“A rádió, az újságok, a magazinok nap, mint nap, reggeltől estig azt sugározzák a nagyvilágba, hogyan őrizd meg, vagy nyerd vissza az egészséged: mit egyél, mit igyál, sőt, még azt is, mit gondolj! Az ellentétes információk, amelyek az egészségügyi “szakértők” különböző véleményeiből állnak össze, bizonyítottan káoszt és zavart keltenek a rádióhallgatók, az újság-és magazinolvasók millióiban. Szerencsétlenségünkre, gyakran homlokegyenest ellenkező álláspontokat hallhatunk és olvashatunk “egészségőreinktől”.” Mit gondolsz, mikor íródott ez az idézet, amely talán aktuálisabb, mint valaha? Meg fogsz lepődni …

Kapaszkodj meg: 1934-ben (!) írta Joseph Pilates “Egészséged” című könyvében (amely 2009. decemberében jelent meg az Ági Pilates gondozásában). Írt még mást is:  “Általában véve igaz, hogy minél kevesebbet beszélsz az egészségről, annál jobb egészségnek örvendsz. Az egészség nem feltétlenül magától értetődő és nem csak az a kötelességed, hogy elérd, de az is, hogy megőrizd. Ha az emberek legalább az egyszerű természeti törvényeket ismernék és engedelmeskednének nekik, az EGÉSZSÉG általános állapot lenne és már eljött volna az egészség Kánaán!” (Joe bácsi egyébként nagyon határozott véleményt képvisel a tekintetben, hogyan kellene élnünk, hogy az egészségünk javára váljék – és ezt a Pilates Bibliában meg is osztja velünk :))

Szóval, ha azt hiszed, csak a mai kor emberét izgatja, mit egyen, mit sportoljon, hogyan érje el az “ideális” állapotot, akkor nagy tévedésben vagy!!! Az embert ez már 1934-ben – sőt, örök időktől fogva – foglalkoztatta! Akkoriban is – csakúgy, mint most – léteztek a “nagy megmondók”, akiktől megtudhatod a “tutit”!

Hát, ez nem én vagyok … Úgyhogy, ha Te itt arra számítasz, hogy majd megmondom, pontosan mit reggelizz, ebédelj, vacsorázz, akkor rossz helyen jársz! Erről bárhol olvashatsz: nyiss ki egy női magazint, vagy valamelyik fitnesz guru könyvét, ahol leírják, milyen rossz a cukor, mennyire szuper a teljes kiőrlésű cucc stb. De vajon tényleg? Engem a “miért?”-ek mindig sokkal jobban izgattak! Tudod, ne halat adj az indiánnak, hanem tanítsd meg horgászni! Úgyhogy, szerintem ha megismered az alapokat és nem “tüneteket” kezelsz, hanem okokat kutatsz, sokkal előrébb fogsz járni. Itt most erre törekszünk 🙂 …

Menjünk csak vissza a  Joe bácsi-féle idézethez egy kicsit!

Ugye, azt Te is látod, hogy a helyzet egy fikarcnyit nem javult 1934. óta: soha ennyi cikk, műsor, vélemény – online és offline – nem szólt még az “egészséges táplálkozásról”, mint manapság, mégis egyre több az elhízott, rosszkedvű, beteg ember – már a gyerekek is (a 18 év alatti gyerekek 2/3-a tartáshibás!)! Soha ennyi emésztőrendszeri daganatos  megbetegedést nem regisztráltak, mint az elmúlt években … A mai magyar átlagember fizikuma, hát, finoman szólva is, hagy némi kívánnivalót maga után … 

Az idézet 2. fele – “Ha az emberek legalább az egyszerű természeti törvényeket ismernék és engedelmeskednének nekik, az EGÉSZSÉG általános állapot lenne és már eljött volna az egészség Kánaán!” – pedig arra enged következtetni, hogy bizony NEM ISMERJÜK  a természeti törvényeket és saját testünk működését sem! De ez nem a Te hibád!!! Honnan is ismernéd??? Senkinek nem érdeke, hogy ezt tedd!

Úgyhogy, inkább nézzünk meg néhány konkrét dolgot …  Lehet, hogy olyat is olvasni fogsz itt most tőlem, ami nem annyira fog tetszeni! Lehet, hogy az, amiről gyerekkorod óta úgy véled, hogy egészséges, mégsem az???

