Színes visszapillantó az Ágipilates nyárra 🙂
Jujj, de izgi is volt az idei nyár :)! Amit – hál’ Istennek – élő rendezvények is tarkítottak. Alig vártuk már a nagy bezártság után,
Jujj, de izgi is volt az idei nyár :)! Amit – hál’ Istennek – élő rendezvények is tarkítottak. Alig vártuk már a nagy bezártság után,
Augusztus végén járunk – hamarosan beköszönt újra az ősz, s vele együtt a gyerekek visszaülnek az iskolapadba. S mi, felnőtteknek is áttérünk a nyári, jövős-menős
Többen kértétek, hogy osszak meg bátorító, motiváló történeteket, ha van a tarsolyomban. Márpedig mindig van – a TUDATOS Bombanő születik! Program kapcsán most még több,
Az elmúlt 2 hónapot mindnyájan másképp éltük meg: volt, aki aggodalommal vegyes félelemmel tekintett az előttünk álló időszakra, amikor az elkezdődött (hisz fogalmunk sem volt,
Bízom benne, hogy jól vagy és sikerült egyfajta „új egyensúlyi” állapotot megteremtened! Mindig jusson eszedbe: az emberi faj nagyon rugalmas – rettentő jól tud alkalmazkodni
Egy kedves ismerősömmel, aki történetesen fogorvos, történt a következő eset: kb. 2-3 évvel ezelőtt gerincsérvet diagnosztizáltak nála, L5-S1 között (vagyis az ágyéki szakasz 5. és
Szeretek beszélgetni. Meg kérdezni. Pláne olyanoktól, akikről tudom, hogy nagyon otthon vannak egy olyan témában, aminek én még a tanulós-elmélyedős fázisában vagyok. A fascia témakör
Az elmúlt 1 évben sokat beszéltem róla – és attól tartok, ez a téma egy ideig még terítéken is marad nálam :)! Legfőképp azért, mert
Ha már van az Ágipilatesnek YouTube csatornája – hát használjuk :)! A YouTube-ra eddig igen esetlegesen és korántsem következetesen kerültek fel a tartalmak. Ezen innentől
Tavaly november elején ötlött eszembe. És szó szerint így történt: hogy 1x csak ott volt az ötlet, derült égből a villámcsapásként. Vagy ezt hívják intuíciónak
Vannak az ember életében olyan napok, amelyeket soha nem felejt el és olyan események, amelyek örök életére meghatározóak. Amelyeket megélve a világ már nem ugyanaz
Tudod, hogy a 40 feletti Nők a szívem csücske, ugye?! Mivel egy jó ideje most már én is ide tartozom – mi több, már a
© Copyright 2006-2024 Ágipilates.hu Minden jog fenntartva. • Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-90892/2015