Elrettentő jövőkép – valóság 20 éven belül?
A helyzet komoly – de tán nem reménytelen. A kutatók is taktikát váltottak, úgy látom. A verbális riogatás helyett a vizuális emberiséget olyan látvánnyal kínálják
A helyzet komoly – de tán nem reménytelen. A kutatók is taktikát váltottak, úgy látom. A verbális riogatás helyett a vizuális emberiséget olyan látvánnyal kínálják
Ez a home-office, a maga „látástól-mikulásig” történő képernyő előtt görnyedésével még a viszonylag kiegyensúlyozott, „normál” tartással bíró ember gerincét is hazavágja! Méghozzá több területen is.
Augusztus végén járunk – hamarosan beköszönt újra az ősz, s vele együtt a gyerekek visszaülnek az iskolapadba. S mi, felnőtteknek is áttérünk a nyári, jövős-menős
Egy kedves ismerősömmel, aki történetesen fogorvos, történt a következő eset: kb. 2-3 évvel ezelőtt gerincsérvet diagnosztizáltak nála, L5-S1 között (vagyis az ágyéki szakasz 5. és
Ha már van az Ágipilatesnek YouTube csatornája – hát használjuk :)! A YouTube-ra eddig igen esetlegesen és korántsem következetesen kerültek fel a tartalmak. Ezen innentől
Ti kértétek, hogy beszéljünk róla – én pedig szeretem teljesíteni a kéréseiteket :)! Pláne, hogy nemrégiben – amikor június elején Miamiban, a Pilates Empowerment Summiton
Az öregség a csípőben lakik … a Tiéd mennyire fiatal? Szokták mondani, hogy az öregség a csípőben lakik. De hogy is kell ezt érteni, mit
Ágipilates Egypercesek sorozatunkban nézzük most az egyik olyan gyakorlatot, amelyik gyakran tör borsot az ember orra alá, még akkor is, ha gyakorlott Pilates-esnek mondhatja önmagát!
“Nyomd bele a derekad a matracba!” – hangzik el még manapság is gyakran fitnesz órán … és sajnos, Pilates órán is :(! Bele NE nyomd
Pilates edzőként régi vágyam vált valóra, amikor idén februárban megismerkedtem Dr. Moravcsik Bencével, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd-traumatológus igazgató főorvosával, akinek személyében egy nyitott, érdeklődő
Ez az első videoblogom :)! Imádok írni, de van, ahol a beszéd célravezetőbb ;)! Tavaly év végén az Ágipilates végzett egy kutatást az Olvasói között,
A Pilatesben az a jó, hogy mindenkinek rátapint a “leggyengébb láncszemére” 🙂! Joe bácsi gyakran mondogatta: amelyik gyakorlatot a legjobban utálod, arra van a legnagyobb
A Pilates “mumusok” egy új sorozat. Méghozzá egy olyan, amelyben azokkal a Pilates gyakorlatokkal foglalkozunk, amelyek sokatok számára – köztük talán Számodra is – kihívást
Érdekes, hogy vannak időszakok, amikor sok, azonos témájú levél talál meg :). Most NYAKas mailből kaptam sokat! “Mihez kezdjek, ha fáj a nyakam? Pilatesezhetek? Hogyan?
Nemrégiben a két nagyobb gyermekem szavalóversenyén jártam. A nézők a szereplőkhöz képest oldalt helyezkedtek el. A verseket nagyon élveztem – igazán ügyes volt az összes
Nemrégiben olvastam a megdöbbentő statisztikát: 5 felnőttből 4 szenved valamely – enyhébb, vagy súlyosabb – mozgásszervi panasztól, 30 éves kor körülre pedig csak nagyon
OK – most mondhatod, hogy Neked nem szokott fájni se a hátad, se a derekad. Akkor TE vagy az üdítõ kivétel, aki erõsíti a
© Copyright 2006-2024 Ágipilates.hu Minden jog fenntartva. • Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH-90892/2015