Vegyük pl. a tejet és a tejtermékeket! Gyerekkorod óta arra neveltek, hogy “A tej élet, erő, egészség”. Tele van kalciummal, fontos a csontoknak stb. stb. – mondják. Amit nem mondanak: a legtöbb ember számára a tej-és tejtermékek emészthetetlenek (és nemcsak a tejcukor, de bizonyos fehérjék miatt is)! Elnyálkásítják a bélfalat, allergiás reakciókat váltanak ki (persze, nem tudod, hogy attól van, mert soha eszedbe nem jutna az “egészséges” tejet pellengérre állítanod).  A tehéntej a bocinak készül! A tejtermékek kalciuma pedig nem tud beépülni a csontokba, sőt, onnan ásványi anyagokat von el!
Hogy jövök én ahhoz, hogy ilyeneket irkáljak? Az elmúlt 2 évben kutattam és tapasztaltam:

– a Szendi-féle paleolit táplálkozás hívei szerint egyedül a sajt OK a tejtermékek közül, többi felejtős!
– a makrobiotikus táplálkozás hívei teljesen elvetik a tejtermékeket, emészthetetlennek tartva azokat!
– Dudás Kata – az Angyalok Konyhájának tulajdonosa és gasztropszichológus – szerint amikor a gyerek utolsó tejfoga – nem véletlenül hívják így! – kihullik, az emésztőrendszerből szép lassan eltűnik az az enzim, amely szerepe nélkülözhetetlen a tej emésztésében …

Sok-sok eltérő irányzat – közös vélemény! A személyes tapasztalatom: éveken keresztül küzdöttem a köhögéssel. Amolyan “kaparós – krákogós”, mindig csak egy kicsi, köhögéssel. Asztma centrum, légzés klinika, mindenhol jártam! Semmi nem változott! Több, mint másfél éve nem iszom tejet és nem eszem tejtermékeket – s lőn csoda! Már nem is emlékszem, hogy valaha is köhögtem volna! A két nagy gyerekem laktóz-érzékeny. Amint tejet, vagy tejterméket fogyasztanak, fáj a hasuk, fejük, a nagyfiam fuldoklós köhögése is abbamaradt, amióta ezek kikerültek az étrendünkből.
Fejfájós vagy? Allergiás? Nézz ki a “dobozból” és kérdőjelezz meg dolgokat, amik 1000 éve vannak valahogy és senki nem mer hozzájuk nyúlni, mert “az úgy van jól” …
Próbáld meg: hagyd el a marha egészséges tejet, joghurtot (amire Dudás Kata azt mondja, hogy a világ legnagyobb szemfényvesztése: emészthetetlen anyagokat kevernek össze, jó drágán eladják és még azt is állítják, milyen nagyon jót tesz Neked …) … Nem mondom, hogy nem fog “fájni”, de nézd majd mi történik …

S hogy mit igyál helyette? Rizstejet :)! Én most már kimondottan szeretem 🙂 … A tejtermékek közül egyébként egyedül a tejszín fogyasztható nyugodt szívvel – Piroska néni kimérte. (Róla fogok még írni – Piroska néni biokémikus és olyan dolgokat tud meg tőle az ember, hogy az álla esik le …)

Még egy példa:  a 30 év alatti olasz fiatalok több, mint fele gluténérzékeny! Ez a pasta hazájában szinte nemzeti csapásnak számít … Magyarországon hányan azok? Ki tudja??? Hisz a kutya nem törődik vele! De az, hogy a nagy áruházláncok polcain is megjelentek a gluténmentes termékek, arra enged következtetni, hogy egyre többen …

Mi a helyzet a teljes kiőrlésű pékáruval? Jajjj! Amit erről megtudtam, az engem is letaglózott! Nagyon sok helyen a helytelen tárolási körülmények következtében tele van szennyezőanyagokkal a gabona, pl. fuzáriummal fertőzött. Úgyhogy teljes kiőrlésűt csakis minősített bioboltból végy!
Sokat fáj a gyomrod? Baj van az emésztéseddel? Fejfájós vagy? Menj utána!!! Az én Uramnál tavaly, 45 éves korában, derült ki, hogy gluténérzékeny! Azt hiszem, még épp időben … Ő nem csak búzát nem, de a rizs kivételével gyakorlatilag semmilyen gabonát nem fogyaszthat!  Az, hogy mit engedsz be a szervezetedbe, nem csak az esztétika, az alak miatt fontos!!! Ha olyan “megy be”, ami nem oda való, annak hosszútávon csúnya következményei vannak … (Pl. felejtsd el az ételízesítőt, a leveskockát és minden olyat, amiben Na-glutamát található!)

