az egyetlen! Sőt, eddigi tapasztalataink alapján bátran mondhatom, jó néhányan lesztek! És igen megtisztelő, hogy én vezethetlek majd be Téged is ebbe a fantasztikus mozgásba, amit Pilatesnek hívnak. Egyébként a foglalkozásokat mindig kis csoportokban tartjuk, ahol a Veled egy szinten álló “sorstársakkal” kerülsz majd egy csapatba. Így nem fordulhat elő az, hogy netán „bénának” vagy „lassúnak” érzed majd magad olyanok mellett, akik már gyakorlottabbak ebben a mozgásban … hisz ők másik csoportba kerülnek. A tábor végére pedig garantáltan elhagyod majd Te is a “Kezdő Pilateses” címet :-)!

Fascia-históriák 2. – avagy, hogyan eddz fasciára?
Sokat-sokat írtam és beszéltem már róla, de úgy tűnik, nem lehet eleget … 🙂 Mai cikkünk fókusza, hogy milyen mozdulatokat is szeret a kötőszöveted, hogyan