Azért nézzünk néhány alapvető tudnivalót, ami fogyás szempontjából is működik – és szigorúan az emberi test működésének természeti törvényein alapul :)!

  • Vajon miért mondták régen anyáink: “Ha fogyni akarsz, 6 után egy falatot se!” Valószínűleg ők is Anyáiktól hallották 🙂 … Íme, a magyarázat: az ember citrát-köre, amely a cukor feldolgozásáért és elszállításáért felelős, reggel 8-9 óra körül kezdi a működését és este 6-kor leáll. Ez praktikusan annyit jelent, hogyha reggel 8 előtt és este 6 után szén-hidrátot veszel magadhoz, az biztos, hogy rakódik! Ez egy nagyon egyszerű dolog! Már ha erre odafigyelsz, sokat tettél magadért :)!

Eszembe jut a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívónkkal, Nagy Tímeával, olvasott interjú, aki 2005. júniusában szülte meg 3. gyermekét, majd 2006-ban világbajnokságot nyert. Mindezt úgy, hogy a szülés után 37 kg (!) túlsúllyal rendelkezett! Hogyan fogyott Ő le? Délig evett – bármit, még csokit is. Délután viszont semmit. Az akaraterő próbája volt, de megérte, hisz világbajnok lett és le is fogyott. Bevallása szerint, ezt az étkezési protokollt a mai napig igyekszik tartani, délután némi salátát eszik.

 Most, hogy megismerkedtél a citrát-köröddel, járj el hasonlóan. Nem kell kínoznod Magad, hogy egész délután egy falatot sem eszel! De nézd meg, mit küldesz le!
Az én kedvenc nasijaim: nyers sárgarépa, étcsokiba mártott almaszirom (az egyik kedves tanítványom lepett meg vele nemrégiben, azóta nagyon rákattantam), puffasztott rizstallér, aminek az egyik oldala csokiba van mártva – nagyon finom :)!

  • Ismerd meg testalkat-típusod! Erről a blogon egy külön bejegyzés is született, “Tudd meg, miért nem fogysz/hízol” címmel (a blogkeresőbe ha beírod, fel fog jönni a bejegyzés :))! Nem mindegy, hogy Te ektomorf, endomorf, vagy mezomorf típus vagy: más az anyagcseréd gyorsasága, azt máshogy lehet felpörgetni, másképp épül az izomzatod … Egy ektomorf ember nyugodtan és büntetlenül  ehet szalonnás tojásrántottát 6 tojásból reggelire, egy endomorf kevésbé … Épp ezért nem írom le, mit egyél reggelire! Ahhoz túl sokfélék vagyunk – és mindenki számára üdvös, univerzális megoldás nincs!
  • Edd meg az alapanyag csere értéked! Erről is kismilliószor írtam már: meg van az a kalória mennyiség, amit egyszerűen muszáj bevinned ahhoz, hogy a tested ne kapcsoljon vad tartalékoló üzemmódba! Még ha fogynod kell, ezt a kalóriát akkor is be kell vinned, különben örök jojóra kárhoztatod magad! (lásd “Kiló-stop és okos-fogyás 1.-2. itt a blogon)
  • A prevenció mindig sokkal egyszerűbb és “olcsóbb”, mint a rehabilitáció! Ez alatt csak annyit értek, hogy valamit megelőzni mindig sokkal egyszerűbb, mint utólag orvosolni! Tehát, ha Te rendszeresen méred pl. a testsúlyod, nem fog “elszaladni Veled a ló”, mert nem hagyod! Kilengtél egy kicsit? Semmi gond! 1-2 napig vegyél vissza a kajából, tegyél be 1-2 extra Pilates órát és máris helyreáll az egyensúly! NE VÁRD MEG, amíg a pluszsúly a tízes skálát ostromolja!!! Nem egyszerűbb 1-2 kilótól megszabadulni, mint hagyni, hogy rád rakódjon 10, amitől nagy szenvedés árán tudsz csak megszabadulni??? Ráadásul mindig elfelejtjük, hogyha valami 3-4 év alatt rakódik le, attól ne akarjunk már 2 hónap alatt megszabadulni, mert nem fog menni!
  • Ha Te mindent  megteszel – edzel, tényleg odafigyelsz a táplálkozásodra – mégsem működik semmi, értsd: nem tudsz lefogyni, akkor ott az anyagcsere már kibillent az egyensúlyi állapotból. Először azt kell helyreállítani, utána fog megindulni a fogyás! Vagyis szakemberhez/orvoshoz/természetgyógyászhoz kell fordulnod!

Szóval, hogy állok ellen a sütinek? Ránézek és tudom, hogy tele van olyan cuccal, ami nekem egyszerűen csak nem jó! + tudom, hogy mindenben a mérték az érték! 1 szelet nem vág földhöz, de 5 már igen!!! Vagyis az embernek az akaraterejét kell igazán edzenie, hogy egyszerűen tudj “Megállj!”-t parancsolni magadnak és “Nem”-et mondani másoknak! A tét nagyobb, mint gondolnád …

A következő bejegyzésben azért írok néhány tippet, mit hogyan főzök és mit eszem, hogy kézzel foghatóbb legyen a dolog – talán hasznodra válik :)!

Még ezek is érdekelhetnek

Keresés

35 Responses

  1. Szia Ági!

    Szeretném elkérni én is Piroska néni elérhatőségét.
    Előre is köszönöm.

    Szia,
    Szabó Edit

  2. Kedves Ági,

    Igazából örömömben szeretnék írni pár sort, hogy megosszam tapasztalataimat, melyek talán kedvet csinálnak a Pilatessel még csak kacérkodóknak is.

    2 évvel ezelőtt lettem várandós a kislányommal, és valahogy “véletlenül” rátaláltam a kismama pilates dvd-re. Szinte minden nap végeztem, még a legutolsó héten is. Nagyon élveztem, nem voltak nehezek a gyakorlatok, így mindig volt sikerélményem:) Kislányom születése után kb. 3 hónappal éreztem azt, hogy valamit mozogni kellene, és karácsonyra megleptem magam a Kezdő Pilates, a Kardiopilates és a Pilates 13 dvdvel. Szépen elkezdtem gyakorolni, fokozatosan nehezítettem, pár hét múlva már a “kardiopilateseztem”. Heti átlagban 3-szor tornáztam, sajnos voltak nagyobb kihagyások, mert sokszor a lustaság nyert, és minél több nap maradt ki, annál nehezebben álltam neki ismét…
    A szülés után fennmaradó 10 kiló kb. 6 hónap alatt ment le, úgy hogy szoptattam (és még mindig szopizik a kislányom), nem diétáztam, csak próbáltam odafigyelni az étkezésemre.
    És ami miatt billentyűzetet ragadtam, az az erőközpont:) Nem tudom, más hogy van vele, de nekem több mint egy év kellett ahhoz, hogy igazán jól tudjam használni az erőközpontomat. Sokáig nem értettem, hogy ha a Pilates hátfájásra jó, akkor miért fáj a hátam jobban a Pilates napok után?? Gyanús volt, hogy valamit nem jól csinálok… Ezért elkezdtem sokkal tudatosabban gyakorolni, kikapcsoltam mindent, megkértem a Férjemet, h ne szóljon hozzám közben:), stb, és így egyszer csak felismertem, milyen óriási szerepe van az erőközpontnak, és hogy kell használni. Azóta nem fáj a hátam már, a hasam is egyre szebb, és sokszor veszem észre magamon napközben, hogy nem “eresztem el” magam, hanem szép egyenesen tartom a hátamat és feszesen a hasamat. És bár sosem voltam nagy sportember, de végre úgy érzem magam, mint aki rendszeresen sportol:)
    És még valami: ez az első olyan otthoni mozgásforma, amit nem unok meg! Nem unom a gyakorlatokat, a dvd-ket, sőt! Persze vannak napok, amikor azért győzködni kell magam, hogy nekiálljak, de csak addig nehéz, amíg leterítem a szőnyeget, utána már imádom! Szóval csak biztatni tudok mindenkit, még azt is, aki esetleg már csalódott az otthoni tornadvd-kben, mert ez teljesen más, az biztos!
    Ági, köszönöm, hogy megismertetted velem a Pilatest:)
    Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek!

    Hartmann Timi

  3. Kedves hozzászólók!

    Én is szeretném elkérni Piroska néni elérhetőségét.
    Kérném küldje el valaki privátba!
    Köszönettel: Jeles Adrienn

  4. Szia Ági!

    Én is szeretném privátban elkérni Piroska néni elérhetőségét.

    Köszönöm szépen

    Lina

  5. Jánosi Andi,

    Kedves Andi,

    Köszönöm a hozzászólásod és hogy megosztottad velünk a történeted :)!

    Igen, a Pilates – ha valaki tényleg komolyan veszi és rendszeresen végzi – csodákra képes :)! Eszembe jut, mit mondott Joe bácsi anno:

    “Hiszek a módszeremben. Soha nem volt szükségem gyógyszerekre. A betegségek mindig elkerültek. Mindenkinek végeznie kéne a gyakorlataimat. Fittek és egészségesek lehetnének.”

    Mindazon által azt gondolom, hogy Te a szerencsés típusba tartozol: azok közé, akiknek sikerül felébreszteniük testük szunnyadó intelligenciáját. A többségnek ez nem mindig sikerül.

    Épp ezért, én fontosnak tartom, hogy mit eszünk!

    Szeretettel: Ági

  6. Bődiné Povázsay Zita,

    Szia Zita,

    Húú, köszi a hozzászólásod – jó sokat írtál :)!

    Először is, több dolgot szeretnék “tisztába tenni”: ugye, én egy Pilates edző vagyok, ez a szakterületem. Személyi edzőként tanultam táplálkozástant, de mint tudományág, ez is folyamatosan fejlődik, rengeteg az új kutatás, “felfedezés” (amivel mindig csínyán kell bánni és megnézni, vajh ki szponzorálta a kutatást :)? Tudom miről beszélek; “előző életemben” a növényolaj iparban dolgoztam …)

    Úgy tapasztalom, hogy épp ezért sem a gyermekorvosok, sem a védőnők – tisztelet a kivételnek és akinek nem inge, ne vegye magára! – szintén a “régi”, általuk a saját képzésük során elsajátított és megtanult táplálkozási irányelveket hajtogatják – ami nem feltétlenül a legtutibb …

    A rizstejnek egyébként sem az íze, sem az állaga nem hasonlít a tehéntejéhez 🙂 … Nati pedig nem kap tejet – hypoallergén tápszert kap, mert sajnos, már lemondott a szopiról … Nem adok Neki joghurtot és egyéb tehéncuccot sem.

    ÉS engedd meg, hogy kérdéseid zömére idemásoljak egy könyv részletet – ilyet nem szoktam, de ebben minden válasz benne van és szakember írta (egy olyan szakember, aki szintén rákbetegségből gyógyította ki magát a táplálkozással; érdemes elolvasni).

    Dr. Bakács Viktória: Életutam a makrobiotika (Hogyan lettem makkegészséges a makrobiotikával és nagyon sok csábító recept)Szerzői Kiadás

    90. oldal – Mi a gond a tejtermék fogyasztással?

    ” …(a tej) betegséget okozó táplálék. A tej és a tejtermékekben található fehérje, a kazein, nehezen emészthető és lerakódik emésztetlenül a belek felső szakaszában, rothadási folyamat kezdődik, amiből toxikus anyagok származnak. Ennek az lesz az eredménye, hogy az emésztőrendszer gyengül, tehát a gyomor, epehólyag, hasnyálmirigy és bélrendszer nem tud 100%-osan működni és nyálka rakódik le ezekben a szervekben. A tej és tejtermékek emésztése az emberek nagy %-ának lehetetlen.

    A tejet az emlőmirigyek termelik, emiatt főleg a mirigyeinket és a vele összeköttetésben álló szerveinket fogja károsítani. A leginkább érintett szervek a mell, méh, petefészek, prosztata, pajzsmirigy …. Először lerakódik nyálka formában ezekben a szervekben, majd ciszták alakulnak, jóindulatú daganat, majd rák. …. Nagyon sok nőgyógyászati probléma okozója a tejtermék fogyasztás. A banális hüvelyfolyás, ciszták, fibrózisok, terméketlenség, mind a tejtermék fogyasztás természetes következményei. …. A mai modern orvosi kutatások kimutatták, hogy a tejtermék fogyasztás okoz bizonyos betegségeket, mint a bélgörcsök, hasmenés allergia, vérszegénység kisgyermekeknél, esetleg agresszív megnyilvánulást okozhat, érelmeszesedést, szívinfarktust és pár szervben daganatot. A Harvard Egyetem kutatásai azt bizonyították, hogy azok a nők, akik joghurtot és túrót fogyasztanak, 3x nagyobb petefészek-daganat megbetegedés rizikónak vannak kitéve, mint azok, akik nem fogyasztanak.

    Az utóbbi években az Amerikai Szív Egyesület, a WHO és más tudományos és orvosi társaságok kijelentették és nyilvánosságra hozták a legújabb táplálkozási javaslatokat, amik mindenkit figyelmeztetnek arra, hogy kortól és nemtől függetlenül csökkentsék a tej-és tejtermék fogyasztást.

    Dr. SPOCK, a híres gyermekorvos, aki maga is makrobiotikusan táplálkozott, azt javasolta, hogy a csökkentett zsírtartalmú tejtermékeket is kerülni kell, mert magas állati eredetű fehérjét tartalmaznak, ami kapcsolható a szívbetegség, csontritkulás és más egyéb megbetegedésekhez.

    NAGYON NAGY KÜLÖNBSÉG VAN AZ ANYATEJ ÉS A TEHÉNTEJ KÖZÖTT. …. Az anyatejben található fehérje vízben oldódik, a tehéntej fehérje nem, ezáltal megalszik a gyomorban és hasmenést okoz. A tehéntej savasodást okoz a szervezetben, de hogy ez ne jöjjön létre, ásványi anyagokra van szükség az emésztésben, amit természetesen a csontokból és a fogakból tud a szervezet kivonni. Ezáltal nem nő a csontunk Ca-tartalma, hanem csökken! …”

    Eddig az idézet. Tudom, hogy sok olyan dolog van benne, aminek emésztéséhez idő kell. Ám a leírtak – saját tapasztalatból mondhatom – igazak! Nem folytatok kortes hadjáratot tej és társai ellen (imádom a sajtokat :)), de muszáj volt leírnom, amit megtudtam/tapasztaltam. Innentől a döntéés mindenkinek a saját kezében, de megfelelő információ birtokában. Illetve ha ez az info nem elég, lehet menni tovább és kutatni.

    Nagy Tímea kérdés: immáron 3 gyermekes Édesanyaként mondhatom, hogy szoptatás/altatás kérdésben roppant farizeus hozzáállást tapasztalok (megint csak, akinek nem inge, ne vegye magára!). Szerintem mindenkinek joga van eldönteni, hogy tud-e, akar-e szoptatni, vagy nem. Magánügy. És senkinek, de senkinek semmi alapja arra, hogy akár csak egy kicsit is megítélje (nemhogy elítélje!) a másikat ezért. Nem hinném, hogy mondjuk egy nem szoptató Anyuka kevésbé szereti a gyerekét … és azt sem tudhatjuk, mi áll a döntés hátterében. Nagy Tímea történetét nem ismerem. De akár be is áldozhatta a szoptatást a VB-ért. Ha így tett volna: szíve joga. Ha nem: úgyszintén :). A VB-t mindenesetre megnyerte :)!

    Csinosnak lenni meg pár kiló túlsúllyal is lehet – úgyis lemegy magától, ha eljött az ideje :)!

    Szeretettel: Ági

    Ui.: Matracot a Thera-Teamnél kapsz nagyon jót, de ha bemész egy Dechatlonba, ott is kifoghatsz jót …

  7. Szűcs Inez,

    Kedves Inez,

    Bocsi a kicsit megkésett válaszért, bár erre mondják, hogy jobb későn, mint soha 🙂 …

    Biztos tudod, hogy részemről semmilyen diétáért nem lelkesedem különösképp, mert aztán a diéta után is van élet és ha az ember lánya visszatér a diéta előtti táplálkozásához – ami, ugye, oda vezetett, hogy diétázni kényszerült – ugyan ott lesz, ahol előtte.

    A lassabb, ám tartósabb megoldások híveként az életmód változást javaslom mindenkinek inkább :)!

    A 90 naposról: azért lehet sikeres, mert azzal, hogy egyfajta kaját eszel, nem terheled túl az emésztőrendszered.

    Véleményem szerint a test napi ideális működéséhez az összes tápanyagra szüksége van – fehérjék, zsírok, szén-hidrátok – csak eltérő arányban.

    Azt javaslom, hogy késő délután már ne is nagyon fogyassz szén-hidrátokat! A gyors felszívódású szén-hidrátokkal az a probléma, hogy hirtelen inzulin-választ idéznek elő a szervezetben, mert hirtelen emelik meg a vércukor szintet. Erre gyorsan ott terem az inzulin, elszállítja a “cukrot” a vérből, így a vércukor szint visszaesik – méghozzá az eredeti szint alá. Így újból éhesnek érzed magad …

    Úgyhogy estére maradjon inkább zöldség + fehérje, ha fogyni szeretnél :)!

  8. Kedves Ági és minden blogot Olvasó!

    Kb. két éve annak, hogy az egyik barátnőm elmesélte, hogy Pilates edzésre jár és milyen fantasztikus dolog. Mit mondjak kedvet kaptam hozzá és kerestem egy edzőt. Az élmény fantasztikus volt! Irodai, túlsúlyos, valaha sportoló egyén révén a hát és derékfájás megszüntetése volt a cél, fogyni nem akartam (már nem hittem semmiben erre vonatkozóan)….
    És amit tapasztaltam: heti 3 pilates óra elég volt ahhoz, hogy az étkezési szokásaim átalakuljanak!(a fájdalmaim elmúltak :)és karcsúsodni kezdtem)!!!
    Nem kívántam már a nehéz ételeket, az ásványvíz, gyümölcs és zöldség fogyasztásom ezzel szemben megemelkedett. Az elmúlt két télen beteg egy napot nem voltam.
    Szerintem nem az az érdekes, hogy mit esztek, hanem az, hogy mikor és mennyit. Természetesen az étel allergiások a cukorbetegek és sorolhatnám különös gonddal teszik ugyan ezt.
    És még valami amit meg akartam veletek osztani, már nincs szükségem a vérnyomáscsökkentőre sem 😀 !!!!!
    Üdvözlettel: Andi

  9. Szia Ági!:-)

    Nem nagyon követtem eddig a fogyás naplót, de most ezzel a blog bejegyzéssel kapcsolatosan több gondoltam is támadt. Leírom őket. (Most kedvet kaptam a fogyás naplóhoz is, így elkezdtem olvasni az első bejegyzésektől, és van, amit meg is próbálok beilleszteni a mindennapokba. A heti legalább háromszori edzésre eddig is törekedtem, de most próbálom elhagyni a szokásos vacsorákat. Igazából legtöbbször egyáltalán nem hiányzik. Azon is gondolkodom, hogy lehet, hogy a két és fél évesemnek se kellene már 18h után enni adni… Szerinted? Vagy a kicsikre ez a citrát kör dolog nem érvényes?)

    Először is a tej. Adni vagy nem adni: ez a kérdés engem is nagyon foglalkoztatott, mikor az én kislányom (az én VirágomJ) elválaszt(ód)ására került sor. Én is rengeteg rosszat olvastam róla, a gyermekorvos és a védőnő viszont napi 5-6dl állati eredetű élelmiszer adását javasolta/javasolja, ami megvalósíthatatlannak tűnt/tűnik tej vagy legalábbis tejtermék adása nélkül. És én úgy tudom, nemcsak a kalcium, hanem az állati eredetű fehérjék miatt is fontos. Tele voltam kérdőjellel. Végül úgy döntöttem, adok tejet. (Házi, teljes értékű tejet adok, felforralva.) Most úgy gondolom, mehet ez így tovább talán addig, míg az utolsó tejfogacska is kihullik, és ha nem jelentkezik laktóz érzékenység (ami egyébként nem jellemző a családban), felváltjuk majd házi készítésű kefirre. (Most is kap néha ilyet, szereti.)

    Te hogyan oldod meg ezt a kérdést Nati esetében? Mit adsz Neki? És a nagyobb gyerekek mit kapnak? A rizstej állagra és ízre lehet, hogy hasonló a tehéntejhez, de – amennyire én tudom – nem tartalmazza azokat a fehérjéket, amik elvileg kellenek a gyerekek megfelelő fejlődéséhez. (Én itthon készített zabtejjel próbálkoztam, ízlett is. De beltartalom szempontból ez ugyanúgy nem helyettesíti a tehéntejet, mint a rizstej.)

    Azt, hogy felszívódik-e a kalcium a tejből vagy sem, hogyan lehet biztosan tudni?

    Számomra ez a felszívódás dolog is nagy kérdés. Pl. vannak, akik – pl. az antalvali.com szakértői – azt állítják, hogy a (gyógyszertárban kapható) szintetikus vitaminok (így pl a Vigantol, amit orvosi ajánlásra lelkesen adunk kisbabánknak) fel sem szívódnak…

    Olyan nehéz ez, hogy sok kérdésben nekem (a szülőnek) kell (okosan) döntenem. Azért nem mindegy, hogy a tej feltétlenül szükséges, vagy egyenesen káros… (Számomra ugyanilyen kérdés volt, hogy legyen-e fluor a picinek adott – és a saját – fogkrémben. A gyermekorvos szerint szükséges, a másik tábor szerint pedig méreg, és nem épül be a fogba. Hát, azért nem mindegy…)

    Az, hogy a férjed glutén érzékeny, hogyan/miből derült ki? Azért kérdezem, mert nekem is előfordul, hogy fáj a gyomrom, és nem tudom, mitől. (Lehet, hogy nekem is jót tenne egy Piroska néni féle bemérés? Ő hol – melyik városban – él/dolgozik? Légy szi küldd el nekem is az elérhetőségét!).

    Az, hogy a tej és a tejtermékek elnyálkásítják a bélfalat, mit jelent pontosabban? És ha ez valami negatív hatás – gondolom, az – akkor vajon minden ember esetében így van-e?

    Ami Nagy Tímeát illeti, én is felnézek rá az akaraterejéért, de szeretném tudni, hogy lehet-e úgy szoptatni (termelődik-e elegendő és megfelelő minőségű) anyatej, ha az ember lánya egész délután nem eszik semmit. Vagy lehetséges, hogy ő beáldozta a szoptatást a világbajnokságért? Azért érdekel, mert remélem, érint majd még ez a kérdés, és egy újabb szülés után nem szeretnék olyan sokáig dagi lenni, mint az első után, de persze szoptatni is szeretnék. Hogy kell ezt jól csinálni, hogy csinosak is legyünk, és ennek a baba se lássa kárát?

    Köszönöm, ha válaszolsz a kérdésekre.

    Üdvözlettel:

    (Bődiné Povázsay) Zita

    Ui: Van még egy – a témához nem kapcsolódó kérdésem: hol lehet olyan matracot vásárolni, amilyet a Pilates Intro tanfolyamon használtunk Nálad?

  10. Kedves Lányok,

    Aki kérte, mindenkinek elküldtem Piroska néni elérhetőségét.

    Sok sikert!

    Szép napot: Ági

  11. Kedves Lányok,

    Ma-holnap küldöm mindenkinek Piroska néni számát, aki privátban kérte. Elnézést a késedelemért – most jöttem vissza szabadságról :)!

    Remélem, Mindnyájatoknak jól telt a Húsvét!!!

    Ági

  12. Kedves Ági!

    Olyan jó lenne a nyári Pilates táborokon találkozni Piroska nénivel! Mi a véleményed??? Szerintem mindenki nagyon örülne az előadásának. Fontold meg az ötletet. (lécci, lécci )
    Apropó a nyári táborok…. Ugye, nem feledkeztél el rólunk, türelmetlenül várakozó, napokat számláló “halandókról”??!! Nem kéne már fizetnünk??? Nem szeretnék lemaradni, de izélgetni sem szeretnélek.
    Szia, Erika

    Szia Erika Kedves :),

    Nagyon jó ötlet – már én is gondoltam rá :)! Péterem most megy valamikor Hozzá és megkérdezzük (nem egyszerű az eset, de egy kérdést megér :))…

    Nagyon aranyos vagy és ne izgulj, nem feledkeztem meg a Szuperhétvégésekről :)! A program már alakulófélben (nagyon szupi lesz idén is), nemsokára megy a levél. Az időpontban lesz egy kis változás, remélem, az nem nagy gond (Rosinante már februárban tele volt a mi időpontunkra): augusztus 17-20. között tudunk menni, péntektől hétfőig.

    Hamarosan megy a levél Nektek – momentán kissé le vagyok maradva mindennel, de igyekszem (múlt héten kicsit “tavaszoltunk” Csemetékkel …)

    Puszi!!!

  13. Kedves Ági!

    Olyan jó lenne a nyári Pilates táborokon találkozni Piroska nénivel! Mi a véleményed??? Szerintem mindenki nagyon örülne az előadásának. Fontold meg az ötletet. (lécci, lécci :))
    Apropó a nyári táborok…. Ugye, nem feledkeztél el rólunk, türelmetlenül várakozó, napokat számláló “halandókról”??!! Nem kéne már fizetnünk??? Nem szeretnék lemaradni, de izélgetni sem szeretnélek.
    Szia, Erika

  14. Kedves Ági!
    Mi a véleményed a szétválasztó diétáról (közismertebb nevén 90 napos diéta? Annyi jót hallok róla, de nekem kicsit fura, hogy van mikor tortát javasolnak vacsira. Én mostanában azt próbálom betartani, hogy reggel lassan felszívódó szénhidrát, és ahogy telik a nap, egyre gyorsabb felszívódásúakat fogyasztok.
    Köszönöm a válaszod!
    Üdv: Inez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük